Csaknem 1200 településen indít vagy támogat polgármester-jelöltet a kormánypárt, amely az építkezést és a fejlődést kínálja a választóknak. A Hír TV stúdiójában, a Magyarország élőben című műsorban Velkovics Vilmos vendége volt Kósa Lajos, a Fidesz önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke.
A teljes ellenzéki összefogás 169 településből végül 31 helyen valósult meg. Ez nagyjából egyötöde annak, amire a balliberális ellenzék számított.
Lezárult a kampány első szakasza, a jelöltállítás. Ebben az ellenzék – az általa megfogalmazott cél helyett – messze nem tudta elérni, amit akart. Sőt, megközelítenie sem sikerült. Azt mondták, hogy mindenütt, ahol ennek van értelme, egy az egyes indulás kell. Egy kormánypárti, egy ellenzéki. Ez nem valósult meg, mert a 169 tízezernél nagyobb lakosú településen, ahol vannak egyéni körzetek, meg polgármesterre is lehet szavazni, ott 31 egy az egyes indulás van. És ellenzéki együttműködésről is csak 53 helyen tudunk: ebben már a 31 benne van. Bonyolult mintázatok alapján indulnak. Például Debrecenben az LMP, a Momentum és a Jobbik indul, és van olyan jobbikos jelöltjük, aki arról lett országosan ismert – Kulcsár Gergely –, hogy a Duna-parti cipőkbe, amely a zsidó áldozatoknak állít emléket, beleköpött. Az írta, azért csinálta, mert jókedvre akart derülni. De ezt az LMP és a Momentum támogatja. Egészen vad a helyzet. És van egy másik csapat: MSZP, DK, Szolidaritás, Párbeszéd. Azért tudom nehezen, mert ezek között a pártok között néhány egyáltalán nincs jelen Debrecenben. Ha nagyon megengedően nézem, még egyharmad sincs. Magyarul: én nem ismerek olyan értékelési rendszert, ahol egy vizsgán a 20-30 százalékos teljesítmény az egyesnél különb jegyet kapna
– fogalmazott a fideszes politikus, aki hozzátette: a Fidesz azt a vállalását teljesítette, hogy az ország négyötödében a polgárok tudjanak a kormánypárt jelöltjeire szavazni; 7,8 millióan élnek olyan településen, ahol fideszes polgármester fog indulni a választásokon. Arra a kérdésre, hogy a polgármester-választás a fontosabb, vagy az, hogy az önkormányzatokban fideszes többség legyen, Kósa Lajos úgy reagált: mindkettő egyformán fontos.
Az nagyon nehéz ügy, amikor a polgármester és a közgyűlés látványosan nem ért egyet. Ha ellenzéki többségű közgyűlés lesz, azt meg lehet jósolni előre, ott nagy háborúra lehet készülni, mert ez az ellenzék programja. Az ellenzék azt mondja, szavazzatok ránk, mi majd meg akarjuk buktatni az Orbán-rezsimet, és a gyűlölködés ural mindent
– szögezte le a kormánypárt önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke.
A választók is érettek, tapasztaltak. Látták, mire megy az, ha egy olyan típusú politikust választanak, aki állandóan a kormány ellen akar küzdeni, de egyébként semmilyen eredményt nem ér el
– mondta Kósa Lajos, aki szerint kifejezetten jó esélyekkel vágnak neki az októberi megmérettetésnek. Hozzáfűzte: az ellenzéki stratégiáról már most kiderült, hogy egy tévedés. Az összefogás 2018 és 2019 tavaszán sem sikerült, mindkettőből „méretes vereség” lett, és ez a terv most sem jött össze.
Amit 30 százalékban valósít meg az ember, azt nem lehet sikernek nevezni
– húzta alá a kampányfőnök.
Már jelen pillanatban is 300-nál több a kormánypárti érvényesen leadott polgármester-jelöltek száma, és mindegyiküknek a szükséges támogatói aláírásokhoz képest a többszörösét sikerült begyűjtenie. „Az élek-halok a településemért álcivil szervezetek” ilyen jellegű teljesítménye ehhez nem is mérhető
– nyilatkozta a kormánypárt politikusa. Kósa szerint kisebb probléma, hogy a legvadabb képletek állnak össze ellenzéki oldalon. Azzal végképp nem tudnak mit kezdeni, amikor Gyurcsány Ferencék már az amazóniai erdőtüzeket is az Orbán-kormány számlájára írják.
Orvosért kell kiáltani
– jelezte a fideszes politikus, annak kapcsán, amit az ellenzék összefogás címén, a józan észnek ellentmondó, gyakran hajmeresztő állításokkal igyekszik alátámasztani.
Forrás: Hír TV; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS