Krencsey Marianne, a varázslatos színésznő, egy nemzedék bálványa is Aczél György kultúrpolitikus áldozata lett. Abban ugyanis, hogy amikor az okos, barna szemű, szőke színésznő, a beskatulyázhatatlan filmcsillag 1966. augusztus 2-án, második férjével együtt úgy döntött, hogy távoznak hazánkból, nagy szerepe volt annak, hogy Aczél György ellehetetlenítette őt a pályán. Akkoriban már nem kapott színházi szerződést és filmszerepet is alig. Krencsey Marianne színésznő 1966-ban férjével emigrált. A “disszidálás” (ahogy akkor hívták) hátterének járt utána írásában Tóth Eszter Zsófia történész.
A Liliomfi, a Szegény gazdagok, Az aranyember, A Tenkes kapitánya csodálatos színésznője Londonon, majd Reykjavikon keresztül az USA-ba távozott, ahol színész pályafutását nem folytatta tovább, irodai munkát végzett, majd férje, Nemes Gyula asszisztense lett. Vajon hány csodálatos alakítással lettünk így szegényebbek?
Mohammed Roushdy és Al-Sharikat utca sarok, jobbra az Atlas Hotel, a háttérben a Kekhiya mecset. Krencsey Marianne színművésznő. A felvétel az Egyiptomi történet című film forgatásakor készült. Forrás: Fortepan,/Inkey Tibor
Miért emigrált Krencsey Marianne?
Amerikában Karády Katalin jó barátnője lett. Faludy György, a költő barátsága is sokat segített neki. Azonban ez sem kárpótolhatta azért, hogy távollétükben teljes vagyonelkobzásra és két év szabadságvesztésre ítélte őket a magyar hatóság a disszidálás miatt. A kádári diktatúrában, ha egy magyar állampolgár véglegesen elhagyta az országot, ez volt a büntetés.
Krencsey Marianne kényszer hatására távozott: Aczél György keze mindenhova elért utána, nem kapott szerepeket. Jelentenie kellett volna első férjéről, Makk Károlyról – erre ő maga emlékezett vissza 2008. június 21-én a Fejér Megyei Hírlapban. Ezt természetesen nem vállalta, mert egyenes gerincű ember volt.
Budapest, 1973. április 2. Aczél György, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának (MSZMP PB) tagja, a Központi Bizottság (KB) titkára (b) a Kossuth-díjas kitüntetettekkel, Makk Károly (k) és Jancsó Miklós (j) filmrendezőkkel beszélget az április negyedikei díjátadó ünnepség után, a Parlament kupolacsarnokában adott fogadáson. Fotó: MTI/Szebellédy Géza
Aki a kultúra mindenható urának nem tetszett, annak nem volt kegyelem, így neki sem. Utolsó filmszerepe az „A férfi egészen más” című alkotásban volt, amelynek bemutatóján már nem vehetett részt. És a filmet a korabeli kritikusok lehúzták, valószínűleg azért is, mert már disszidensnek számított a színésznő. A Film Színház Muzsika úgy értékelte, mint az „Elmulasztott lehetőségek filmje”.
Eredetileg rendezőnek készült
Krencsey pályájában az is érdekes, hogy eredetileg rendező szeretett volna lenni, de a Makk Károllyal való találkozása térítette le erről az útról.
Világéletemben rendező akartam lenni, de a főiskolán csak a vizsgarendezésig jutottam. Magával ragadott a filmszínészet, és végül soha nem sikerült valóra váltanom az álmomat. De még mielőtt kipróbálatlan képességeimet siratnám, utólag is hálával és köszönettel tartozom a magyar közönségnek
– emlékezett vissza 2006. október 14-én a Népszavában.
Amerikás magyarok – amerikai feleség
1976-ban a Magyar Televízió portréfilmet mutatott be „Amerikás magyarok” címmel. Ekkor a rájuk vonatkozó szóhasználat nemcsak a disszidálás volt – ami pejoratív értelmet nyert az 1956-os forradalom után a magyar pártsajtóban –, hanem a tévékritikus szerint:
Lehet menekülni, emigrálni, külföldre szökni, disszidálni, megtagadni a hazautazást, az argó nyelvén „dobbantani”, külföldre szakadni, s József Attila szavaival „kitántorogni”.
E filmben szerepelt Krencsey Marianne is. Az 1976. július 6-i Magyar Hírlap cikk próbálta nem szimpatikusnak megjeleníteni a színésznőt:
Szerepe ezúttal azé az amerikai feleségé volt, aki a magyar televízió mikrofonja előtt igyekezett minél „amerikaiasabban” beszélni. Nem volt éppen szívderítő ez a találkozás, s láthatóan érezte ezt a nyilatkozó, valaha volt magyar filmsztár is.
Eszerint ő már nem színész, nyelvét is elfelejteni készül és – a dolgozó nő a korban népszerűsített szerepéhez képest – csak feleség. Szerencsére ezek a rosszindulatú írások sem tudták megtépázni a színésznő nimbuszát.
Atlas Hotel, Krencsey Marianne színművésznő. A felvétel az Egyiptomi történet című film forgatásakor készült. Forrás: Fortepan/Inkey Tibor
1978-ban, Bartók Béla halálának 30. évfordulóján a New Yorkban élő magyarok megemlékezést tartottak az akkor még USA-ban levő sírjánál. Krencsey Marianne „halkan és mértéktartással” elszavalta akkor Illyés Gyula Bartók című versét és „mindenki sírt, mint a záporeső” – az eseményről az éppen kint tartózkodó Végh Antal író számolt be a Kritika hasábjain, 1978 júliusában. Ez azért is érdekes, mert a rendszerhű író ugyanebben az írásában oda-odaszúrt a színésznőnek, aki Amerikában már nem játszik, és aki szerinte nem politikai, hanem magánéleti okokból távozott. Persze, mi mást is írhatott volna 1978-ban, a Kritikában? Azt biztosan nem, hogy Krencseyt Aczél György tette tönkre.
Magyarságát megőrizte
A magyar hírnevet Amerikában is védte, a New York-i Fészek Klub alapítója volt. 1993-ban megalapította a Magyarság Jó Hírét Védő Ligát, amelynek elsőrendű célja volt a külföld hiteles tájékoztatása nemzetünkről, és hogy minden magyar ember hírnevét védjék a világban – ahogyan arról a 168 Órában leközölt olvasói levelében beszámolt a színésznő 1993. augusztus 17-én. A rendszerváltoztatás után is érték furcsa élmények, megtapasztalta az emberek köpönyegforgatását.
Még a kádári időben megjelent nálunk egy szegről-végről rokon, aki a rádióban dolgozott és a párt megbízásából kioktatott a hűtlenségemről és a kötelességeimről a hazámmal szemben. Ugyanez a „rokon” később, mint a rendszerváltozás legharcosabb híve, ismét megjelent és riportot kívánt velem csinálni. Ez az élmény megdöbbentett és visszariasztott
– nyilatkozta a Reform 1996. december 10-i számában. 1996-ban, amikor a magyar mozi ünnepére Magyarországra érkezett, így fogalmazott: „a lelki sérülés nem gyógyítható, de idővel hozzászokik az ember”. 1997-ben, amikor Balogh Zsolt Marinka címmel portréfilmet készített róla, ő maga így fogalmazta meg életfilozófiáját:
Én szeretem a meséket. És tulajdonképpen az egész élet egy mese… Vérfagyasztó történetek, szörnyű mesék vannak… Én ötévesen megfogadtam, hogy majd jobb meséket találok ki a magam számára…
„Szívem egy darabja mindig Magyarországon maradt” – nyilatkozta 2006. október 14-én a Népszavának. És ez így is volt. Hazájához hű maradt. Könyvtárában kitüntetett helyen voltak Karinthy Frigyes művei.
A luxori templom oszlopsoránál Krencsey Marianne színművésznő. A felvétel az Egyiptomi történet című film forgatásakor készült. Forrás: Fortepan/Inkey Tibor
Kommunista nekrológírója a rendszerváltás után 26 évvel sem felejtette el gyűlölni
Krencsey Marianne csodálatos színészi alakításait szerencsére megőrizte számunkra a film, mind az örökkévalóságig. Az, hogy egy embertelen diktatúrában csak részben tudta kibontakoztatni a tehetségét és emigrálni kényszerült, a korabeli kultúrpolitika feledhetetlen és megbocsáthatatlan bűne. Döbbenetes, hogy halálakor, 2016. április 1-jén a Népszabadság újságírója fanyalgó nekrológot írhatott e csodálatos színésznőről. Mondandójának lényege az volt, hogy Aczél ördögi szerepét bagatellizálni próbálta a színésznő életútjában, és színészi mivoltában próbálta őt kicsinyíteni:
A pálya csak tizenkét évig tartott, és persze igaza van azoknak, akik szidni kezdik az elmúlt rendszert, Aczélt és a történelmet, bár azt hiszem, Krencsey Mariannét mindenképpen elveszítettük volna. (…) Két egymásnak ellentmondó tulajdonságot egyesített, mint szende kívánatos korában: lenyűgöző volt és szörnyűséges. Bezárult a kör, teljessé vált a pálya, de nemcsak a kor, az irigy idő is végezte a maga munkáját. Veszteségünk pótolhatatlan, mondjuk, mi mást mondhatnánk.
Olyan ez a nekrológ, mint egy kései védőbeszéd Aczél mellett úgy, hogy a színésznő érdemeit próbálja kicsinyíteni halála pillanatában. De szerencsére nem ő ítélkezik, hanem az utókor, amely imádja filmjeit és azt, hogy hű maradt önmagához, egyenes gerincéhez mindvégig.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS