Az országgyűlési választások után először tartott Kereszténydemokrata Estet a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ). A vendég pedig Lázár János volt, aki a választási eredményekről, az esetleges szerepéről az új kormányban és szomszédban zajló háborúról is beszélt.
Lázár a mostani választással kapcsolatban elmondta, hogy ő most tényleg mindent egy lapra tett fel, hiszen négy éve már élet-halál harc zajlott a választókerületben. Ellenfeléről megtudtuk, hogy a rendszerváltás óta először fordult elő, hogy egy miniszterelnök-jelölt egyéniben is megméreti magát; ő maga pedig szintén a választókörzetből nyerte a legitimitását, onnan került az országos politikába.
Teljesen világos volt, hogy ennek a küzdelemnek a végén – sajnos vagy szerencsére, ez nézőpont kérdése – valaki ott marad a csatatéren
-mondta.
A korábbi miniszterelnökséget vezető miniszter most sem adott egyértelmű választ arra, hogy lesz-e szerepe az új kormányban. Úgy fogalmazott:
Ezt a miniszterelnökkel szeretném megbeszélni, és ő is velem szeretné megbeszélni nyilvánvalóan
– szögezte le.
Korábban az élni és élni hagyni politikát folytatták a városban
Márki-Zay Péterrel kapcsolatban elmondta, hogy ő Amerikából „hazakeveredve” egy egészen más politikai kultúrát honosított meg a nyugodt kisvárosban, ahol közel 30 év folyamatos kereszténydemokrata vezetés alatt egy professzionális hatalmi struktúra, személyi háló, politikai elit épült ki, és vált meghatározóvá.
Mi az utolsó években Almási István személyének köszönhetően az » élni és élni hagyni« jegyében politizáltunk, de már előtte is béke volt a városban, kapott mindenki lehetőséget, aki boldogulni akart.
A verbális agressziót a városban épp Márki-Zay úr tette mindennapossá, aki a hatalmon lévőkkel szemben nem a munkájával kampányolt, hanem a személyükben támadta őket. Ennek köszönhetően kialakult egy olyan hangulat, ami valaki ellen, és nem valami mellett lépett fel,
0-24 órában ment a lázározás és az orbánozás
-jegyezte meg. A polgárháborúnak ugyanakkor azért akarnak véget vetni, mert ez a politikai kultúra test- és életidegen számukra, akik a politikát szolgálatnak tekintik, és továbbra is az építésre akarnak koncentrálni. A 2018-as és 2022-es választáson ugyanakkor szerinte egyértelművé vált:
olyan, hogy kiábrándult jobboldali szavazó nincs, mert amikor tétje van, mindenki visszatalál a saját családjához.
A háborúnak van egy morális megítélése és egy gazdasági hatása
különbséget kell tenni az orosz-ukrán háború morális megítélése és politikai-gazdasági hatásai között, amelyek alapjaiban változtathatják meg a jelenlegi világrendet és Európába abban betöltött szerepét. Ugyanilyen finom megkülönböztetésekre van szükség Brüsszel esetében is, ahol a saját jogkörén folyamatosan túlterjeszkedő, életvezetési elképzeléseit erőszakosan propagáló „bürokrata buborék” szándékai nem feltétlenül esnek egybe a mögöttük álló gazdasági lobbicsoportok érdekeivel – ez utóbbi tekintetében ráadásul most új törésvonalak jelentek meg a német-francia tengely és az angolszász-északi országok között. Lázár János szerint Magyarország számára reális célkitűzés, hogy 2030-ra utolérje a mostani osztrák életszínvonalat, ám ehhez ügyesen kell érvényesíteni a nemzeti érdekeinket a 2024-es EP-választások nyomán is átrendeződő politikai környezetben.
Forrás: MKDSZ, fotó: Facebook
Facebook
Twitter
YouTube
RSS