Szombaton bocsátották volna kikiáltásra Kádár János két levelét. A rendőrök azonban péntek délután lefoglalták azokat – értesült a Hír24. Az aukciós ház vezetője értetlenül áll az eset előtt. Azt mondja, egy hónapja elküldte a katalógust a levéltárnak, ám semmilyen visszajelzést nem kaptak a rendőrök érkezéséig.
A két levél egyébként magántulajdonból került az antikváriumhoz, a tulajdonos állítólag személyesen Kádár Jánostól kapta őket azzal a megjegyzéssel, hogy egyszer ezek még sokat fognak érni.
A rendőrség lefoglalt két, aukcióra szánt, Kádár János által írt levelet, a dokumentumokat a budapesti Krisztina Antikvárium szombati könyv és papírrégiség árverésén értékesítették volna.
Az ORFK kommunikációs szolgálata az MTI-vel azt közölte szombaton, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztálya vizsgálja az iratok elidegenítési, kikerülési körülményeit. Hozzátették, hogy az ügyben a Magyar Nemzeti Levéltár tett feljelentést.
Az antikvárium honlapján közzétett árverési katalógusból kiderül, hogy Magyarország volt vezető politikusa, az MSZMP egykori főtitkára az egyik levelet az MSZMP Központi Bizottságához címezte, és a saját kezűleg aláírt levélben tulajdonképpen lemond tisztségéről. Az 1989. május 10-i dokumentum nagy valószínűséggel az utolsó hivatalos politikai irat, amit Kádár János aláírt. A volt pártfőtitkárt a KB május 22-én hivatalosan is felmentette tisztségeiből. Kádár János 1989. július 6-án halt meg. A levél kikiáltási ára 1 millió 500 ezer forint.
A másik irat, egy Gorbacsov szovjet pártfőtitkárnak szóló levél kézzel írt piszkozata, 1,2 millió forintos kikiáltási árral szerepel a katalógusban.
Az SZKP főtitkárának címzett, “Kedves Gorbacsov elvtárs!” megszólítású levélen dátum nincs, de szövegéből tudni lehet, hogy 1987. ápr. 8-a után nem sokkal íródott. A levélben Kádár János megköszöni a felesége születésnapjára kapott levelet és ajándékot, továbbá tájékoztatja Gorbacsovot, hogy főtitkárként folytatja munkáját, majd pontokba szedve elemzi az aktuális politikai eseményeket.
hir24.hu / MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS