Legalább nyolcvan halálos áldozata van a Németországot sújtó áradásoknak, emelett több tucat ember tűnt el a katasztrófában. A számos emberéletet követelő és súlyos anyagi károkat okozó németországi áradások miatt Orbán Viktor Angela Merkelnek írt levelében a magyar emberek nevében kifejezte részvétét és együttérzését az áldozatok családjainak, valamint felajánlotta Magyarország segítségét a helyreállításokban.
Észak-Rajna-Vesztfália tartományban legkevesebb ötvenen, Rajna-vidék-Pfalzban legalább harmincan vesztették életüket. A természeti katasztrófát leginkább megszenvedő járásban, Ahrweilerben 50–60 embert keresnek. A járási közigazgatási hivatal csütörtök este még azt közölte, hogy 1300 embert tartanak nyilván eltűntként. Ezt pénteken azzal magyarázták, hogy a mobilszolgáltatás akadozása miatt sok embert nem lehet elérni telefonon. Számos településen éjszaka is tartott a mentés, a tűzoltóság, a katasztrófavédelmi szervezet (THW) és a hadsereg (Bundeswehr) egységei több ezer embert helyeztek biztonságba veszélyessé vált otthonukból. Péntek reggel a Köln melletti Erfstadt Blessem nevű negyedében alakult ki a legdrámaibb helyzet. A helyi hatóságok közlése szerint az alámosások miatt megrogyott vagy összeomlott számos lakóépület, amelyekből segélyhívásokat regisztrálnak. Sok lakó a figyelmeztetések ellenére visszatért otthonába, vagy nem is hagyta el. Mentésüket nehezíti, hogy a környéken gázszivárgás van, amelyet egyelőre nem tudtak megszüntetni.
A hét elején kezdődött esőzések miatt megáradt patakok és folyók egy viszonylag szűk területen, Wuppertalban és környékén, és a Köln-Bonn-Koblenz alkotta vonaltól a belga, luxemburgi és holland határig húzódó nagyjából harminc kilométeres sávban pusztítottak a legnagyobb erővel. A dombvidék völgyeiben sok patak és kisebb folyó kanyarog, rendszerint csendesen, árvizet ritkán okozva. Ezért a nagyobb németországi folyókkal, például a Dunával ellentétben nemigen vannak védművek, gátak vagy bármikor bevethető mobilgátak. Ugyancsak fontos tényező, hogy a domborzati viszonyok miatt a települések általában éppen a folyóvizek mentén, a völgyek alján terülnek el, ahol felgyülemlett a rendkívüli mennyiségű csapadék, amely egy laposabb vidéken egyenletesebben oszlott volna el, kisebb kárt okozva. Ugyanakkor a katasztrófa fő oka a legtöbb szakértő szerint mégis inkább az éghajlatváltozás, amely előidézte a napokig folyamatosan tartó heves esőzést.
A számos emberéletet követelő és súlyos anyagi károkat okozó németországi áradások miatt Orbán Viktor Angela Merkelnek írt levelében a magyar emberek nevében kifejezte részvétét és együttérzését az áldozatok családjainak. A magyar miniszterelnök – mint írta – megrendüléssel értesült a katasztrófáról, és egyúttal biztosította a német kancellárt, hogy Magyarország kész minden rendelkezésére álló eszközzel segítséget nyújtani az érintett településeknek a természeti csapás okozta károk elhárításához.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/DPA/Roberto Pfeil
Facebook
Twitter
YouTube
RSS