Most, hogy Magyar Péter végre egy kis munkára fogta magát, a homokzsákok pakolása közepette eszébe jutott, hogy csak bele kellene valakibe rúgni. Célkeresztjébe természetesen Orbán Viktor került, de tájékozatlanságának eredményeként a baloldal kapta a cipőzést. Lássuk, miről is van szó.
Hangzatos poszttal állt elő a Tisza Párt elnöke, miután már egy napja dolgozik. Azt róta fel a miniszterelnöknek, hogy miért nem rendel el veszélyhelyzetet, mint ahogyan ezt tette a több évig tartó világjárvány idején. Ennek egyik oka feltehetően az, hogy az árvíz nem fog évekig tartani, valamint a veszélyhelyzet megszavazásához az Országgyűlést is illene összehívni. Mire ez megtörténne, a Duna már apadni kezdene.
A következő problémája, hogy miért csak ő és civil társai dolgoznak a gáton? Ha Magyar Péter nem lenne ennyire egocentrikus akkor tudná, hogy egyrészt más politikusok is ugyan úgy lapátot fogtak, mint ő, másrészt a honvédség is kiveszi a részét a munkából. Bár már tegnap közölte a honvédelmi miniszter, hogy a katonák is segítenek, ez úgy tűnik elkerülte Magyar figyelmét, mert most azt írja, hogy:
Miért csak a civilek ezrei vannak a gátakon? Hol vannak a magyar honvédség katonái? Csak óriásplakátokon? És az állandóan emlegetett tartalékosok? A honvédelmi miniszter tegnap 350 honvéd vezénylésétől kommunikált. Dömötör Csaba államtitkár pár órával később 17 ezerről. Melyik az igaz?
Péter valószínűleg azt hiszi, hogy a Duna egy budapesti folyó és máshol nem árad, csak a főváros területén. Péter azonban téved, mert a Duna nem csak Budapesten folyik, hanem más országokban is. S bár a magyar honvédség nem ment más országba segíteni, de nem csak Budapesten állják a sarat. Erről tanúskodik, hogy Szalay-Bobrovniczky Kristóf egy videót posztolt Mosonmagyaróvárról, ahol ő és a háttérben lévő katonák is pakolják a zsákokat.
Hol vannak a mobilgátak?
A legaranyosabb kérdés Magyartól a mobilgátakra vonatkozik, hiszen szerinte azért is Orbán Viktor a felelős. Azt azonban elfelejti, hogy éveken át kűzdött Tarlós István, hogy Óbudán például legyen, de a drágalátos ellenzéknek köszönhetően nem lett. Ők ugyanis népszavazást kezdeményeztek, mert ki kellett volna vágni néhány fát. A Római-parti mobilgátakat egyébként még Karácsony Gergely is fúrta pedig Tarlós figyelmeztetett, hogy nincs már erre idő.
Ennek fényében a kérdéseivel Magyar Péter keresse meg jövendőbeli szövetségeseit.
Forrás, fotó: Facebook
sumer
2024-09-16 at 22:03
Dömötör Csaba pedig ezt írta: “A Magyar Honvédség 17 ezer embert, gépjárműveket, helikoptereket biztosít az árvízi védekezéshez. A munkában a rendőrségre, a büntetés-végrehajtásra és a tűzoltóságra is számíthatnak.”
Aki ebbe – árvíz idején – az előző nyilatkozat alapján mindenképpen bele akar kötni, az csupán egy politikai pojáca lehet. Semmi kétség!
sumer
2024-09-16 at 21:52
“Most akkor 350 vagy 17000?”
Egyik sem.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter Mosonmagyaróvár határában, a Lajta gátjánál tartott sajtótájékoztatón 367 katona aktív segítségéről beszélt. Szerinte 3 órán belül több mint 1000 katonát tudnak megmozdítani, 24 órán belül pedig több mint négyezret. Amennyiben ennél több katonára lenne szükség, akkor a területvédelmi tartalékosokat is mozgósítják. Ennyi…
Logikus
2024-09-16 at 21:48
Úgy látszik, hogy a ballibeknek sem az értelmezés, sem a következtetés nem megy… bírom, ahogy erőlködnek, hogy belekössenek 😀
t
2024-09-16 at 21:17
Most akkor 350 vagy 17000? Nem mindegy. De ez nem tűnt fel senkinek.
Wella
2024-09-16 at 20:49
) Forró lányok várnak rád —- https://ok.me/q9FH1
Sas
2024-09-16 at 20:22
igaza van –molierenek-OV SZAVAKBAN TOLDI-TETTEKBEN ULÁSZLÓ(EZ NEM AZ ÁRVÍZ ELLENI VÉDEKEZÉSRE VONATKOZIK)
Sas
2024-09-16 at 20:20
egészen iszonyatos ez az alak-mp–de a kormány is a végtelen puhányságával-a törvény be nem tartatásával-elképesztő mindegyik-
matrix
2024-09-16 at 20:17
A celeb geciPETI “JAMES BOND 007” a bukó tahó primitivek agyhalottak vezér bikája !
Te trogerPeti hitvány féreg a primitivekkel szopasd a Muraközi csödör 45-50 cm faszát !
ÉNAKI
2024-09-16 at 20:04
Ez a rohadék hazugságok tömkelegével etetía jómípet és Brüsszelt. Tessék,lássék beállt homok zsákolni,úgy gondiolja,ez jogositvány arra,hogy bárkit becsméreljen.Szemét alak.
TalEle
2024-09-16 at 20:00
Tisz(t)a szerencse, hogy ez a f@szopó Facebook huszár a Covid idején még a NER lovagok gondtalan, luxusát élte! (Max a Honvéd kórház VIP részlegén teszteltette magát meg a haveri körét…) Pedig már akkor is lehetett tudni, hogy a hitvány politikai hergelés honfitársaink ezreinek az életét követeli, pl. úgy, hogy nem oltatják be magukat, vagy későn fordulnak orvoshoz! A mostani árvízi veszélyhelyzet idején is a védekezésben résztvevők, illetve; azok munkája ellen heccel a f@szopó a Facebookon! Orbánék a sokadik kétharmad után is simán eltűrik, hogy veszélyhelyzet idején a közösségi médiában büntetlenül lehessen álhírekkel uszítani! Az meg sem fordul a fejükben, hogy legalább egy országos felvilágosító kampányban hívják fel a figyelmet a közösségi platformok, különösen a Facebook használatának, a veszélyeire! Pedig, azokből van bőven: titkos algoritmusok, „egyoldalú” cenzúra, politikai „profil alkotás”, tiltott adatkereskedelem, stb…
Sas
2024-09-16 at 19:57
eszelősen hülye a fidesz-duma az idióta-elmebeteg mp ellen.Ezért erősödik ez a kretén-.
PiszkosFred
2024-09-16 at 19:30
@SzaboRoza – 2024-09-16 at 16:57
“Nem célom politikusokat védeni, egyszerűen nem érdemlik meg.”
Nem is teszed csak poloskapétert véded úgy mintha fizetnének.
“De újságcikk volt abból, hogy Magyar Péter Neszmélynél lapátolta a homokot.”
“‘Péter valószínűleg azt hiszi, hogy a Duna egy budapesti folyó és máshol nem árad, csak a főváros területén.’”
Izzadtságszagú a próbálkozás, vagy nem figyeltél az iskolában…
Ha elolvastad volna a cikket figyelmesen akkor értenéd. De ha troll vagy akkor benneteket nem azért fizetnek, hogy olvassatok hanem, hogy írjatok sok sok hülyeséget szét trollkodva minden jobbos fórumot. Miközben a beszari seggfej minden ellenvéleményt töröl.
A legdurvább és legvisszataszítóbb abban amit csinálsz, hogy megpróbálod átfordítani szegééény messiásod bááááncsák ugye? Nem nyanya ő bánt másokat.
Magyar állt bele a honvédségbe. Szokásához híven baromságot mondott, ahogy te is. A budapesti katonák számát emlegetve támadta (hazugsággal vádolta a kormányt).
Persze ez a seggdugasz, felkapaszkodott kivagyi proli, pontosan tudja, hogy manipulál, végül is legalább olvasni tud (ha ő nem akkor tartótisztje igen).
Viszont úgy gondolja, hogy a hívei azt sem tudják milyen nap van annyira ostobák.
Olvasva benneteket tökéletesen igaza van…
“A Római-part védelmének kérdése sokkal összetett. ”
Az összes olyan alak aki szabotálta mindig ezzel jött.
Blah blah blah.. Amikor valaki
Az a terület (alapvetően) üdülő- és nem lakóterület. Akik ott élnek, azok vállalták a természetközeliséget és azt, hogy időnként jön a víz. Most azt várják, hogy közpénzből építsenek gátat, ezzel felértékelve az ingatlanukat.
A Duna és a Tisza összes vízparti üdülőterületét is meg szeretnék védeni? Ha ott nem, akkor a fővárosban miért igen?
PiszkosFred
2024-09-16 at 19:11
Jóó a cikk nagyon oda…! Fektcsekkelés lvl100 (!) nem a gagyi lakmuszszinten – klassz 🙂
bl
2024-09-16 at 18:55
Jó ez a kép itt a cikk alján, a gigantikus hülyék gyülekezetéről.
aladin
2024-09-16 at 18:34
Te szemétláda Magyar pondró Péter még egy jó féléve Fideszes voltál miért nem épitetted meg, na látod ezért rugtak ki a Fideszböl mert lusta voltál nem dolgoztál. Na most rátaláltál az igazságra, hátul az emberek töltik a homokzsákokat te meg a munka helyett az emberekkel röhögve szelfizel. Ez vagy te ez a jelenet mindent elárul rollad és ami érthetettlen, hogy a követöidnek ez tettszik?
sumer
2024-09-16 at 18:33
Valakinek – az illetékesek közül – közölni kellene ezzel a hőmérős pojácával, hogy “Nem ő a legény a gáton!” Amennyiben nem tud segíteni és csupán az önmagát dicsóítő, “mindensz@rista” mániáját akarja ott is kiélni, akkor ne hátráltassa azokat, akik valóban dolgozni akarnak a gáton!
Az árvizi védekezés komoly dolog, ami nem politikai haszonszerzésre való. Szánalmas, ostoba politikai bohócokra ott jelenleg egyáltalán nincs szükség, ezért “tengózzon” el onnan olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak tud!
Sas
2024-09-16 at 18:30
ja…de az állam feladata egy ilyen elmebeteg ellen fellépni-illetve a volt felesége is megtehette volna-elmeorvosi vizsgálatot kezdeményezve a férje ellen-de a teljes fidesz statisztált-a kormány statisztált-úgy, mint most is.EZ HIHETETLEN.KÉRNI KELL, HOGY A KORMÁNY LÉPJEN FEL EGY ILYEN IDIÓTA RÉMHÍRTERJESZTŐ ELLEN?EZ ŐRÜLET.
Nahát
2024-09-16 at 18:22
Képes ez a tahó még az árvízi védekezés közepette is szelfizni. Csinál ez valamit azon kívül, hogy fotózza, és fotóztatja magát? Hogy merészelte azt mondani, hogy sem a rendőrség, sem a katonaság, sem a katasztrófavédelem nem vesz részt a védekezésben? Akkor ki a fene építi a gátakat? Ahelyett, hogy Brüsszelben dolgozna, kerüli a munkahelyét, itthon sörözget, lázít, és hazudozik. Komolyan nem láttam még egy ilyen beteg lelkű embert.
Ibolya
2024-09-16 at 18:03
Én is csak reménykedek hogy valaki kiveszi a kezéből ennek a kreténnek és ha nem a szájába a seggébe dugja.🤔
Gyökér vagy te Magyar Péter
2024-09-16 at 17:51
Libsi fasz kommentelők. Menjetek innen a picsbe, okàdjàtok a hazugságokat. A vízmű az elmúlt években tett!!! a gátak megerősítéséért, az újak most vizsgáznak élesben. Neszmélyen pártelnök elvtàrsatok fél órát töltött hőbörögve, aztán elhúzott. Ha dolgozott volna, ma még a nyelve is fáradt lenne. Komolyan nem lehetne ezeket innen kivágni? Kit akarnak meggyőzni? Magukat? Egy belbudai pénzéhes pszichopata egyéni karrierjének vagytok a csicskàsai, ennyi önbecsülésetek van, komolyan???
mirti
2024-09-16 at 17:50
remélem mihamarabb akad valaki aki úgy pofán bassza ezt a senkiházi ,szarembert ,hogy leszakad az állkapcsa !!!!!…..én lehet ,hogy megteszem ha személyesen találkozom vele…tök mindegy mi lesz a következmény!!! most már kurvára elég!
Gyökér vagy te Magyar Péter
2024-09-16 at 17:45
Amúgy ez a szarhàzi akar országot vezetni, mikor ügyintézőnek is alkalmatlan, úgy vàgnàk ki a BM-ből, hogy beszarna. Ismét. Ha ezt kell még nézni másfél évig, tutti én is lefogyok, mert naponta hányok tőle.
Logikus
2024-09-16 at 17:40
Hiába. A ballibek márcsak ilyenek, minden sarukat másra kenik és máson kérik számon azt amit ők maguk elszúrtak!
Naprózsa
2024-09-16 at 17:40
@Pestis Rácok!
Ezeken a portálokon mindenki követ el hibát, de az, aki azért jön, hogy gúnyolódjon, mint Pestis(ses) Rácok, akkor előbb maga szemében keresse a helyesírás gerendát.
Tehetős Totó
2024-09-16 at 17:35
én tudom, hogy te viccelsz bénán, s mi röhögünk némán ekkora baromságot olvas…ván!
De ne erőltesd túlságosan az agytekervényeidet, mert hadcsikarást kapsz.
Cuki
2024-09-16 at 17:33
Kuca 2024-09-16 at 17:24
Ja, és a rabszolgatörvény…vagy az már nem?
Cuki
2024-09-16 at 17:30
Kuca 2024-09-16 at 17:24
Kihagytad az oktatást!
SOHA NE HAGYD KI AZ OKTATÁST!
Ez így az egész: oktatásegészségügy
én tudom
2024-09-16 at 17:24
Szerintem a gyurcsanyista Cseh Katalin Brüsszelben árulta el Magyarországot és küldte az árvizeket Budapestre.
Kuca
2024-09-16 at 17:24
A gátépítések elszabotálása Orbán Viktor bűne. 14 éve lett volna a vízügyi rendbetételére. De ugyanúgy nem tett semmit, ahogy az egészégügyet is hagyta megrohadni. Kormányváltás kell, minél előbb!
Politikai széltoló
2024-09-16 at 17:19
MP=politikai széltoló, notórius hazudozó, betegesen hiú bohóc, agresszív pojáca és tiszás hintáslegény. Szélhámos a köbön. A hazudozást már olyan fokon műveli, hogy kezdem azt hinni: nem is az Őszödi Böszme az ország főhazugja, hanem az agymosott tiszás birkák főkosa, a belbudai ficsúr és “messiás” Poloskás Petike.
Pestis Rácok
2024-09-16 at 17:14
Naprózsa2024-09-16 at 16:49
Tudatosan írtam úgy, de siettem és nem vettem észre, hogy nagy kezdőbetűt írtam, valójában így akarta írni: magyarpéter (mint a Pál utcai fiúkban ‘nemecsek’ – csak annyi a különbség, hogy szegény Nemecsek Ernő ezt nem érdemelte meg a gitt-egylettől).
De köszönöm a kioktatást.
(Ja, nem!)
Cuki
2024-09-16 at 17:04
“Eldőlt, nem lesz mobilgát a Római-parton, új helyszínt keres a fővárosi önkormányzat a dunai védvonalnak
Az előterjesztést Dorosz Dávid és Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettesek jegyzik. Meglátásuk szerint a tanulmány elkészítése azért is szükséges, mert a gát megépítéséhez új források bevonására lesz szükség, amely elsősorban Európai Uniós támogatásból szerezhető meg. Ehhez pedig az építendő védmű valamennyi lehetséges nyomvonalát be kell mutatni.
Közösségi tervezést is indítanak, vagyis meghallgatják az érintetteket és a különböző érdekeket képviselő társadalmi csoportokat, feltárják a problémagócokat, a jogos igényeket és a lehetőségeket. A cél, hogy megtalálják az árvízi védekezés legjobb formáját, és kitalálják a Római-part jövőjét. Erre legalább 2-3 évet szánnak.”
– 168ora 2020
Cuki
2024-09-16 at 16:58
“2006 óta húzódik a Római-parti gát ügye, akkortól kéri Tarlós István, hogy megépüljön a védmű. Most megint változás lehet: a keddi, alakuló budapesti közgyűlésen Karácsony Gergely főpolgármester arról dönthet, hogy ne a Duna-parton, sok száz fa letarolásával épüljön meg a mobilgát, ezért változtatási tilalmat rendelhet el, hanem beljebb, a Nánási út-Királyok útja vonalon, a töltésen, áll az RTL Klub Híradjának anyagában. “
SzaboRoza
2024-09-16 at 16:57
Nem célom politikusokat védeni, egyszerűen nem érdemlik meg.
De újságcikk volt abból, hogy Magyar Péter Neszmélynél lapátolta a homokot.
Ennek ismeretében mi szükség van a cikkben ilyen mondat beszúrására: ‘Péter valószínűleg azt hiszi, hogy a Duna egy budapesti folyó és máshol nem árad, csak a főváros területén.’
A Római-part védelmének kérdése sokkal összetett. Az a terület (alapvetően) üdülő- és nem lakóterület. Akik ott élnek, azok vállalták a természetközeliséget és azt, hogy időnként jön a víz. Most azt várják, hogy közpénzből építsenek gátat, ezzel felértékelve az ingatlanukat.
A Duna és a Tisza összes vízparti üdülőterületét is meg szeretnék védeni? Ha ott nem, akkor a fővárosban miért igen?
Cuki
2024-09-16 at 16:56
Vajk
“Komoly fejlemény a Római-part életében, hogy a tájromboló mobilgát-projekt helyett már több száz fa elültetésére készül a főváros, jövőre pedig jön a szabadstrand is a Rómain.
Viszonylag meglepő fejlemény a Római-part életében, hogy mind a főváros, mind az óbudai önkormányzat társadalmi egyeztetést és faültetést szorgalmaz a Római-parton ahhoz képest, hogy egy évvel korábban még mobilgátat akart építeni a fővárosi önkormányzat, ami mintegy 800-1000 fa kivágásával járt volna legalább, és ezt támogatta a kerület is.
– HVG 2019
“
Vajk
2024-09-16 at 16:53
Nem Magyar Péter ígért gátakat 2013-ban és szabotálta el őket, hanem Orbán. A felelősség egyértelműen a miniszterelnöké.
Naprózsa
2024-09-16 at 16:49
@ Pestis at 16:16!
“Magyarpétert” pedig külön írjuk, így: Magyar Péter, ha már a kioktatásnál tartunk.
Kétes
2024-09-16 at 16:44
Magyar Péter lényeglátó működése:
1./ Hőmérő a kórházban.
2./ Homokzsák az árvíznél.
Posztok a Facebookon.
hufi
2024-09-16 at 16:41
Agyar elvtársat ezerrel tolják a haladárok, közben KaróGeri ahogy hallom 200 millát osztott szét a haveroknak semmittevésért. A budapesti árvízi védekezésben, semmit nem csinál, és ezt ajnározzák a belpesti éceszgéberek.
Elég sok gond van az országban, de nem, nem építő, hanem romboló az elv-társak hozzáállása.
Cukkerberg galaxis
2024-09-16 at 16:39
Beszélt Petifiú a Római-parti gátról karácsonnyal? Arról, hogy 70 ha terület és több száz ember nem lesz megvédhető? Megkérdezte tőle, hogy ő és az elv(?)barátai miért akadályozták meg a védelmi rendszer kiépítáwsát?
angelblind652
2024-09-16 at 16:36
Én csak remélni merem, hogy egyszercsak valaki peti kezéből is kikapja a telefont.
Csak kacagok
2024-09-16 at 16:36
Hacsek
Dehát Dr. Miniszterelnökúr mindig is kint volt a gáton, az előző években is, amikor még a messiásotok valamelyik irodában pöffeszkedett és azt várta, hogy mikor lehet menni megint tapsolni Orbánnak.
Mehetett eddig is!
Ment önkénteskedni vagy csak most lett neki ennyire fontos?
Kétes
2024-09-16 at 16:36
Magyar Péter semmi mást nem tesz, minthogy hergeli az erre fogékonyakat. Csakhogy az árvízi védekezésről szóló tájékoztatás egyértelműen bemutatja, hogy még ekkora veszély esetére is van egy jól működő rendszer, amelyet Orbánék jól tudnak működtetni. Az emberek bár eddig is tudták hogy nem homokzsákok megpakolásából áll a védekezés. Pláne nem Magyar Péter celebkedéséből!
Tudományos libsizmus
2024-09-16 at 16:34
Amióta beléptél Manfred Weber frakciójába, azóta kuss a neved, kedves Péter.
Cuki
2024-09-16 at 16:31
Hacsek 2024-09-16 at 16:28
Ki a “konditermes”?
Ugye nem MP-re gondoltál?
Cuki
2024-09-16 at 16:29
Azért egy szelfire mindig van idő.
Biztos ami tuti!
Séro legyen belőve, szelfi aztán lehet menni haza.
A végén megerőlteti azokat a tangóra született lábait.
Cassandro
2024-09-16 at 16:28
Ami szembetűnő, hogy Magyar Petinek fogalmazott sincs arról, hogy az árvízvédekezés rendje nem attól függ, hogy Orbán éppen kinéz-e a karmelita ablakán és ha magas a vízszint akkor elrohan az országos Műszaki Irányító törzshöz. A védekezésnek köztudomásúan rendje van. Még akkor is, ha Pöcsfej Peti ebben is fel akarja találni a melegvizet. Ugyanazt a hergelést csinálja, mint amikor a vasút ellen lázít! és lebecsüli az ott dolgozó embereket.
Hacsek
2024-09-16 at 16:28
Orbán: A túlmozgásos hülye Magyar Péter miatt nem mehetek külföldre, a gáton kell lennem. Ezért valaki felelni fog!
Havasi Berci: Nem baj Főni, magának áll a legjobban a kismama-esőkabát és a trottyos gumicsizma! A szlimfit a konditermes idiótáknak való!
odu
2024-09-16 at 16:17
Megélhetési katasztrófa politikus.Egy politikai hullarabló.
Pestis Rácok
2024-09-16 at 16:16
Szerintem Magyarpéter nem a “gáaakat” hiányolja, hanem a ‘gátakat’ – már ahogy a címben van.
Az elbaszott cím lehetne a PS védjegye.