Kiemelten foglalkozik az egyik kolozsvári román nyelvű portál a Mócok úti gyerekkórházban megalázott magyar lány ügyével. A stiridecluj.ro „Egy kolozsvári orvos elutasította egy lány kezelését, mert csak magyarul beszélt” címmel ismerteti az olaszteleki Sükei Katikával történteket.
A cikk szerint Ioan Dobrescu ügyeletes orvos számon kérte a lányon a hiányos román nyelvtudását, lekezelően beszélt a hozzátartozóival, akiket azzal is megfenyegetett, hogy kirakják őket az intézményből.
A portál emlékeztet, hogy a szóban forgó orvost 2012-ben 500 lejes hálapénz elfogadásán érték tetten az ügyészek. Ioan Dobrescut felmentette a kolozsvári bíróság, ám az ügyészek fellebbezése nyomán a táblabíróság 2014 decemberében visszaküldte alapfokra újratárgyalásra az ügyet, megváltoztatva a vádak jogi besorolását csúszópénz elfogadására. Jogerős ítélet még nem született.
A gazetadecluj.ro korábbi cikke szerint a sebészt a gyerekkórházba utalt egyik kisfiú felháborodott nagymamája jelentette fel 2012-ben a rendőrségen. A nő szerint Dobrescu csak akkor volt hajlandó megműteni az unokáját, amikor hozzátartozói jelezték, hogy ezt pénzben meghálálják. A nagymama átadta a kért 500 lejt az orvosnak, és a megjelölt bankjegyeket a rendőrök egy házkutatás során meg is találták az irodájában. A házkutatáson további, valutát is tartalmazó pénzes borítékok is előkerültek. Ioan Dobrescu azt állítja, nem akarta elfogadni a nagymamától az összeget, a nő erőszakkal dugta a zsebébe. Az irodájában talált többi pénzről azt mondta: borítékokban tartja a fizetését az irodájában.
Az eredeti cikk itt olvasható!
Forrás: maszol.ro
Fotó: stiridecluj.ro
K.J.
2016-02-22 at 18:30
Nincs arrafelé senki aki ezt a Dobrescut ellátná?
khm
2016-02-22 at 16:15
Móc-ók utcája. Hmmmm.
“A mócok (avagy havasi románok románul: moți)” fene tudja,hogy románok-e,mindenesetre kissé eltérnek szem és bőrszín alapján. Inkább szlávnak gondolnám őket.
Az “orvost”,meg érdemes lenne emlékeztetni az esküjére. Akár móc,akár,vlach az Istenadta.
Kaktusz
2016-02-21 at 20:02
El kell bocsájtani ezt az orvost és vissza kell vonni a működési engedélyét!
Névtelen
2016-02-21 at 16:32
Román cigány… Nem orvos…