Elképzelhető, hogy Ausztria bevezeti a határforgalom ellenőrzését Németország felé az év második felében, soros EU-elnöksége idején – mondta Herbert Kickl osztrák belügyminiszter a Salzburger Nachrichten című lapban csütörtökön megjelent interjúban.
Ausztria, Németország és más európai országok ideiglenesen felfüggesztették a nyitott határok schengeni rendszerét 2015-ben, miután több mint egymillió bevándorló és menekült érkezett Európába elsősorban a Közel-Keletről. A német kormány a múlt héten bejelentette, hogy újabb hat hónappal meghosszabbítják az ellenőrzést Németország Ausztriával közös határszakaszán. Az ellenőrzések miatt az utóbbi években időnként hosszú sorok alakultak ki a határ ausztriai szakaszán Salzburg közelében. Az osztrák hatóságok eddig nem tartottak rendszeres határforgalmi ellenőrzéseket ezen a határszakaszon, de Kickl a lapinterjúban utalt rá, hogy ez a közeljövőben megváltozhat.
A saját népünk védelmében logikus lenne a határellenőrzések fokozása. Július 1-jétől elképzelhető, hogy ellenőrizni fogjuk a Németország felé irányuló határforgalmat
– mondta a kisebbik koalíciós párt, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) által delegált belügyminiszter. A miniszter elismerte, hogy az osztrák üzleti és idegenforgalmi szektor nem fog örülni a fokozott ellenőrzéseknek, de hangsúlyozta, hogy az emberek számára a biztonság az egyik legfontosabb dolog, és ezért sokan bizonyosan hajlandók áldozatokat hozni. Hozzátette: a belső határellenőrzés nélküli schengeni rendszert „természetesen” továbbra is fel kell függeszteni Európa nagy részében.
Levelünkben egyértelműen az Európai Biztosság tudomására hoztuk, hogy fenntartjuk magunknak a jogot, hogy ellenőrizzük Ausztria valamennyi határszakaszát, még ott is, ahol korábban nem voltak határforgalmi ellenőrzések
– mondta Kickl. Ausztria a magyarországi határszakaszának legnagyobb átkelőjén végez állandó ellenőrzéseket, de a többi határátkelők többségén egyelőre nincsenek rendszeres átvizsgálások.
MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS