Az ATV Egyenes beszéd című műsorában bocsánatot kért Vágó Gábor LMP-s politikus Gyurcsány Ferenctől. Úgy fogalmazott: “Ezúton is bocsánatot kérek tőle, ha bármikor is megbántottam volna akár a múltban, akár most”. Vágó a vasárnapi találkozó kapcsán jegyezte meg Facebook oldalán, hogy elkéne a józanság…és egyértelműen utalt arra, hogy vendéglátók oldalán valaki részeg lehetett. Ennek az ellenkezőjét most sem állítja, de a további együttműködés reményében az elmérgesedett vitát inkább csitítani próbálta a zöld politikus.
A műsorban Vágó azt mondta, elsősorban azért kér bocsánatot, mert úgy érzi, ez az egyetlen módja, hogy az együttműködés folytatódni tudjon. Dühét, és hogy nem fogta vissza magát továbbá azzal is indokolta, hogy bár Gyurcsány március 15-i beszédét hallva “felcsillant a szemük”, nyilvánvalóvá vált a tárgyaláson a DK Jobbikkal kapcsolatos álláspontja, ami nem hozta közelebb a megoldást.
Ez Vágó Gábor szerint azért is hatalmas csalódás, mert a DK elnök korábbi szavaiból azt lehetett kiolvasni, hogy választás utáni teendőkről csak akkor van értelme egyeztetni, ha „előtte van épkézláb koordináció”.
Az LMP-s a műsorvezető kérdésére a találkozó hangulatáról is beszélt. Szerinte Gyurcsány egy kicsit hosszan beszélt a Jobbikhoz való viszonyéról, Szél Bernadettet, az LMP miniszterelnökjelöltjét pedig udvariatlan módon ledorongolták, amikor az értelmező kérdéseket tett fel.
Erről Gyurcsány pont ellenkezőképp emlékezett ugyancsak az ATV-ben. Ő azt mondta, vele voltak udvariatlanok, pökhendi hangon beszéltek vele és folyton a szavába vágtak.
Erre Vágó Gábor úgy reagált, hogy akkor biztosan “más mozit” néztek. Azt megjegyezte, hogy ők hajlandóak voltak kilépni a komfortzónájukból és még Gyurcsány székébe is beleült, ami „ambivalens” érzéseket keltett benne. Arra a kérdésre, hogy hajlandóak lennének-e viszonozni a DK gesztusát másik kerületben, akik visszaléptek Szél Bernadett javára úgy fogalmazott, nem zárja ki a lehetőségét annak, hogy “bármi történjen a következő hetekben”, akkor is, „ha mindenki egy asztalhoz ül, akkor is, ha párosával egyeztetnek” a pártok.
atv.hu, Vezető kép: MTI/Szigetváry Zsolt
Facebook
Twitter
YouTube
RSS