“Izgulok a koncertek előtt, de amikor felmegyek, meglátom a tömeget, érzem az energiákat. Ez olyan, mint egy drog, amivel feltankolod magad, ez semmi máshoz nem fogható. Ez az, ami arra sarkall, hogy tovább csináljam “ – mondta el a Nulla6egy riporterének exkluzív interjút adó Max Cavalera, aki csapatával, a Soulfly-al június 24-én ad koncertet a Budapest Parkban. A dzsungelmetál brazil atyja, több, mint 25 éve áll a színpadon, sokan leginkább a Sepulturából ismerik. Az interjúban “szintén zenész” gyerekeiről is beszélt, nem véletlenül, hiszen Zyon jelenleg a Soulfly dobosa. Mint mondta, a “Soulfly a világ bármely dobosát megkaphatta volna, de én nem ezt akartam. Olyasvalakit kerestem, aki a „mi vérünk”, aki jobban kötődik hozzánk. Azóta álmom volt, hogy együtt zenéljek a fiammal, amióta megszületett.” Cavalera a Lody Kong zenekarban játszó másik fiáról, Igorról pedig azt mondta, jó látni, hogy neki is megvan a tehetsége a dalíráshoz, és hasonló ötletei vannak, mint neki. “Ez kicsit olyan, mintha átadnám neki a stafétabotot.”
LOVAS EMMA – PestiMese/Nulla6egy Facebook-csoport
Facebook
Twitter
YouTube
RSS