A tagság bevonásával választja meg következő elnökét a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) – jelentették be kedden, Berlinben. Eddig senki nem jelentette be nyilvánosan, hogy megpályázza a pártelnöki tisztséget.
A 16 év kormányzás után ellenzéki szerepre készülő párt első alkalommal választ vezetőt a tagság megkérdezése alapján. A 400 ezer párttag december 4-től, egy vagy két fordulóban szavazhat a jelöltekre. A győztest hivatalosan a január 21-én kezdődő kongresszuson választják meg elnöknek. Az újítást az alapszervezetek nyomására vezetik be. A döntés összefügg azzal, hogy a távozó elnököt, Armin Laschetet a tagság soraiban mutatkozó ellenkezés dacára tették meg a CDU és a testvérpárt bajor Keresztényszociális Unió (CSU) közös kancellárjelöltjének, és részben az egység hiányának tulajdonítható, hogy a CDU/CSU a második helyre, a szociáldemokraták (SPD) mögé szorult a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáson.
Az elnökség és a választmány keddi döntése alapján november 6-tól lehet jelentkezni a pártelnöki tisztségre. Ehhez legalább egy kerületi alapszervezet támogatását el kell nyerni. A tagságot november 15-től értesítik írásban a szavazásról. A jelöltek november 18-tól december 2-ig mutatkoznak be fórumokon és online rendezvényeken. A szavazás első fordulóját december 4-től 16-ig tartják. Szavazni levélben vagy online lehet majd. Ha egyik jelölt sem szerzi meg a szavazatok többségét, az első két helyezett részvételével második fordulót tartanak december 28-tól január 13-ig. Az eredményt január 14-én hirdetik ki. Az elnököt végül hivatalosan – az alapszabálynak megfelelően – a kongresszusi küldöttek választják meg a párt január 21-én kezdődő kétnapos hannoveri tisztújító kongresszusán. A küldöttek a tagság döntését tiszteletben tartva szavaznak majd.
A CDU-t 2000-től 18 évig Angela Merkel – jelenleg ügyvezető – kancellár vezette. A politikus 2018 októberének végén – pártja gyenge hesseni törvényhozási (Landtag-) választási eredményére reagálva – jelentette be, hogy nem pályázza meg ismét a tisztséget. A 2018 decemberi kongresszuson Annegret Kramp-Karrenbauert választották meg elnöknek. Őt az idén januárban követte Armin Laschet. A pártelnök-kancellárjelölt a CDU/CSU gyenge Bundestag-választási eredménye miatt kényszerül távozásra. Eddig senki nem jelentette be nyilvánosan, hogy megpályázza a pártelnöki tisztséget. Várhatóan indul majd Friedrich Merz, a CDU/CSU Bundestag-frakció egyik korábbi vezetője, aki a 2018-as és az idei elnökválasztáson is elindult, és ismét megméretteti magát Norbert Röttgen volt szövetségi környezetvédelmi miniszter is, aki a januári választáson a harmadik jelölt volt Armin Laschet és Friedrich Merz mellett.
A szeptemberi Bundestag-választáson az SPD a szavazatok 25,7 százalékával végzett az első helyen. A CDU/CSU története leggyengébb teljesítményével 24,1 százalékot szerzett, így a második számú politikai erő Németországban.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan
Facebook
Twitter
YouTube
RSS