A Fidesz számára nem hozott meglepetést a Medián felmérése, ami újra kimutatta, hogy Orbán Viktor pártja a legerősebb a hazai pártok közül. Az azonban meglepetés, hogy a legerősebb ellenzéki párt már nem a Demokratikus Koalíció, hanem Magyar Péter Tisza Pártja. Nem meglepő tehát, hogy a DK ahol tudja, ott támadja Magyart és csapatát.
A közvélemény-kutató legfrissebb felmérése szerint öt párt küldhetne képviselőt az Európai Parlamentbe. A felmérés egyértelműen rávilágított, hogy Magyar Péter pártja a legerősebb ellenzéki párt.
Április végén ugyanis már a teljes szavazókorú népesség 16, a választani tudó biztos szavazóknak pedig a 24 százaléka mondja, hogy az európai parlamenti választáson a Tisza Pártra voksolna.
Nagyon úgy néz ki, hogy Magyar Péter csak az ellenzéki erőviszonyokat tudta megváltoztatni, mivel a felmérés alapján a Fidesz támogatottsága semmit sem változott az elmúlt időszakban. A biztos szavazók 46 százaléka szavazna a kormánypártokra.
Forrás: Mandiner, fotó: MTI
Facebook hozzászólás
zatyi József
2024-05-01 at 09:59
Már többször mondtam 51% alatt kár megnyugodni.
MP-re 24%?+Dk 10% vs Fidesz 46? Csak ez a két buzi lemínuszolt az előnyből 34%-ot…..vagyis maradt 12!!! értjük? A törmelékből mennyit bír összehalászni Soros?
NEM 46, MEG 49 % VAN SOHASEM. CSAK ANNYI AMI A KETTŐ EGYMÁBÓL KIVONÁSA UTÁN MARAD! AZ AZ 8-6-4-2% MIKOR ÉPPEN HOGY SIKERÜLT.!!!
és az ország tele lett engedve külföldivel munkavállalásival lekcímkártyával.
EP és Önkormányzati választás lesz nem Országgyűlési!
Ne legyen igazam….51% ahonnan semmit se lehet csinálni ellenünk az alatt megvan az esély hogy többet csalnak össze.
Amarna
2024-05-01 at 07:05
Nekem ebbem a kaoszban valami nagyon nem stimmel!!!!!
KINEK AZ ÉRDEKE ??????
János
2024-04-30 at 19:22
Tíz százalék alatt vannak ❓🤭
Nem baj. Náluk mindig van/lesz lejjebb is.😄😅🤣
vargakati
2024-04-30 at 18:50
Már megint azon tűnődöm, hogy Judit, látva Péter egy országot felforgató menetelését, vajon ettől még depisebb lett vagy éppenséggel valami lángocska gyúlt a kis szívében és átfutott a gondolat benne, mi lenne ha …
TalEle
2024-04-30 at 18:31
2026-ban a f@szopó Soros ügynökök, Gyurcsánytól, Márki-Zaytól, Karácsonyon át Magyarig mind egy szálig egy színpadon fognak tolongani… A választási törvényt módosítani kellene, hogy valóban 5-5% kelljen minden “összefogó” pártnak elérni a Parlamentbe jutáshoz! Akkor, előbb-utóbb elmenne a kedvük az összefogástól!
Gullwing
2024-04-30 at 17:18
Nos hann zsidóbolsi elvtárs megmérte, tehát biztos úgy van…
Megint a balos tortán acsarkodnak a férgek.
Dzsoszer
2024-04-30 at 17:06
Freikém ott tartasz ahol 5 éve ,akkor ha jól emlékszem 8-9% volt meg.
“pár hete még 26%-ot mértek a DK-nak persze csak kozmetikázás után,ezeknek elmentek otthonról,senki nem hiszi el.tök minegy ki vezeti az ellenzéket ,Fidesznek legyen meg több mint a fele.Ennyike
Kuvasz
2024-04-30 at 17:00
Júniusig nincs meszze már az 5 %.
A böszme végérvényesen félreállítja MP-t,majd rákeni a fideszre.
Ha hülye duma hogy nem árt a DK-nak ,csak figyelem elterelés
Keljfel Julcsi
2024-04-30 at 16:33
KI VÁLASZT EGY PSZICHOT???? SZÉGYEN a magyarokra akik így feladnák az országukat.
Ez a mini Mussolini még a programját se mondta el, máris követik vakon.
Az, hogy a pszichopata nárcisztikus nőverő MPnek 43%-os arányt mutatnak
2024-04-30 at 16:28
Az azt mutatja, hogy a szavazók 43%-a álomvilágban él. Az ébredés viszont szörnyű lesz.
Tudományos libsizmus
2024-04-30 at 16:16
Nekem tetszik Magyar Péter. Jó eséllyel ő Gyurcsány utódja. Feri szervezte már nem sokáig bírja a megpróbáltatásokat.
Aztán az egy nagy kérdés, mi lesz Klárával. És a karcagi cigánnyal, aki zsidónak állítja be magát, most nem jut eszembe a neve.
Tudományos libsizmus
2024-04-30 at 16:07
Engem leginkább az döbbent meg, hogy Dobrev 20 évvel ezelőtt még egy egészen jó nő volt. Persze ahhoz képest, hogy büdös kommunista família, meg az egykori szovjet tisztfeleségekkel összevetve.
Ma meg gyerekeket lehet ijesztgetni vele. Hogy megálljanak a fejlődésben.
Így pusztít le mindenkit külső megjelenésre is a sárga földig a “liberális” ideológia.
Béla
2024-04-30 at 15:47
Gyurcsány bosszúja majd visszavág,
mint ahogyan a StarWars történetben a Birodalom Visszavág részben történt, amikor a Birodalom bosszút állt a lázadókon.
nemzeti
2024-04-30 at 15:38
Lehet itt gondolni jobbat,rosszabbat.
Minden esetre a jobboldali nem libsi-bolsi magyarok érdekképviselete meginogott.
A még kicsit szuverén országkép egyre messzebbre került.
Nem kormányra kell most szavazni,de ha igy mennek a dolgok rövid időn belül arra kell.
Van még pár hónap……….
Talpra magyar!
2024-04-30 at 15:37
Akkor tényleg a TISZA párt az ami párttökörülésnek véglegesen útilaput kellene kötnie a dk-s Gyurcsányék talpukra?
Talpra magyar!
2024-04-30 at 15:34
Ennek a felmérésnek az eredményeit olvasva még inkább érdeklődve várom a balliberális zöld pártokra leadandó szavazatok megoszlását a hazai önkormányzati és EU parlamenti vállasztásokkal kapcsolatban.
46% sajnos nem elég, lehet, hogy jön a MoslékMajdan
2024-04-30 at 15:20
Még sokkal rosszabb is lehet a Fidesznek, mint 46%. Mi van, ha csak 33%-a lesz? Iszonyatos ez a messiásvárási hangulat, ahol ennyien bedőlnek egy hazug, nárcisztikus pszichopatának. Nem lesz ennek jó vége!
Királytigris
2024-04-30 at 15:17
A Kis Pöcs szeletelgeti az ellenzéki tortát…
Elkúró Ferike tökön szúrja magát. Árnyékszéki Klárikát meg viszik lobotómiára….
matrix
2024-04-30 at 15:11
Medián felmérés
értéke mint a galamb fingnak a sötétben !
A magyar celeb f.szt szopok mindig az aktuális celeb f.szát szopják !
Ès tövig lubickot ficánkol a nyelvük a CELEB végbelébe !
Ezel ugyanazok mint már 13 éve semmi nem változott !
Hitvány az mindig hitvány marad ugy mint a lúzer lúzer vagy a drogos !
aladin
2024-04-30 at 15:06
Ez nem rossz mivel a 46 %-hoz még jönnek a külhonni magyarok szavazata. Hogy DK. vagy Tisza az mindegy csak legyen meg a Fidesznek az 50 %-a.