Nem kívánta kommentálni Hosszú Katinka nyílt levelét Cornel Marculescu, a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) ügyvezető igazgatója – írja az ATV online felülete.
A szervezet MTI-hez eljuttatott szerdai közleményében a román sportvezető kiemelte, továbbra is úgy készülnek, hogy jó hangulatban fogadják majd őket a 23 nap múlva kezdődő, Budapesten és Balatonfüreden sorra kerülő világbajnokságon, mint ahogy ők is barátként tekintenek a magyarokra.
Ennek megfelelően mi is a legjobb szándékkal viseltetünk a legtöbb magyar kezdeményezés iránt, ha úgy látjuk, hogy azok még tovább javíthatnak a kapcsolatokon. Itt utalhatok még egyszer Gyárfás Tamásnak a világkupa ügyében tett kezdeményezésére, illetve arra, hogy a korábban jelzett szándék fenntartása és a kormányzati támogatás esetén a 2024-es rövidpályás világbajnokságra benyújtandó pályázatot érdemben bíráljuk el”
– idézi a közlemény Marculescut.
A közlemény kiemelte, a FINA-vezérkara – a magyar alelnök kezdeményezését követően – megszavazta, hogy a rövidpályás világkupák összetett győztese a jövőben 100 ezer dollár helyett 150 ezer dollárral gazdagodik majd.
Nyílt levelet tett közzé Facebook-oldalán a háromszoros olimpiai bajnok úszó, amiben azt sérelmezi, hogy a FINA, hogyan bánik az úszókkal. Hosszú szerint a FINA vezetői úgy vélik a „sportág amatőr, így ők is amatőrök”. Ezzel az úszó szerint a FINA vezetői magukról állítanak ki bizonyítványt, hiszen azt jelentik, hogy az évtizedek során nem sikerült profikat nevelniük. Szerinte az is komoly baj, hogy csak akkor lehet elérni valamit a sportágban, ha a világ legjobbjai közé kerül, a FINA pedig úgy tudná vonzóbbá tenni az úszást, ha meghallgatná az úszókat.
atv.hu; Fotó: index.hu/Bődey János, getty
Facebook
Twitter
YouTube
RSS