Meglepetésszerű látogatásra Kijevbe érkezett csütörtökön a NATO főtitkára, Jens Stoltenberg – közölte az észak-atlanti szövetség szóvivője a dpa hírügynökséggel.
A főtitkár először tesz látogatást az ukrajnai háború tavaly februári kezdete óta az ukrán fővárosban. Stoltenberg a Szent Mihály-kolostor külső falánál tisztelgett az elesett ukrán katonák emléke előtt, és megtekintette egy kilőtt orosz páncélos kiállított roncsát a főváros központjában – jelentette a Reuters a helyszínről. Látogatásának programjait nem hozták nyilvánosságra.
Stoltenberg a háború kezdete óta fáradhatatlan támogatója Ukrajnának. Április elején úgy nyilatkozott, hogy “a NATO Ukrajna mellett fog állni, ameddig szükséges”, és meghívta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt a katonai szövetség július 11-12-én a litván fővárosban rendezendő csúcsértekezletére.
Ukrajna a NATO-szövetségben látja a jövőjét, és tavaly szeptemberben bejelentette, hogy gyorsított tagságra pályázik, miután Oroszország annektálta az általa részben elfoglalt négy ukrajnai régiót.
MTI; Fotó: MTI/AP/Geert Vanden Wijngaert
Facebook
Twitter
YouTube
RSS