A Fidesz továbbra is várja a Demokratikus Koalíció válaszát: Miért pénzelte Gyurcsány Ferenc Czeglédy Csabát, illetve jutott-e a DK-hoz is az ellopott pénzből?
A PestiSrácok elsőként megírta, hogy nem egy és nem is kettő, hanem bizonyíthatóan minimum három alkalommal fizetett 80-90 millió forintot kölcsön címén a Gyurcsány Ferenc és felesége, Dobrev Klára tulajdonában lévő Altus Portfolió Kft. Czeglédy Csaba munkaerő kölcsönző cégének.
Bemutattuk azt a dokumentumot, ami igazolja, hogy az Altustól 2016 augusztus 8-án 90 millió forintot utalt át a Human Operatornak. És ugyan azon a napon tízmilliókat fizettek ki az egyik gyanúsított cégének, illetve ugyan azon a napon kapott több címletben 3 millió forintot maga Czeglédy Csaba saját cégétől, továbbá százezrek vándoroltak szintén aznap további gyanúsítottak számlájára.
Korábban a Magyar Idők és a Magyar Hírlap mutatott be olyan hiteles dokumentumokat, amelyek egy 2016-os 78-80 milliós kölcsönről és annak visszafizetéséről szóltak, majd Gyurcsány Ferenc írta azt a hivatalos Facebook oldalán, hogy idén tavasszal is kölcsönzött Czeglédynek – aki a feleségétől, Dobrev Klárától kért segítséget átmeneti likviditási problémák miatt, hogy kifizethesse a diákokat.
A Fidesz sajtóosztálya kedden portálunk cikkére is hivatkozva közleményt adott ki:
A sajtóban megjelent hírek szerint Gyurcsány Ferenc nem is egyszer, hanem többször is pénzelte Czeglédy Csabát és bűnszervezetét. Még mindig várjuk választ: Miért pénzelte Gyurcsány Czeglédyt? Jutott-e a DK-hoz is a diákoktól ellopott pénzből?
Lelkesen figyeljük Gyurcsány hivatalos Facebook oldalát, hátha ismét ott üzen és válaszol a feltett kérdésekre, de a DK elnöke, ahogy a pártja is, egyelőre hallgat.
Vezető kép: PS archív
Facebook
Twitter
YouTube
RSS