Úgy véljük, Magyarországon romlik, gyengül a menekültek és menedékkérők védelme – közölte az ENSZ Menekültügyi Főbiztosság szóvivője. Vizsgálatot követelnek meg nem nevezett jelentésekre hivatkozva. A napokban a Human Rights Watch közölt Magyarországról olyan, az állítólagos rendőri erőszakról szóló állításokat, amelyeket utóbb a belügyi tárca és a Miniszerelnökség is visszautasított, hazugságnak titulált.
A menekültek elleni rendőri erőszakról szóló jelentések kivizsgálását kérte az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága Magyarországtól. Szóvivőjük ismertette: a beszámolók alapján a kivezényelt erők menedékkérőket vertek meg és rendőrkutyákat uszítottak rájuk. Kitért arra a nemrég elfogadott törvényre is, amely lehetővé teszi a határtól nyolc kilométeres távolságon belül elfogott illegális bevándorlók kitoloncolását a kerítés másik oldalára.
Ezek a korlátozások ellentétben állnak az Európai Unió jogrendszerével és a nemzetközi joggal, és a visszaélésekről szóló jelentéseket ki kell vizsgálni – hangsúlyozta. Úgy vélte: a 8 kilométeres sávból 664 embert toloncoltak ki a kerítés túloldalára, és a határ szerb oldalán több mint 1400 ember torlódott fel, főleg nők és gyerekek. A magyar kormány szerinte 10 ezer rendőrrel és katonával erősítette meg a határ védelmét, amelyhez drónokat és helikoptereket is bevet megfigyelés céljából. Ezekből a sorozatos intézkedésekből kiindulva úgy véljük, hogy Magyarországon romlik, gyengül a menekültek és menedékkérők védelme – hangoztatta a szóvivő.
Ismert: a Human Rights Watch (HRW) nemzetközi jogvédő csoport volt az, amely a napokban közzétett jelentésében azt állította: a magyar hatóságok rövid úton visszafordítják a migránsokat Szerbiába erőszakos módon anélkül, hogy mérlegelnék a menedék iránti kérelmeket. Szerintük azokat – köztük nőket és gyermekeket –, akik engedély nélkül léptek Magyarország területére, súlyosan bántalmazták, és a határ másik oldalára toloncolták.
A Belügyminisztérium visszautasította a HRW állításait. Hazánk betartja a schengeni határellenőrzési szabályok előírásait, a genfi egyezményt, és megdöbbenéssel fogadja, hogy a szervezet az európai normákkal összhangban megalkotott törvényei betartásának figyelmen kívül hagyását várja el a végrehajtó hatalomtól. Magyarországon nem zaklatják a migránsokat, az arra ténylegesen rászorulókkal humánusan járnak el, a határain várakozók méltányos eljárásban részesülnek – mutattak rá. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter hazugságnak és rágalomnak minősítette a csoport megállapításait. Leszögezte: a rendőri és a határrendészeti intézkedések mindenben megfeleltek a törvényi előírásoknak, méltányosak voltak. A miniszter beszámolója szerint a határ nyolc kilométeres térségéből 450-500 embert kísértek vissza a határra, ahol tájékoztatást kaptak arról, menekültügyi kérelmüket hol terjeszthetik elő. Az intézkedéseket rendőrségi videó dokumentálja.
Forrás: MTI/Magyar Idők, fotó: nol.hu
J57
2016-07-18 at 08:17
ENSZ: Fogja be a rohadt pofáját a mocskos hazaáruló szar gazemberekkel együtt!
Dino Rino
2016-07-17 at 03:44
En szerintem ez az ocsmány féreg hazaáruló gyurcsotany ad hazug jelentéseket az ENSZ-nek. Ettől a patkánytól minden kétellik.
khm
2016-07-16 at 18:25
Ma már a mobiltelefonok és egyebek korában,azonnal felvételek készültek volna a rendőri brutalitásról,mi több ki is posztolták volna.
Szóval menjenek maguk a hazug anyjukba.
Eltartó
2016-07-16 at 17:40
> bagoly
Olyan illegális határátlépőkről van szó, akik az ENSZ, minden ország, az EU, Magyarország szabályait erőszakosan megszegve járkálnak egyik országból a másikba.
Az ENSZ csak aggódjon azokban az országokban, ahonnan ezek a migránsok elindulnak.
Az európai nők meg aggódjanak azokban az országokban, ahol a migránsok elszaporodnak.
Számtalan tanú, feljelentés van a migránsok által elkövetett erőszakos terror-, és bűncselekményekre. (Német-, Francia-, Svédország, stb.)
Amúgy, hogy is van ez? Egy csomó országon áthaladnak, de csak akkor jut eszükbe (az ENSZ-nek is!) hogy ők “menekültek”, ha Magyarországon elfogják és kitoloncolják őket? Szerbiában, Görögországban még nem voltak menekültek…
Az senkit sem zavar, hogy az ázsiai, afrikai országokban lőnek a határsértőkre?
kuckó
2016-07-16 at 16:47
bagoly! ===> Ne hazudozz! Csak egyetlen fotót mutass! Nem szégyelled magad, hogy alaptalanul vádaskodsz?
Eltartó
2016-07-16 at 16:30
> bagoly
Olyan (sorozatos, több országon átlógó) illegális határátlépőkről van szó, akiknek addig eszükbe se jut, hogy ők menekültek, amíg el nem kapják, és ki nem toloncolják valamelyik országból.
bagoly
2016-07-16 at 14:13
Sajnos az ENSZ aggodalmai megalapozottak, számtalan kép, videó és tanú bizonyítja a magyar hatóságok brutalitását.