Lassan, de biztosan minden magyar futballrajongó kezd az Eb-szereplés lázában égni. Marco Rossi immár kihirdette keretét és június 15-én Portugália ellen megkezdi szereplését válogatottunk a részben hazai rendezésű kontinenstornán. Addig is, a várakozást tovább fokozandó, múltidézésbe fogunk, hiszen 35 éve annak, hogy a magyar válogatott utoljára világbajnokságon szerepelhetett. Méghozzá nem is akárhogyan szereztük meg a vb-szereplés jogát: Európából elsőként jutottunk ki a mexikói seregszemlére. Visszaemlékező írásunk első részében az odáig vezető utat, valamint a közvetlen vb-felkészülés eseményeit idézzük fel.
Hiába a válogatott 1982-es vb-szereplése, amely a kiesés ellenére elfogadható volt, alig egy évvel később, 1983 nyarára elfogyott a levegő az akkori szövetségi kapitány, Mészöly Kálmán körül. Ennek oka az volt, hogy csapatunk minden esélye elszállt az 1984-es Eb-szereplésre, ami csalódást keltett minden futballbarát számára. Az MLSZ vezetése váltásra szánta el magát, és Mészöly addigi segítőjét, a 42 éves Mezey Györgyöt nevezte ki szövetségi kapitánnyá.
Mezey György 1983 nyarán lett a magyar válogatott szövetségi kapitánya. Fotó: Wikipédia
A kezdetek
Mezey Györgynek egy éve volt arra, hogy csapatot építsen az 1984 őszén kezdődő vb-selejtezőkre. Előny volt, hogy nemcsak a válogatottnál azonnal számításba vehető játékosokat ismerte, de a közvetlen hátországot is, hiszen az olimpiai válogatott mellett is dolgozott. Első, szövetségi kapitányként adott interjújában rögtön lefektette válogatási elveinek alapjait:
Egy olyan csapatot szeretnék, amely határtalan igyekezetével, küzdőszellemével, egységével, harcosságával, s legalább időszakonkénti játékával kiérdemli a közvélemény elismerését, képes egy meghatározott játékformát követni, mégpedig nagyon fegyelmezetten. Azok lesznek válogatottak, akik megfelelnek az elvárásoknak! A formákat természetesen figyelembe veszem, de ez nem jelenthet állandó változtatásokat, hiszen ez lehetetlenné tenné a különféle játékelemek és helyzetek begyakorlás utáni alkalmazását.
(Népsport – 1983. július 3. – Németh Gyula interjúja)
A válogatott egyfajta erőltetett menetet kezdett meg, a csapatra ugyanis a hátralévő – számunkra már tét nélküli – Eb-selejtezők mellett további felkészülési meccsek is vártak. Összesen éppen egy tucatnyi mérkőzés állt rendelkezésre ahhoz, hogy eredményes játékot játszó, egységes csapattá formálódjon a Mezey-legénység. A meccseken túl még egy jelentős része volt a felkészülésnek, ez pedig a téli, benidormi edzőtábor.
A Hotel Mirador Benidormban, három éven keresztül volt a magyar válogatott szálláshelye a téli felkészülés idején. Fotó: internet
A spanyol tengerparton található Benidorm kiváló éghajlata okán nagyszerű terepnek bizonyult ahhoz, hogy szinte alapozással felérő, közös felkészülést tartson a válogatott keret Mezey vezetésével. Erőnléti és taktikai szempontból egyaránt kulcsfontosságúnak bizonyultak a válogatott későbbi sikereiben a benidormi felkészülések.
Tavaszi hadjárat után bundabotrány
1984 nyarának elejére lényegében kialakult Mezey György válogatottja. A világklasszisokkal (Pfaff, Scifo, Ceulemans) teletűzdelt belgák ellen úgy játszottunk 2–2-t Brüsszelben, hogy az eredmény az Eb-re igyekvő belgák számára volt hízelgő. Egyértelműen látszott, hogy mit akar játszani a csapat, érződött a tudatosság, a szervezettség csapatunk játékán. 1990-ben megjelent könyvében a szövetségi kapitány is értékesnek ítélte a válogatott „tavaszi hadjáratát”:
Az 1984 tavaszán lejátszott válogatott mérkőzéseken mindig akadt valami tanulság, ami mind-mind hozzájárult a csapatjáték végleges formájának, a csapat játékrendszerének kialakulásához. A jugoszlávok elleni vereség a mélységben is elmozgó csatárjáték és a visszalépő második szervező játékos szükségességének ötletét adta. A törökök elleni isztambuli 6–0 – itt mi nyertünk ennyire – pedig az egész pályás letámadás alkalmazási lehetőségét is igazolta.
(Mezey György: Gyöngyvirágtól lemondásig)
Hiába azonban minden, 1984 nyarán bundabotrány robbant ki. Ez érintette a válogatottat is, ugyanis a Csepel és a Honvéd – amely a leginkább érintett volt a botrányban – több játékossal is képviseltette magát Mezey legénységében. A botránynak végül voltak csepeli vezéráldozatai, akik többé nem játszhattak címeres mezben, a Honvéd kulcsemberei azonban a vizsgálat lezárása után visszatérhettek a pályára. Létfontosságú volt, hogy a csapat ne essen szét, ugyanis közeledtek a vb-selejtezők.
A vb-selejtezőkre összeállt a csapat
Ősszel három párharc várt válogatottunkra, Ausztria idehaza, majd Hollandia és Ciprus egyaránt idegenben. A szurkolók jó esetben három pontra számítottak. (Akkoriban a győzelemért még csak két pont járt.) Úgy kalkulált mindenki, hogy a nálunk erősebbnek gondolt osztrákok ellen idehaza egy pontot el lehet csípni, Hollandiában tuti a zakó, ugyanakkor Cipruson muszáj nyerni. Már az első hazai selejtezőn sikerült felborítani a papírformát, mert lendületes, remek játékkal 3–1-re legyőztük a „sógorokat” úgy, hogy nem kaptunk meg egy jogos 11-est, és kimaradt további egy-két nagy helyzetünk. Vagyis várakozáson felüli rajt után utazhattunk Rotterdamba, a hollandok elleni selejtezőre, ahol a stáb semmit nem bízott a véletlenre:
A mérkőzés előtt rengeteg anyagot gyűjtöttünk be róluk. Nem csak én, de a társaim is, hogy ne csak egyféle nézőpontból lássunk egy-egy csapatot, többször megfigyeltük őket. Both Jóska jóvoltából hozzájutottunk a holland mérkőzések összefoglalóihoz, egy évre visszamenőleg. Elemeztük őket éjjel-nappal. Jól lehetett látni jellegzetes hibáikat: általában csak két emberfogót tartanak hátul, ezért sokszor rákényszerülnek az ’egy az egyben’ védekezésre, mert a középpályán áttörő ellenfelet nem tudják felvenni. Tudom, ez száraz szakmai okoskodás, a kívülállóknak nem sokat mond, lényeg azonban, hogy soha ilyen pontosan nem tudtuk, mit akarunk játszani, mint ez előtt a mérkőzés előtt. Esterházynak, Kiprichnek, Nyilasinak és Détárinak különleges feladata volt.
(Mezey György: Gyöngyvirágtól lemondásig)
A játékosok talán itt mutatták meg először azt, hogy milyen sok munkát végeztek el a korábbi hónapokban. A klasszisoktól, későbbi aranylabdásoktól (Gullit, van Basten, Rijkaard) hemzsegő „tulipánosok” egyszerűen nem tudtak mit kezdeni csapatunkkal, amely szabályszerűen megfojtotta a hollandok játékát. Détári és Esterházy góljaira csak Kieft válasza érkezett, és még az is belefért, hogy Varga „Kacsa” a mérkőzés hajrájában kihagyjon egy 11-est.
Sokan ámultak azon, hogy a klasszisokkal teletűzdelt holland válogatott otthonában nyerni tudott a Mezey-legénység. Forrás: YouTube/MLSZ TV Archív
Arra, hogy rotterdami 2–1-es győzelmünk milyen ragyogó és összehangolt csapatmunka eredménye volt, álljon itt a későbbi aranylabdás klasszis, Ruud Gullit véleménye.
Életemben nem futottam ennyit egy meccsen, de ilyen feleslegesen sem. Mintha több magyar lett volna a pályán: állandóan, három irányból is támadtak. Azért adtunk annyi rossz passzt, mert örült az ember, ha meg tudott szabadulni a labdától…
Hasonlóan elismerő szavakkal illette csapatunk teljesítményét az akkori osztrák szövetségi kapitány, Erich Hof is.
Ez a kilencven perc bizonyos értelemben megmagyarázza a budapesti vereségünket. Most mindenki láthatta, milyen jól futballoznak a magyarok, nem akárkiktől kaptunk ki.
Nemcsak a szakemberek, de a szaksajtó is méltatta csapatunkat, a hírügynökségek sem fukarkodtak az elismerő szavakkal. Az Európa-szerte olvasott, mértékadó AFP hírügynökség a következőképpen értékelte csapatunk játékát:
A magyarok az egyéni és a csapatjátékban is mesteri teljesítményt nyújtottak. Szervezetten védekeztek, megfelelően szereltek a középpályán, csak a támadásaik voltak kicsit pontatlanok. Aligha lehet kétséges, hogy novemberben Cipruson tovább javítják a helyzetüket.
Igaza lett az osztrák újságnak, mert november közepén, az év utolsó vb-selejtezőjén az újabb két pontot is begyűjtötte Mezey György csapata. Bár a játék a ciprusi szélben jócskán hagyott kívánni valót maga után, az akarat és az elszántság meghozta a gyümölcsét.
A csapat vesztett állásból fordította meg a találkozót – harmadszor a vb-selejtezők során –, ezzel is jelezve, hogy mentálisan és pszichésen topon van a gárda.
Felejthetetlen bécsi gála
Az egy évvel korábban már jól bevált januári, benidormi edzőtáborozás lezárásaként a magyar válogatott Hamburgban játszott barátságos mérkőzést az NSZK ellen. Talán ez a találkozó volt az, amely véglegesen megmutatta a magyar válogatott igazi erejét, pontosabban azt, hogy az őszi sikerek és a mutatott játék nem a véletlen műve volt. Remek teljesítménnyel 1–0-ra nyertünk a valamennyi nagyágyúját felvonultató nyugatnémetek otthonában, így a legszebb reményekkel várhattuk a tavaszi vb-selejtezőinket.
Idehaza Ciprus ellen kissé nyögvenyelős meccsen, de Nyilasi és Szokolai góljával csak sikerült nyerni (2–0), így négy mérkőzés után 8 ponttal magabiztosan vezettük a csoportot, egyben pedig világossá vált, hogy a hátralévő két selejtezőn (Ausztria idegenben, Hollandia itthon) egy pont is elég lehet a mexikói repülőjegyhez. Csapatunk azonban nem bízott semmit a véletlenre, a szükséges pontokat már a bécsi meccsen begyűjtötte.
Jó néhány felejthetetlen, káprázatos meccse volt a Mezey-féle válogatottnak 1984 és 1986 között, nehéz is köztük rangsorolni, ám az biztos, hogy a Hanappi-stadionban lejátszott Ausztria–Magyarország talán az összes közül kiemelkedik. Tétmeccs volt, ráadásul vb-részvételről döntő, kulcsfontosságú összecsapás, amelyre az osztrákok mindenkit behívtak, reaktiváltak, aki csak élt és mozgott. Mindhiába. Csapatunk a mérkőzés 10. percétől olyan játékot produkált, amelybe az osztrákoknak nem volt beleszólásuk, csak közelről tudták csodálni.
Kiprich élményszámba menő szólógólja, majd szemfüles helyzetfelismerése után már a félidőben 2–0-ra vezettünk. A 48. percben érkezett a slusszpoén: Détári egy balról érkező beadás után csinált egy lövőcselt, amellyel elküldte a védőket, majd ballal, teli rüszttel, elemi erővel bombázott a léc alá. Zseniális gól volt egy zseniális játékostól, amellyel 3–0 lett ide. A csapat tehát nem csupán megszerezte a mexikói repülőjegyet, de olyan játékkal rukkolt ki, amely újra válogatottunkra irányította egész Európa figyelmét.
Mezey György szövetségi kapitány és Fitos József öröme a Hanappi-stadionban 1985. április 17-én. Fotó: MTI/Németh Ferenc
A győztes világbajnoki selejtező utáni reakciókat még 36 év távlatából is hátborzongató elolvasni, mert a világ legelismertebb szakemberei egyöntetűen szuperlatívuszokban beszéltek a magyar válogatottról.
A bécsi sportlap tudósításában ez állt:
A 0-3 katasztrófa! Csapatunk romhalmaz! Legutóbb 1980-ban, az argentinok vendégjátékakor éltünk át ehhez hasonlót. Akkor Maradona, most pedig Nyilasi, Kiprich és a többi magyar játékos játszott a prímhegedűn (…) A statisztika szerint ilyen vereséget saját pályán 1918 óta nem szenvedtünk, sőt, most akár 0-5 is lehetett volna. (…) Minden, ami szerdán történt, a legnagyobb ritkaságszámba megy. Eltekintve a futball ’kőkorszakától’, sosem volt az osztrák csapat hazai földön ennyire megalázva. Ezen a mérkőzésen a vendégek voltak a háziurak, a szó legszorosabb értelmében! Mezey olyan nagyszerű gárdát épített fel, amely nem véletlenül verte meg a híres nyugatnémet csapatot Hamburgban.
Beppo Mauhart, az osztrák szövetség elnöke sem fukarkodott az elismerő szavakkal:
A magyar csapat az egész mérkőzés alatt sokkal jobb volt, mint a miénk. Éppen ezért személy szerint nehéz is kiemelni a csapatukból bárkit is. A védelem fantasztikusan összehangoltan játszott, Kiprich pedig olyan új tehetség Európában, akinek jó lesz megtanulni a nevét! A magyar csapat végig az előre elképzelt koncepcióban játszott, ezért volt eredményes.
Az osztrákok klasszisa, a mieink elleni selejtezőre 17 hónap után „reaktivált” Hans Krankl a lefújás után még az öltözőben lemondta a válogatottságot. Nem volt kevésbé elkeseredett a középpályás, Hörmann sem, aki – hasonlóan az újságírókhoz – azt mondta: akár 0–5 is lehetett volna a végeredmény és alig várta, hogy lefújják a mérkőzést, mert nem érezte, hogy bármi esélyük lehetne a magyarok ellen.
Az egyik legnagyszerűbb teljesítményt éppen a legfontosabb meccsen, Bécsben mutatta be a csapat. Forrás: YouTube/MLSZ TV Archív
A hollandok világhírű trénere, Leo Beenhakker egy pillanatra sem rejtette véka alá, hogy lenyűgözte őt a válogatott játéka:
Kitűnő ez a magyar csapat, Európa élvonalába tartozik! Aki a magyarok rotterdami győzelmét akkor szerencsének nevezte, nagyot tévedett. A magyar válogatott csoportunk legerősebb, legkiegyensúlyozottabb együttese, amely a fárasztó, idegeket is alaposan igénybe vevő sorozatmérkőzések alkalmával bebizonyította, hogy ma már a játéktudás mellett az eredményességhez elengedhetetlen küzdeni tudásnak is birtokában van.
Spanyolországban is általános megdöbbenést váltott ki csapatunk bécsi játéka. Az El País című napilap sportrovatában komoly jövőt jósoltak a magyar csapatnak, egy másik újság pedig szemet gyönyörködtetőnek titulálta a mieink játékát. A spanyol állami rádió – Radio Nacional – sportriportere pedig élő adásban úgy fogalmazott:
Imádkozzunk, hogy a vb-n kerüljük el a magyarokat!
A vb-részvételt kivívó magyar labdarúgó-válogatott Tatán, 1985. május 13-án. Fotó: MTI/Wéber Lajos
Zárásként álljon azért itt egy magyar vélemény is, méghozzá olyan valaki véleménye, aki fénykorában az egyetemes futball legnagyobb csillagai közé tartozott. Az egyetlen magyar Aranylabdás, Albert Flórián a következőket fogalmazta meg a bécsi vb-selejtezővel kapcsolatban:
Visszapergetve a mérkőzés eseményeit, az osztrákoknak tulajdonképpen semmi esélyük sem volt a magyar együttessel szemben, amely most is tökéletesen valósította meg a már korábbi mérkőzéseken bevált taktikái: az ellenfél térfelének közepén letámadták az osztrák védőket és középpályásokat, ily módon megtörték a kezdeményezésüket, kizökkentették őket a folyamatos játékból. Erre, persze, csak olyan csapat képes, amely tökéletes erőállapotban van és fizikailag, idegileg is friss. Számomra a legnagyobb öröm az volt, hogy mi játszottuk a futballt a szó klasszikus értelmében. Kiprich első gólja, valamint a harmadik, amikor Détári leheletfinom csel után hálószaggató lövéssel vette be Koncilia kapuját, minden túlzás nélkül a magyar labdarúgás legszebb napjait idézte.
(Folytatjuk!)
[A szerző Az én Aranycsapatom – Az utolsó világverő magyar labdarúgó-válogatott története (1983-1986) című könyvében további érdekességek, kulisszatitkok olvashatók a Mezey-válogatott vb-selejtezőiről!]
Vezető kép: MTI/Németh Ferenc
moliere
2021-05-26 at 18:04
Mezeyt már nem lehet rehabilitálni. A világbajnoksággal megbukott, és a buta, arrogáns, pökhendi, felsőbbrendű, sértődött mentalitással, stílussal pedig el is temette magát a magyar futballközönség szemében. Sőt: bűnbaknak is mintha önként jelentkezett volna ezzel, pedig szakmailag a magyar szakma felett állt, magyarnak megfelelt, tehát beáldozható is volt, és a magyar futballközönség nem az eszéről híres.
.
A magyar futball tönkretétele azon a napon kezdődött, amikor a magyarországi szocializmus, vagy ahogy rákosi mindig mondta, a szociálizmus. Igaz, hogy annak idején nem a szociálizmus volt a slágerszavuk, hanem – hihetetlen, de – a “demokrácia”. Ez a számomra a XX. század nagy magyar rejtélye: rákosiék demokrácia címszó alatt kvázi népirtást csináltak, és ezt a varázslatos szót mégis el lehet adni a hülye tömegnek akárhányszor. Valahogy ez varázsszó.
Szóval a magyar futball tönkretétele a szocializmussal kezdődött és az utolsó profi korszakból ránk maradt öreg szakik, megfigyelők, játékosok kihalásával ért el a csúcsra. Ez a kor már az volt. A nagy pesti klubokat a sehová sem jó káderek temetőjévé, gazemberek tanyájává tették a minisztériumi fenntartók. A vidéki céges klubok voltak már ekkor rég innovatívak, onnét jöttek a tehetségek nagyobb részben, ETO, Vidi, Tatabánya, és a többi sokkal több bajnokságot nyertek volna, ha nincs az intézményesített bunda és a média+bírók+szövetség pesti maffiája.
.
Ahogy mondani szokták a kegyelemdöfést a magyar focinak a rendszerváltozás adta meg, de csak a kegyelemdöfést. A tőrt úgy hívták, hogy olajszőkítés pénzmosodája. Ezzel sem lett volna akkora baj, az egész vadkeleten a bűnözés játéka volt a foci. Kár, hogy míg a szomszédoknál volt elvárás, nálunk nem. A szomszédoknál volt versenyképes szakma, nálunk nem. A szomszédoknál nem csak játékosokat, de szakembereket is exportáltak, nálunk a magyar butaság és versenyképtelenség és lustaság és nagyképű dzsentri renyheség szobrai, szimbólumai lettek a futballedzők. (Csank még vadászott is hozzá…) Csank, Tornyi, Gellei, de Mészöly is, és az összes többi egészen Dárdaiig a futballszakma művezetői voltak, a külföldi mérnökök között. Egyetlen magyar szakember sem tudott (vagy mert) külföldre szerződni, csak a teljesen jellemtorzult és nárcisztikus Tornyi, de ő is hova? Ez mindent elárul. Keveset ment a magyar futballrendszerváltozáson, hogy ezek mind hülyegyerekek voltak Mezeyhez képest. És Mezeyn is keveset ment. A legnagyobb varangy volt az ebihalas pocsolyában.
.
De a magyar futball évtizedes lezüllesztéséért nem ők a felelősek, ők jók lettek volna megyei szintű edzőknek, ha vannak világszínvonalúak felettük.
A felelősök mi voltunk, magyarok, akiknek megfeleltek a 80-as 90-es évek szocialista alvilági figurái, hatalomban hagytuk, sőt a másik oldal vissza és visszaemelte őket, a borvirágos, vadászpuskás, olajtartályos sleppjükkel együtt. Morogni tudtunk. De ha belépett egy helyiségbe egy “fejes”, mindenki gazsulált. Megfelelt politikában is a szar minőség és fociban is. Morogtunk, de nem mentünk ki az utcára. Nem vertük be a fejüket. Hagytuk, hogy a legszarabb emberfajta uralkodjon rajtunk. Meglátjuk, jövőre nem ugyanez kezdődik-e újra. (Fociban is…)
TS
2021-05-24 at 21:23
Kondor László, 1938 az nem 1990 előtt volt? 😎 Egyébként értelek, arra utalsz, hogy a jó magyar focit a kommunizmusnak köszönhettük. De miért kellene egy vb ezüstöt leszámítani? Az ÚTE az akkori BL-t nyerte meg (Bajnokok Tornája, 1930., az osztrák, a csehszlovák, a magyar, az olasz, a spanyol, a francia, a német, a belga és a holland bajnok vett részt), a magyar klubok 1945 előtt sokszoros KK-győztesek voltak stb. (Az olaszok, magyarok, csehszlovákok, osztrákok 4 vb-érmet és egy 4. helyet szereztek a harmincas években!).
Avagy Puskásék a kommunizmusban tanultak meg focizni?
nemzeti
2021-05-24 at 15:28
Kondor László vagy nagyon fiatal vagy alig van tisztába a labdarúgás
körüli világgal.
Neki a leírtak újak
Vagy egy egyszerű kis kommunista.
Vagy kis naív.
Még,hogy a Rákosi és a Kádár rendszerben is, nem nyomta volna rá a bélyegét a futballra a politika?
Kondor László
2021-05-24 at 14:08
Nagyon jó, hogy a cikkben nem volt szó poltikáról nagyon helyesen Kár, hogy a “nemzeti”-nek nevezett valaki elrontoa a dolgokat.
Leszámítva az 1938-as sikereket bizony a focinkat csak 90 előtt jegyezték. Ennyit a tényekről, akárhogy is csűrjük csavarjuk a dolgokat!
nemzeti
2021-05-24 at 12:54
Mezei csapata játszott akkor Európában klasszikus letámadást,állandó mozgással.
Milyen,jó kondi kellett ehhez.
Nem a tésztától zuhantak össze a VB-n. Ez volt a utólsó jó csapat.
nemzeti
2021-05-24 at 12:50
Mezey egy nagy edző volt. Túl zárkózott.
Kár,hogy egy kőkommunista tudósírogató révén a fiatalok már csak
“Tésztásként ” ismerik.
Az akkori politika bizony rányomta a bélyegét a magyar focira is.
Nem véletlen,hogy lemondását követően csak a bolsevista rendszer igazi
s….nyalója Komora vállalta el a kapitányságot.(akkor még Détári apósa)