Több bolgár sajtóorgánum megerősítette, hogy vizsgálatot indítottak a Korporatív Kereskedelmi Bank (bolgárul KTB) többségi tulajdonosa, Cvetan Vaszilev ellen, akiről a napokban derült ki, hogy Gyurcsány Ferenc egykori magyar miniszterelnök üzlettársa. Állítólag a bolgár oligarcha bérgyilkosokat fogadott a médiamágnás Deljan Peevszki megöletésére. A hírt a bolgár állami rádió is megerősítette. A bolgár PIK online újság azt is tudni véli, hogy az ügyben már három letartóztatott van – írja a Magyar Nemzet.
Vaszilevvel szemben különleges titkosszolgálati módszereket alkalmaztak. Tegnap reggel 50 ügyész, nyomozó és rendőr 6 házkutatást tartott a bankár szófiai és perniki irodáiban. Cvetan Vaszilev egyelőre külföldön tartózkodik, felszólították, hogy jelentkezzen, de nem tudni, mikor tér haza. Időközben a KTB vezetősége nyilatkozatot adott ki, mely szerint tudatos kampány folyik a bank lejáratására, és a házkutatás egy másik ügy, egy vagyonosodási feljelentés nyomán történt. A bankár és a médiamágnás között kivételesen jó viszony volt, egy egészként emlegették őket, de egy idő óta arról ír a bolgár sajtó, hogy kettőjük viszonya megromlott, nem tudtak megegyezni bizonyos üzleti ügyekben és befolyási övezetekben. Valószínűleg az uniós pénzek elosztásáról, illetve az energetikai projektekkel kapcsolatban támadtak üzleti vitáik.
Deljan Peevszki akkor tett szert nemzetközi ismertségre, amikor az elmúlt év júniusában a bolgár szocialisták és a török liberális párt ajánlására az Oresarszki-kormány kinevezte a titkosszolgálatok élére. Hiába lépett vissza, a kitört botrány hatására közel háromszáz napon át tartott tömegdemonstráció Szófiában, amely a jelenlegi kormánykoalíció lemondását követelte. Deljan Peevszit a török liberális párt, a Mozgalom a Jogokért és Szabadságokért színeiben szerzett EP-képviselői mandátumot az idei választásokon, de a fokozódó hazai és nemzetközi tiltakozás miatt lemondott a jelölésről. Sokan vélekedtek úgy, hogy életéért menekült volna Brüsszelbe.
A bolgár PIK egy hete Cvetan Vaszilev egy korábbi botrányát szellőztette meg. Bolgár képviselők szerint a bankár nem hivatalosan megkaparintotta a New Europe című online újságot. Ezen a médián keresztül közvetlen befolyásra tett szert az újonnan megválasztott uniós és a bolgár intézményekre, többek között az OLAF hivatalnokaira is. Korábbi lobbisták közreműködésével le tudta állítani 2010-ben a bankja elleni „túlzott koncentráció” eljárást Brüsszelben, mivel az ő bankjában vezették a bolgár állam számláinak több mint kétharmadát.
Gyurcsány Ferenc felesége, Dobrev Klára – aki félig bolgár – és anyósa, Apró Piroska révén szoros kapcsolatban állt a bolgár szocialistákkal, 2005 és 2009 között a magyar és a bolgár szocialisták kormány- és pártszinten is rendszeresen konzultáltak.
A közelmúltban írta meg a Válasz.hu, hogy Gyurcsány Ferenc és Kóka János volt SZDSZ-elnök közös céget működtet Bulgária legnagyobb média-, telekommunikációs és banki oligarchájával, Cvetan Vaszilevvel. Gyurcsány Ferenc megerősítette, hogy valóban van közös üzlete a bolgár milliárdossal. A volt kormányfő kijelentette, megbélyegzésnek és rosszízű történetnek tartja, hogy Cvetan Vaszilevet oligarchának nevezik. – Mi kényesen ügyelünk arra, hogy Magyarországon semmi olyan üzleti aktivitást ne csináljunk, aminek kormányhoz, közszférához van köze. Azt a szívességet nem tudjuk megtenni politikai ellenfeleinknek, hogy a Balkánon: Macedóniában, Albániában, Bulgáriában ne legyen üzleti aktivitásunk. Ott meg együttműködünk az ottani nagy bankokkal, nagy cégekkel. Ez a legtermészetesebb – fogalmazott a DK elnöke. Gyurcsány Ferenc arról nem beszélt, milyen üzleti kapcsolata van Cvetan Vaszilevvel, és hogy milyen kapcsolatban áll balkáni nagy bankokkal.
forrás: Magyar Nemzet
Facebook
Twitter
YouTube
RSS