Gyönge őszi napsütéssel köszöntött be a nyár Brüsszelben. Kopogtatott az eső az ablakon, ahogy a szél is bepillantott, majd tovaszállt – magával ragadva egy halom papiruszt, később Varsóig fúva azt. Hogy azután a császárvárosban a schönbrunni kastély tetejét súrolva megérkezzen az Andrássy útra, majd a Kossuth téren át egy kisebb-nagyobb szellő elröpítse egész a napsütötte Toscanáig. Rajta elmosódott címlappal: kötelezettségszegési eljárás.
De milyen is lehet ma uniós vezetőnek lenni? Nap, mint nap a bizottság irodáiban eljárásokat kezdeményezni? Próbáljuk csak beleélni magunkat egy röpke pillanatig, de csak addig, amíg egy fuvallat megborzolja hajunkat!
Mikor egykor felesküdtek arra, hogy az integráció érdekeit fogják képviselni, annak minden jogi ódiumával együtt, komoly anyagi támogatást kaptak azoktól a pénzügy szereplőktől, akik érdekeltek a nemzetállamok protekcionista (a hazai termelőket a külföldről származó árucikkek versenyétől megvédő) gazdaságpolitikájának kiiktatásában. Mikor látták, hogy némely országban inkább patrióta gazdaságpolitikát folytatnak, amely ugyebár veszélyezteti az unió legfontosabb szereplőinek, azaz a multinacionális cégeknek (!) a mozgásterét, jött is több csatornán a panasz, hogy „elveszik ezt, államosítják azt”, meg különben is, nem értünk van az unió?
A bankok képviselői is sírtak jó hangosan, mert már nem tudtak akkora profitot termelni. Sőt, egyes országokban (pl. az Orbán-diktatúrával megátkozott Magyarországon) még különadót is fizetniük kellett. Skandalum! Miből lesz ezután a kilincsre pénz?
De ha már Magyarország…
Szegény, szerencsétlen uniós vezetőknek (inkább adminisztráció vagy csinovnyikok gyülekezete) azzal kellett szembenézniük, hogy az integráció érdekeinek képviseletére az eddig megbízhatónak bizonyult magyar liberálisok – karöltve az egykori szocialista nómenklatúra kineveltjeivel – lenullázódtak. És hab a tortán: ma már napról-napra jönnek a rossz arcú magyar ellenzéki politikusok, meg a bevándorlást segítő úgynevezett civilek, hogy árulkodjanak. Mindamellett titokban is kellene valahogy ezt tartani. Ijesztő jelenség, ugye?
Épp ezért tenniük kell valamit. A szerződések lehetőséget ugyan nem mindig biztosítanak arra, hogy fellépjenek e jelenség ellen, de politikai és gazdasági nyomást mindig lehet gyakorolni. (Nem először történik ez – emlékezzük az elmúlt évtizedekben Ausztria, vagy Olaszország esetére!) Nincs is nehéz dolguk, mert a globális piaci szereplők – ha szükséges –, akkor automatikusan szorítanak egy kicsit a magyar gazdaságon, hisz védik a protekcionizmussal szemben a saját anyagi érdekeiket. Tehát könnyedén nehéz helyzetbe hozható a lengyel vagy a magyar gazdaság. Persze, ha a függőviszonyuk egyoldalú és egyértelmű.
Nos, az az igazán ijesztő jelenség az uniós politikusoknak (inkább adminisztráció vagy csinovnyikok gyülekezete), hogy ez egyre nehezebben megy. A magyar és a lengyel kormányzat ugyanis nem csupán a politikai, hanem a gazdasági mozgásterét is bővítette. Ezzel a ténnyel, és az árulkodó, rossz arcú ellenzékkel tényleg nehéz mit kezdeni.
Bizony, nehéz dolguk van az esőtől elhomályosodott, brüsszeli ablakokon keresztül kifelé bámuló csinovnyikoknak!
Mit lehet hát tenni?
A válasz pofonegyszerű és jól látszik – bármennyire is gyönge a napsütés ezen a nyáron. El kell olvasni azokat a dokumentumokat, amelyeket a magyar ellenzék és a migránsbarát, úgynevezett civil szervezetek hoznak és az árulkodásból kötelezettségszegési eljárásokat kell kezdeményezni. A magyar (a lengyel, a jövőben lehet, hogy az olasz és az osztrák) kormányzati politika lendületét megtörni, tekintélyét aláásni és mindenhol lejáratni. A mozgásterüket csökkenteni. Bekussoltatni őket – magyarul.
Bármennyien és bárkik is sírjanak az irodájukban az őszi napsütésben és az esőben átvirrasztott nyári délutánokon, így kénytelenek kötelezettségszegési eljárások szövegét gépelni – persze a rossz arcú ellenzéki politikusok segédletével, amit majd elrepít a szél valahová.
Vezető kép: Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke – Fotó: JOHN THYS/AFP/Getty Images
Facebook
Twitter
YouTube
RSS