Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter az Index kérdéseire külön értékelte a kedden megjelent legfrissebb GDP-adatokat. A tárcavezető szerint a kormány stratégiája helyes, és most már jól látható, hogy a gazdaság helyreáll. Továbbá az üzemanyagárakkal kapcsolatban kiemelte: örül annak, hogy minden piaci szereplő megértette, mit szeretne a kormány.
„A 2,5 százalékos növekedés az idei évre továbbra is reális, az első negyedév a várakozásaimnak megfelelően alakult, és kifejezetten örülök, hogy a 0,8 százalékos negyedéves adat egyes elemzői várakozásoknál erősebb
– így összegezte az Index kérdéseire kedden Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter azt, hogy a Központi Statisztikai Hivatal publikálta a legfrissebb GDP-adatokat. Ez alapján idén az előző negyedévhez képest a gazdaság teljesítménye 0,8 százalékkal bővült.
Nagy Márton az Index kérdéseire kifejtette, hogy jól látható, a gazdaság újraindult.
És a növekedés gyorsuló ütemet mutat majd negyedévről negyedévre
– húzta alá. A tárcavezető szerint öt tényező befolyásolja a növekedést, ebből négy teljesül:
- A fogyasztás helyreáll, ezt tükrözi a kiskereskedelmi forgalom: 13 hónap után ismét növekedést ért el az idei első két hónapban. „Ezen belül főként az élelmiszer- és turisztikai szektor mutat élénkülést.”
- Nagy Márton szerint a beruházások is dinamikusabbá válnak,
- illetve a munkaerőpiaci aktivitás is növekszik: „A tartalékokat szabadítjuk ki, pedig mindenki mosolygott és azt mondta, nem lesz több foglalkoztatott. De kérem szépen: lesz. Hatvanezer fő lett inaktívból aktív státuszú.”
- A hitelezés is szépen pörög Nagy Márton szerint: „a hitel által támogatott gazdasági növekedés valósul majd meg, ami nagyon fontos tényező” – összegezte.
Forrás: Index; Fotó: MTI/Balogh Zoltán
zatyi József
2024-05-01 at 09:14
Petrolkémiában a szűk keresztmeteszet a finomító és termék előállítás pl kenőanyagok.
Csinálni kell egy kibaszott katonai finomítót ha kell ráhúzva valami Nato mesét meg pénzt is.
Non profit legyen hiszen Honvédségi tulajdonú lenne.Ezzel egyből ki is vennénk az EU versenyjogi szabályaiból. Katonai szabályozás alatt lenne.
Nem azt finomítaná amit MOL hanem annak legolcsóbb még jól működő helyettesítőit jóval szőkebb palettán.
Nézze meg BME járműtanszéke az itthon futó gépjármű motor típusok minimális igényét és arra legyen az új finomító építve.
Magyar területen álljon!
Képezzen állami tartalékokat amiket nyilván valóan pörgetni kell mert romlik a minősége.
Erre katonai nyilvános kutak szolgálnának.
Ezen bárki tankolhatna.
Ezen kívül finomítana mindent ami HM -nek kell kerozint pl.
Non profit vagyis nincs arjta osztalék haszon nyomás. Leköltségel fejlesztésre félre tesz és ennyi.
ÍGY MINIG LESZ ÁRRÉSE A MOL ÉS TÁRSAIHOZ KÉPEST HOGY OLCSÓBB LEGYEN.
Működése:
Katonai kutakon ha hazai piaci ár kb annyi mint körben a többi országban akkor annyiért adja.
Ha körben drágább akkor annyiért adja.
Ha itthon drágább akkor a körben legolcsóbb áron vagy alatta adja…..ÉS EZZEL ELLENTTART A MOL ÉS TÁRSAI LOPKODÁSAINAK.
Mindíg akkor dob nagyobb mennyiségű üza-t piacra olcsón amikor MOL elszáll.
Miután a nyersoalajat az oroszokkal a kormány intézte, de MOL és társai meg a kormányt szopatják, így természetesen MOl és társai a csöves olajat nem kapják meg, az kell a Katonai finomítónak.
Lehet menni beszerezni a marha olcsó szankciós piacon.
És a jövőben Peti nem jár ki nekik semmit. Ott a lobbista küldjék őket oda ahova akarják a saját pénzükön.
Ahogyan kész, első körben minden költségvetési fenntartású szerv tankoló kártyát kap és csak ott tankolhat vagy onnan vihet üza-t.
Mentők, rendőrég, tűzoltók, katazstrófa védelem, mezőőrség, erdészet,önkomrányzatok, hatóságok, minisztériumok ,MÁV, VOLÁN, még a kormányzati repülők is.
Opcionálisan:
Östermelők.
Mezőgazdasági vállakozók
Hazai szállítmányozási cégek.
És akkor innen meg van beszélve a piac működése MoLocskával.
TalEle
2024-04-30 at 18:50
Egy “régiós közép ár” képletet kellene kidolgozni, ami fölé senki sem mehetne az áraival és kész!….
Talpra magyar!
2024-04-30 at 18:08
Tudományos libsizmus2024-04-30 at 16:30 Horvát állami illetékesek erőszakkal akarták a MOL-lal visszaadatni horvát tulajdonba a volt INA-s most MOL részvényet persze meg az EU-BAN IS A HORVÁT KÉPVISELŐK TÖBBSÉGÜK KORMÁNYFŐJÜKKEL EGYÜTT ELLENÜNK SZAVAZNAK.
Tudományos libsizmus
2024-04-30 at 16:30
Mikor adjuk már ki végre Horvátországnak ezt a simlis sumák ganét?
Persze, egy perc alatt megjavultak a százhalombattai finomítók. Csak úgy, miután rá lett borítva az asztal.
Talpra magyar!
2024-04-30 at 14:26
Sajnos csak most ennek az lehet az oka hogy egyesek milliárdosok de még gazdagabbak akarnak lenni és csak az önös érdekükért cselekednek.
füredi46
2024-04-30 at 12:20
“Az üzemagya-árakkal kapcsolatosan minden piaci szereplő megértette…”
Mit értett meg? Semmit. Egy hete mondták, hogy a régiós árakhoz kell igazítaniuk a kereskedőknek a benzin, gázolaj árát (a benziné 27 forinttal magasabb), eltelt egy hét és nem történt semmi, a benzin ára ugyanannyi: 650, sőt helyenként 653 forint. Akkor, mit is értettek meg…?