Tizennyolc éve ezen a napon kezdődtek a gyurcsányi embervadászatok. Ekkortájt tombolt az állami terror 2006 szeptemberi hulláma – írja közleményében a Nemzeti Jogvédő Szolgálat. Hangsúlyozzák, hogy a felelősök, a velük szövetkezők és a rémtetteket tagadók soha nem kerülhetnek a hatalom közelébe!
A Budaházy György és 16 társa ellen 13 évig zajlott önkényes, visszásságokkal terhelt, gyurcsányi koncepció által elindított és koholt bizonyítékokkal is kísért büntetőügyet (Hunnia ügy) állítólagos terrorcselekmények miatt sikerült tavaly teljesen kegyelmi úton lezárni. A 2006 őszi igazságtétel mérlege ezzel jelentősen javult – fogalmaz a Nemzeti Jogvédő Szolgálat közleménye.
Emlékeztetnek arra, hogy ugyanakkor a 2006 őszi valódi terror felelősei lényegében büntetlenek maradtak, Gyurcsány szabadlábon, még politikailag aktív, bár már nem ő az ellenzék vezére.
A halottak emléke, de az élő áldozatok megélt szenvedése is kötelez minket arra, hogy a jogsértettek és a nemzeti jogvédők ne adják fel: nem felejtjük és nem felejtetjük el soha a gyurcsányi terrort, küzdünk azért, hogy az 2006 őszi állami terrorért felelős politikai és rendőri vezetők ne úszhassák meg, pártjaik, csatlósaik ne kerülhessenek soha vissza a hatalomba
-írja az NJSZ.
Vezető kép: MTI/Kovács Tamás
hivo
2024-09-20 at 17:37
Az un.demokraciaban 18 evvel
ezelott ingott meg vegleg a hitem.
Hajnali 2 -ig neztem Edesanyammal
a gyurcsanyi ..demokratikus..ero emberek
elleni terrorjat.
Akkor meg azt hittem,hogy mivel
a mar ..szabad..sajto ezt mind
dokumentalta, ez Ferink politikai
mukodesenek a veget jelenti.
Mint kiderult semmi nem valtozott
a berlini fal lebontasaval,ugyanazzal
gonosszal neztunk szembe 2006-ban,mint
1956-ban.
Görényi
2024-09-20 at 17:13
Tényleg: az a Gergényi nevezetű, kopasz tökfej, aki pofátlanul és cinikusan hazudozott a 2006. október 23-i szemkilövető rendőrterror után egy sajtótájékoztatón, még szabadlábon van…?
Timurida
2024-09-20 at 16:10
Zolee!
A te logikádból kiindulva Adolf Hitler ártatlan, mert törvényes bíróság soha nem ítélte el jogerősen. Sophie Scholl pedig bűnös, mert őt pedig tényleg elítélték és a törvényeknek megfelelően ki is végezték.
Nemzethy
2024-09-20 at 14:50
A CIA itt is puccsot akart, ez lett volna a magyar majdan. Felbérelt náci söpredékkel akarták megdönteni a törvényes magyar hatalmat.
Szerencsére a nemzeti rendőrség profizmusa és hűsége megingathatatlan volt, szakszerűen és szemet gyönyörködtetően takarították el a hazaáruló csőcseléket.
Okoska törp.
2024-09-20 at 13:24
Na ezeket a dolgokat nem tudják,a mai fiatalok! főleg a 16-25 éves korosztály! Akik 2023-ban választásra jogosultak! Nem mindegy,hogy kire szavaznak! Jó lenne őket felvilágosítani! Nehogy úgy járjunk 2023-ban,mint ami történt Lengyelországban!
Zolee
2024-09-20 at 13:11
“A Budaházy György és 16 társa ellen 13 évig zajlott önkényes, visszásságokkal terhelt, gyurcsányi koncepció által elindított és koholt bizonyítékokkal is kísért büntetőügyet (Hunnia ügy) állítólagos terrorcselekmények miatt sikerült tavaly teljesen kegyelmi úton lezárni.”
Kegyelmet csak akkor lehet adni,ha jogerős bírósági ítélet van a bűnösségről. Budaházyt bűnösnek találták terrorcselekmény elkövetésében,erről 2022-ben (13 évvel Gyurcsány után…) jogerős bírósági döntés született.
Dodo
2024-09-20 at 13:04
Gyurcsány elvtárs még nem a múlt, de már csak csoportvezető helyettes az ellenzéki (haszonleső) mozgalomban. A statisztikai “haranggörbe” szerint nincs messze a nulla vonaltól. De, azért még emlékezünk rá, hogy milyen törvény feletti gazember volt 2006-ban is.