Ne feledjük, Magyarország törte a jeget Ukrajna előtt Európa felé! – Avagy mit tett a magyar diplomácia Ukrajnáért, amíg az hátba nem szúrta
Elsöprő hazugságkampány zajlik jelenleg világszinten, amelynek célja azt bebizonyítani, hogy Magyarország Putyin pincsijeként ott tart be Ukrajnának, ahol csak lehet. Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter nemrégiben odáig merészkedett, hogy kijelentette, amíg Orbán Viktor hatalom van, addig semmi sem fog változni a magyar-ukrán viszonyban, holott a magyar miniszterelnök már 2010-ben lerakta hazánk Ukrajna-politikájának alapjait, és onnantól rendületlenül törte a jeget az ukránok előtt Európa felé. Alábbi elemzésünkben végigvesszük mindazokat a diplomáciai erőfeszítéseket, amelyekért Ukrajna elfelejtett köszönetet mondani, cserébe, ahogy Szijjártó Péter külügyminiszter még 2017-ben keserűen fogalmazott, "hátbaszúrta Magyaroroszágot".
"Elmondhatom, hogy Magyarország mindig is támogatta Ukrajna uniós integrációját" – ezt nemrégiben Olga Sztefanisina, Ukrajna európai és euroatlanti integrációjáért felelős miniszterelnök-helyettese jelentette ki a Kyiv Independentnek adott, különben szokásos mértékben vádaskodó, és magyarellenes indulatokat gerjesztő interjújában, mintegy mellékes megjegyzésként. Ez a „kitérő” többek közt azért lényeges, mert ellentmond annak a jól felépített ukrán/nyugati narratívának, amely szerint Magyarország Putyin akaratának engedelmeskedve ott tart be Ukrajna Nyugat felé való közeledésének, ahol csak tud. A valóságban - ahogy azt alábbiakban részletesebben is bemutatjuk – mindennek éppen az ellenkezője igaz, és bár a hazai, a téma iránt régtől érdeklődő közvélemény számára talán nem ismeretlen, érdemes felidéznünk kronológiailag, hogyan is segítette hazánk Ukrajnát az integrációs folyamatban.
Előrebocsátható, miközben minden tényt és gátlást nélkülöző vehemenciával csámcsog a nyugati mainstream média és a brüsszeli politikusok egy jelentős része Magyarország Ukrajna-ellenességén, hazánk a valóságban az elmúlt tizenkét év során sok esetben egyedül sürgette minden lehetséges fórumon az integráció felgyorsításának jelentőségét, támogatta a közeledés mérföldköveinek mielőbbi elérését. Mindezt úgy, hogy a hirtelen Ukrajna-szakértővé előlépett nyugati politikai grémium és annak sajtója ezen hosszú évek alatt értetlen hallgatásba burkolózott a téma kapcsán, vagy egyenesen hátráltatta Ukrajnát a Nyugathoz való közeledésében. Ma, amikor mértékadónak nevezett amerikai és nyugat-európai portálok vezető helyen foglalkoznak a magyar kormány bármilyen megnyilvánulásának szándékosan ferdítő kommentálgatásával, a korábbi években egyetlen alkalommal sem foglalkoztak hazánk Ukrajnával kapcsolatos álláspontjával, illetve mindazzal az erőteljes diplomáciai munkával, amely az ukrán csatlakozási szándékok Brüsszelbe csatornázására irányultak.
Adódik persze a kérdés, a Kormány tagjai miért is nem hangsúlyozzák erőteljesebben korábbi ezirányú erőfeszítéseiket, a hivatalos válasz pedig az, hogy egy háború sújtotta ország esetében nem érdemes sérelmeinkkel előhozakodni, azokkal békeidőben kell foglalkozni. De akkor hogyan is fordultak sérelembe a magyar kormány integrációt segítő erőfeszítései, amelynek végén Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter keserűen és rendkívül élesen 2017-ben úgy fogalmazott,
Ukrajna hátba szúrta Magyarországot.
Kormánya Ukrajna-politikájának alapköveit Orbán Viktor már 2010-ben lerakta
Ukrajna és az EU közeledésének kapcsán lényegében három kulcskérdés állt a nemzetközi tárgyalások középpontjában: a vízummentesség, egy szabadkereskedelmi egyezmény, valamint az EU-val megköttetendő társulási megállapodás. Általánosságban elmondható, hogy a magyar kormány által leginkább támogatott terület a Kárpátaljai magyarsággal való kapcsolattartás érdekében a vízummentesség volt, de emellett folyamatosan kiállt a másik két fontos téma mellett is. Időrendben haladva Orbán Viktor 2010 májusában alakította meg a második Orbán-kormányt, Viktor Janukovics elnökségének idején. Ez év novemberében kapcsolódott be tehát a hazai diplomácia (kezdettől támogatólag) az ukrán uniós integráció kérdésébe, amikor az EU épp egy akciótervet fogadott el a vízumkönnyítésre vonatkozólag. Martonyi János korábbi külügyminiszter már ekkor további könnyítéseket szorgalmazott, kiemelve, hogy 2011 januárjától Magyaroroszág tölti be az unió soros elnöki tisztségét, így jó esélyt látott arra, hogy a vízumkönnyítés meg is valósul. Orbán Viktor 2010. novemberében Kijevbe látogatott, ahol lényegében megfogalmazta kormánya Ukrajna-politikáját is. Mint kiemelte, stabil és kiszámítható ukrán-magyar együttműködésre készül, amelynek fontos pontja Ukrajna euroatlanti integrációs törekvéseinek magyar támogatása. A ukrán miniszterelnökkel való tárgyalását követően kiemelte, bár a gyurcsányi időszakban elhanyagolódott a két ország kapcsolata, ugyanakkor bíztatónak nevezte, hogy az ukrán kormány sikerrel stabilizálta a közállapotokat, sőt, visszavonta a kárpátaljai magyarokra nézve hátrányos intézkedéseket, és kegyelmi pillanatnak nevezte, hogy „az ukrán-magyar kapcsolatokban nincs akadályozó tényező”. A miniszterelnök kiemelte, hogy az EU jövője Ukrajna felé vezet, ha erősödni szeretne, és támogatásáról biztosította Ukrajna EU-s vízummentességi törekvéseit, hangsúlyozva, hogy egyes uniós országokkal ellentétben „Magyarország nem fél az ukránoktól”, majd hozzátette, remény van arra, hogy az EU soros magyar elnöksége alatt a vízummentesség bevezetésére már sor kerülhet. Bár, mint látni fogjuk, ez nem valósult meg, de nem a magyar erőfeszítéseken múlott. Nem sokkal Orbán Viktor kijevi látogatása után Schmitt Pál köztársasági elnököt is az ukrán fővárosban találjuk, ahol kiemelte, az Európai Unió soros elnökeként Magyarország mindent meg fog tenni azért, hogy előmozdítsa Ukrajna európai integrációját.
Kicsit előreszaladva az időben fontos kitérnünk arra, hogy miközben a magyar kormány Ukrajna-politikája változatlan volt, az ukrán közélet erőteljes hullámokat vetett. Mint fenntebb említettük, Orbán Viktor kormányának megalakulása idején Viktor Janukovics töltötte be az elnöki tisztet, egészen 2014. február 22-ei bukásáig, amelyet egyes elemzők szerint egyre fokozódó oroszbarátsága okozott. Ennek egyik látványos jele, hogy már 2013 novemberében a Vilniusban tartott keleti partnerségi csúcstalálkozón (feltehetően orosz nyomásra) nem írta alá az Európai Unióval köttetendő társulási megállapodást, ennek nyomán pedig főleg Kijevben egyre fokozódó tiltakozások, tömegtüntetések vették kezdetüket. 2014. február 20-án eddig lényegében tisztázatlan körülmények közt fegyveres összetűzésre is sor került a tüntetők és a rendőrök között, Janukovics távozni kényszerült az országból, 2019-ben, távollétében hazaárulás vádjával el is ítélték. Távozását követően, március 16-án a Krími Autonóm Köztársaság orosz vezetői kinyilvánították az ún. Krími Köztársaság függetlenségi szándékát Ukrajnától, amit egy vitatott legitimitású népszavazással próbáltak alátámasztani, innentől kezdve a szakadárok és az ukrán hadsereg közt állandósulnak az összetűzések. Március 21-én, Olekszandr Turcsinov rövid elnöksége idején ugyanakkor David Cameron és Arszenyij Jacenyuk Brüsszelben aláírják az EU társulási megállapodását. Turcsinovtól 2014. júniusától a kezdetben, legalábbis a diplomáciai szinten magyarbarátnak mutatkozó Petro Porosenko veszi át az elnöki tisztet, ellenben az ominózus „hátbaszúrás” is neki lesz majd köszönhető.
Brüsszel fokozatosan meghátrál Ukrajna uniós csatlakozása elől
Az Európai Parlament 2014. szeptember 16-ai plenáris ülésén megszavazta az EU-ukrán társulási megállapodás ratifikálását. 2015. áprilisában, az aktuálisan soron következő Kijevben tartott 17. EU-Ukrajna csúcson Petro Porosenko pedig már úgy nyilatkozik, Ukrajna öt év múlva, azaz 2020-ban készen fog állni az EU-csatlakozásra. Ugyanakkor jelzésértékű, hogy az ukrán elnök felszólította az uniót, mondja ki, hogy Ukrajna csatlakozhat az EU-hoz, ha teljesíti a taggá válás követelményeit, Brüsszel ugyanis, mintha időközben megrettent volna, hogy Ukrajna tényleg csatlakozni fog az eruópai közösséghez. Innentől elkezdődik egy kettős játék, kettős kommunikáció, amelynek egyik térfelén Magyarország szinte egyedüliként szorgalmazza mind a vízumlkényszer eltörlését, mind Ukrajna uniós tagságának felgyorsítását és ennek előzményeként a szabadkereskedelmi egyezmény tető alá hozását. A másik térfélen pedig Brüsszel áll, amely különböző megnyilatkozásain keresztül lényegében hátráltatni igyekszik a csatlakozási folyamatokat.
Külön kiemelendő, hogy az akkor még jobbikos EP-képviselőként is tevékenykedő Balczó Zoltán a 2014-es EP-szavazást úgy kommentálta, elutasítja a megállapodást, mivel az ukrán állam nem teljesíti azokat az alapvető feltételeket, amelyeket az EU a társulási szerződések megkötéséhez elvárásként deklarál. Mint kifejtette: „a Washington és titkosszolgálatai segítségével hatalomra került vezetés lábbal tiporja a közös európai értéknek tekintett emberi és közösségi jogokat - különös tekintettel az anyanyelv használatra és az önrendelkezésre -, és háborút folytat saját polgárai ellen". Balczó kritikáját, ha másban nem is, a kisebbségi jogok, az anyanyelvhasználat sérülése tekintetében legalábbis el kell fogadnunk. Ugyanakkor jogos észrevételeinek egyikét sem magáévá az EU, amely látványosan érzéketlen volt a kisebbségeket érintő problémák iránt, ellenben előszeretettel hangsúlyozta a jól ismert politikai reformok bevezetésének szükségességét, valamint a korrupció elleni küzdelmet (utóbbi mondjuk Ukrajna esetében legalább indokolt volt).
Évekig hitegették Ukrajnát a vízumkényszer eltörtlésével
Mint már korábban is utaltunk rá, az uniós csatlakozási folyamatok egyik mérföldkövének a vízumkényszer eltörlése volt, érdemes megfigyelni, hogyan hitegeti az EU Ukrajnát, és miért is volt eleve kudarcra ítélve a magyar kormány azon szándéka, hogy még a soros uniós elnökség idején megvalósulhasson, 2011-ben. Három évvel később, Jan Tombinski, az Európai Bizottság ukrajnai delegációjának vezetője 2014. júniusában még mindig azzal hitegeti Ukrajnát, hogy az év végéig vízummentességet adhat az EU Ukrajnának. Jean-Claude Juncker az Európai Bizottság elnöke ugyanezt ígéri, csak már több mint egy évvel később 2015 augusztusában, nem győzve hangsúlyozni, hogy azért Ukrajna óriási lépéseket tett a feltételek teljesítése érdekében. Novemberben Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főmegbízottja újabb jelét adja az EU húzódozásának, amikor arról beszél Porosenkoval közös sajtótájékoztatóján, hogy a korrupcióellenes reformok bevezetése feltétlenül szükséges a bizalom kialakításához. Újabb év telik el, míg 2016 áprilisában az Európai Bizottság egyáltalán javaslatot tesz az Ukrajnával szembeni vízumkényszer eltörlésére, a bejelentést kommentáló Szijjártó Péter külgazdasági-, és külügyminiszter ugyanakkor kijelenti, a kérdésben „borúsak az előjelek”, mivel „több nagy állam döntése lehetetlenné tette a vízummentesség megadását a közeli jövőben". Ennek ellenére októberben Porosenko egy TV-interjúban ismét azt hangoztatja, hogy november 24-ig Brüsszelben jóváhagyják Ukrajna vízummentességét, majd novemberben, a közelgő EU-Ukrajna csúcstalálkozót megelőzően az ukrán parlament határozatban is felszólítja az EU tagállamait, hogy az év végéig adják meg a vízummentes beutazás lehetőségét Ukrajna állampolgárai számára. A november 24-én megtartott csúcson aztán Jean-Claude Juncker arról beszélt, felesleges az ukrán politikai felháborodás, hiszen az EU még az év vége előtt megadhatja a vízummentességet Ukrajnának. Persze nem így történik, hiszen 2017 februárjában még mindig csak tárgyal az Európai Parlament és a miniszterek tanácsa a kérdésről. A kárpátaljai származású Bocskor Andrea, kereszténydemokrata EP-képviselő 2017 márciusában is a vízummentesség eléréséért lobbizik a LIBE-bizottságnál, holott egyre aggasztóbb hírek érkeznek, hogy az ukrán parlament elfogadja az új oktatási törvényt, amely jelentősen csorbítja a kárpátaljai magyarság kisebbségi jogait. Végül 2017. április 6-án, amikor az Európai Parlament végre megszavazza Ukrajna vízummentességét, a képviselőnő már arról beszél, a döntés ellenére is „megengedhetetlen, hogy az Ukrajnában élő kisebbségek alkotmány által garantált nyelvi és oktatási jogait diszkriminatív módon szűkítsék, vagy teret engedjenek a szélsőséges csoportoknak, hogy feszültséget szítsanak a többség és a kisebbségek között". Az Európai Unió Tanácsa 2017 májusban fogadta el végül rendelet formájában is az ukrán vízummentességet, amelyet Petro Porosenko, úgy kommentált,
a döntés lerombolja az Ukrajna és EU közötti "papírfüggönyt".
És, ha azt gondolnánk, hogy a korábban már említett, 2014-ben elfogadott társulási egyezményre vonatkozó ratifikációs folyamat már akkor lezárult, akkor bizony nagyot tévedünk, de annyira meg nem lepődhetünk. A vízumkényszer eltörlését követő hónapokban ugyanis még javában zajlik a társulási megállapodással kapcsolatos munka, amelyre majd csak 2017 szeptemberében kerül sor.
Magyarország törte a jeget Ukrajna előtt
Node térjünk vissza oda, hogy mindezen folyamatok alatt mit is tett a magyar diplomácia, kezdve mondjuk az Országgyűlés Külügyi Bizottságának 2015 áprilisi kijevi látogatásával, ahol Németh Zsolt, a Bizottság elnöke biztosította Ukrajnát Magyarország szolidaritásáról és elkötelezettségéről területi integritása, szuverenitása és függetlensége mellett, az orosz területi agresszióval szemben (itt még ugye a szakadár területekkel kapcsolatos konfliktusra utalt). Mint hozzátette, Magyarország azt szeretné elérni, hogy Ukrajna már a májusban tartandó rigai keleti partnerségi csúcstalálkozón kapjon tagsági perspektívát az EU-tól, és lépjenek előre az Ukrajnának biztosítandó vízummentesség kérdésében is. Decemberben, amikor az ukrán külügyi bizottság tagjai érkeztek viszontlátogatás keretében Budapestre, Németh Zsolt megerősítette, Magyarország támogatja Ukrajna európai integrációs törekvéseit és az ország területi integritásának, szuverenitásának tiszteletben tartását, illetve helyreállítását. 2016 februárjában, amikor az akkori ukrán külügyminiszter, Pavlo Klimkin Budapestre látogatott, Szijjártó Péter arról beszélt, „ha van olyan ország, amely érdekelt abban, hogy Ukrajna politikai és gazdasági szempontból is erős legyen, és béke legyen az ország egész területén, akkor az egészen biztosan Magyarország”. Klimkin a közös sajtótájékoztatón pedig arról beszélt, Magyarország azon országok közé tartozik, amelyek nemcsak beszélnek Ukrajna támogatásáról, hanem tesznek is érte. Mint kifejtette, Magyarország támogatja Ukrajna európai integrációs törekvéseit, a vízummentesség megadását, továbbá igyekszik az energiabiztonságát is segíteni. Hozzátette, emellett Magyarország V4-es keretekben is támogatja a reformokat, valamint Kárpátaljának eddig összesen 2,3 milliárd forint, további ukrán területeknek pedig 230 millió forint értékben adott támogatást. Ráadásul hazánk a sebesült ukrán katonák ellátásban is segít. Mennyire szokatlan ez a hangnem a mai ukrán diplomáciától. Orbán Viktor a 2016 márciusi EU-török csúcson újságíróknak arról beszélt, a magyar diplomáciai célja, hogy Ukrajna - mint arról Brüsszelben előzetes egyezség született – előbb jut vízummentességhez, mint Törökország. Kiemelte: sikerült előrelépni az ukrajnai vízummentesség kérdésében is,
ami Magyarország számára baráti, politikai és erkölcsi kérdés.
Az év októberében Orbán Viktor az ukrán elnökkel tárgyalt Maastrichtban, az Európai Néppárt (EPP) csúcstalálkozója előtt, ahol már Porosenko novemberi magyaroroszági látogatásának részletei is szóba kerültek. Itt a felek megállapították, hogy a legnagyobb segítség Ukrajnának az Európai Unió részéről a jelenlegi helyzetben a vízummentesség megadása lenne, a magyar miniszterelnök pedig megerősítette, továbbra is elkötelezetten támogatja, hogy az ukrán állampolgárok vízummentesen utazhassanak az unió területére, és ezt képviseli az európai színtéren is. A novemberi csúcsot megelőzően Szijjártó Péter még Kijevbe látogatott, ahol ukrán kollégájával, Pavlo Klimkinnel folytatott megbeszélését követően azt hangoztatta, elfogadhatatlan Ukrajna uniós vízummentességének késleltetése. Bár végül 2016 novemberében Porosenko nem jött Magyaroroszágra, elküldte maga helyett az ukrán kormányfőt, Volodimir Hrojszmant. A magyar miniszterelnök a közös sajtótájékoztatón arról beszélt, „Ukrajna célja, hogy a nyugati világ része legyen, elfoglalja jól megérdemelt helyét az EU közösségében”. Mint rámutatott, a magyar erőfeszítések ellenére, az EU-ban Ukrajna szempontjából két döntő ügyet is "blokkolnak" európai országok: az egyik a vízummentesség, a másik a szabadkereskedelmi megállapodás. Megjegyezte ugyanakkor, az után a három nehéz év után, amelyen Ukrajna keresztülment, és amelyet az európai értékek nevében vállalt, az EU-nak erkölcsi kötelessége megadni a vízummentességet. Orbán Viktor bejelentette, ennek "blokkolása" miatt Magyarország úgy döntött, azonnali hatállyal bevezeti a nemzeti vízumok díjmentességét az ukrán állampolgároknak. Volodimir Hrojszman ugyanitt arról beszélt, hogy nagyon jó a két ország kapcsolata, és az együttműködés fokozására jó lehetőségek kínálkoznak. Még arra is kitért, hogy
a nemzeti kisebbségek értéket jelentenek Ukrajna számára, és büszkék arra, hogy magyar nemzeti kisebbség is él az országban. Azt szeretnék, ha minden állampolgár jól érezné magát Ukrajnában, és a magyar kormánnyal tervezett közös erőfeszítések is ezt a célt szolgálják.
A 2016-os év egyébként, bár mára ez is feledésbe merült, tekinthető akár a magyar-ukrán diplomácia egyik csúcspontjának, annak ellenére, hogy ez legfőképp a magyar félen múlt. Magyarország több ízben sürgette Brüsszelt, hogy ideje megadnia a vízummentességet Ukrajnának, szeptember végén Áder János köztársasági elnök is Ukrajnába látogatott, Szijjártó Péter két év kihagyással tett Kijevben hivatalos látogatást, de megfordult az Ukránoknál Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, a csúcspont pedig, Hroszjman ukrán miniszterelnök magyarországi látogatása volt. Fontos hangsúlyozni, hogy a vízummentesség kérdésében végül lényegében Magyarország törte fel a jeget Ukrajna előtt azzal, hogy önhatalmúlag, uniós és schengeni tagállamként megadta a vízummentességet.
Ukrán cinizmus
Ha a 2016-os év a diplomáciai csúcs volt, akkor a 2017-es tekinthető a hidegzuhanynak a magyar diplomácia számára, amikor az ukránok kimutatták a foguk fehérjét. Mint fentebb már kifejtettük, Ukrajna számára lassan beértek az ukrán és magyar erőfeszítések, az év közepére elfogadták Brüsszelben a vízumkényszer eltörlését, és a társulási megállapodás ratifikálása is lezárult. Mindezzel párhuzamosan, bár az ukrán érdekek mellett továbbra is kiállva, a magyar nyilatkozatokba fokozatosan az aggodalom hangjai vegyültek, hiszen Ukrajna elfogadni tervezte azt az új oktatási törvényt, amely lényegében szakítva minden kétoldalú nemzetközi megállapodással a kárpátaljai magyar kisebbség jogainak sárba tiprását jelentette. Magyar Levente, a Külügyminisztérium államtitkára a kárpátaljai Beregszászon tett látogatása során 2017 márciusában már arra figyelmeztetett, amellett, hogy hazánk fenntartja az Ukrajna iránti barátságot és feltétlen elköteleződést, a leghatározottabban kiáll minden olyan törekvéssel szemben, amely a kárpátaljai magyarok élet- és érvényesülési lehetőségeit, magyarként való megmaradását korlátozzák, vagy korlátozással fenyegetik. Áprilisban Szijjártó Péter Kijevben arról beszélt, Magyarország számos konkrét segítséget nyújtott Ukrajnának, cserében viszont elvárja, hogy ne sérüljenek az ott élő magyar nemzeti kisebbség jogai. Ez volt Szijjártó Péter azóta is utolsó kijevi látogatása. Szeptemberre a magyar diplomácia számára is nyilvánvalóvá vált, hogy Ukrajna hajthatatlan az új oktatási törvénnyel, a tervezett nyelv-, és állampolgársági törvénnyel kapcsolatban. Szijjártó Péter, miután telefonon egyeztetett Brenzovics Lászlóval, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnökével sajtótájékoztatón közölte, az ukrán jogtiprásra válszul levélben fordul az EBESZ főtitkárához, az EBESZ nemzeti kisebbségi főbiztosához és soros elnökéhez, és intézkedéseket sürget az ENSZ emberi jogi főbiztosánál, az ET főtitkáránál, valamint az unió szomszédságpolitikáért és csatlakozási tárgyalásokért felelős biztosánál.
Az elmúlt több mint fél évben minden egyes magyar-ukrán kétoldalú tárgyalás fő napirendi pontja az ukrajnai törvénymódosítások voltak, beleértve az oktatási, az állampolgársági és a nyelvtörvényeket egyaránt
–mondta Szijjártó Péter, szégyenteljesnek és gyalázatosnak nevezve az új oktatási törvényt, amely az európai értékekkel és jogszabályokkal összeférhetetlen módon drasztikusan korlátozza a magyar nemzeti közösség hozzáférését az anyanyelvi oktatáshoz. A miniszter kiemelte, nem tudják másként értelmezni ezt a helyzetet, mint, hogy Ukrajna hátba szúrta Magyarországot, hiszen hazánk volt a leghangosabb támogatója az ukránok integrációs céloknak.
Van abban is némi cinizmus, hogy ez a döntés, „éppen véletlenül” azután született meg, hogy a vízummentesség és a társulási megállapodás ügyében minden európai ratifikációs folyamat végment
–jegyezte meg. Petro Porosenko szeptember 25-én írta alá az új oktatási törvényt.
Forrás: PS/MTI; vezetőkép: MTI; a kép illusztráció