Nehéz nyugton maradni Magyar Péter után

Sötét sikátor helyett a Központi Nyomozó Ügyészség épülete előtt vártam Magyar Pétert, és most be kellene számolnom arról, hogy mit mondott kilépve a kihallgatásáról. Azonban tekintve, hogy a túlhájpolt napszemüvegmodell semmi érdemlegeset nem mondott, egy kicsit inkább személyeskednék. Már csak azért is, mert maga Magyar mint jelenség annyira fel tudja dühíteni az embert, hogy attól még azt sem hallja, hogy Rogán mit suttog a fülébe.

Beszélhetnék én Magyar viselt dolgairól, arról, hogy mik derültek ki házasságáról, de ugyebár igazi bátor férfihoz méltóan az önjelölt Navalnij azzal kezdte felszólalását mindezek kapcsán, hogy mindenkit beperel, aki erről ír, és száz jogász áll a háta mögött. Persze, pro bono alapon. Ingyen, mert ő a messiás…

Mivel tudjuk jól, hogy a sajtóperek hogy működnek, ezért inkább eltekintek a tényektől, és leírom azt, hogy mit gondolok erről a (szerkesztőségünk elhatárolódik kollégánk trágár megnyilvánulásaitól, ezért az itt következő 23 sort töröltük).

…szóval, nehéz nyugton maradni, nehéz megfogalmazni azt, hogy mit gondolok erről az emberről (?). Arról, aki perrel fenyegeti volt feleségét, és a sajtót, ha olyat írunk róla, ami neki nem tetszik. Arról, aki barátairól, volt szerelméről titokban hangfelvételt készít, arról, aki nem törődik azzal, hogy milyen hatással lesz a hisztikampánya a gyermekeire, csak az érdekli, hogy megkapja a tizenöt perc hírnevet.

Arról, aki tulajdonképpen semmilyen bizonyítékot nem tudott felmutatni, de mégis úgy érzi, hogy neki KIJÁR a figyelem, mert Ő FONTOS EMBER. Erről a (kollégánk szavait ismét töröltük, mert azokat Magyar egyesével felsorolta, mint olyan kifejezéseket, amelyek miatt perel). De minek is megfogalmazni? Elég megfogalmazni a dühöt, amit ennek az alaknak a puszta megjelenése kivált az emberből.

Magyartól és az őt éltető munkásőröktől (meg testőröktől) búcsúzva visszatértem a szerkesztőségbe. Éppen itt van kolléganőm kutyája. Éppen le kellene írnom, hogy mit gondolok erről a senkiről, játszom a kutyával, és arra gondolok, hogy ha kolléganőm esetleg úgy döntene, hogy nem viszi haza ezt a kis jószágot, megválik tőle, akkor ez az eb továbbra is ott ülne az ő irodája mellett, és morogna arra, aki csak egy kicsit is durvábban nyitja az ajtót, túl hirtelen akar bemenni abba a szobába. Hangsúlyozom, ez egy kutya. Egy kicsi, öreg, mentett keverék. Ez egy eb, amiben van annyi becsület, hogy gazdáját még akkor is mindentől meg akarja óvni, ha az esetleg úgy dönt, hogy már nem kér belőle. Ilyen egy intelligens, hűséges kisállat.

Az, aki a feleségéről titokban hangfelvételt készít (természetesen nem azért, hogy zsarolja; ha ezt leírjuk, akkor Magyar perel), az nem egy intelligens, nem egy hűséges, és legfőképpen nem egy becsületes lény. Az Magyar Péter. Persze Magyar Péter és a kutyák, vagy egyéb állatok között nem lehet párhuzamot vonni (ezen mondatokat természetesen teljes mértékben csak úgy, minden komolyság nélkül mondtam, belekiáltottam a szélbe, véletlenül rákönyököltem a billentyűzetre, egyáltalán nem gondolom komolyan, mert perel, mármint nem a kutya).

Ha valaki dühös publicisztikát ír, szokás hozzátenni, hogy nem egy erőszakos ember, mintegy megelőlegezve, hogy nem gondolja komolyan azt, amit mond. Nem kívánok hazudni: olyan városban nőttem fel, ahol a lakosság fele magyar, fele ukrán volt, többet verekedtem életemben, mint kellett volna… De hiába szorult rá ilyesmire alkalmasint az ember, valahogy soha nem könyvet, vagy nadrágszíjat használtam, csak a kezem (ahogy persze Magyar Péter sem, mert perel, pedig örülnék, ha esetleg hozzám vágná a Révai-nagylexikont, akkor talán lenne okom kipróbálni, milyen odasózni a nadrágszíjjal, szigorúan csak védekezésből, mert perel). Nőt soha nem ütöttem, még vissza sem (természetesen Magyar Péter sem, hiszen perel), felnőttem, most már férfit sem bántanék, nem, nem verném meg Magyart.

Erre egy nagyon egyszerű okom van: tudok uralkodni magamon, és nem kívánom, hogy egy pofon miatt rólam szóljon a sajtó. Nekem nem jelent ennyit a hírnév, nem vagyok ennyire nárcisztikus. Persze, Magyar Péter sem, hiszen ha az lenne, perelne.

Zárásként pedig, Péter minden bizonnyal igazat mondott, hiszen ha hazudna, perelne, de egyik kolléganőnknek szemére vetette, hogy soha nem hívja meg a jobboldali média. Szegény nő megpróbálta felsorolni, hányszor hívta meg a csatornájuk, mire Magyar ordítozva azt követelte, hogy most adjanak neki egy időpontot és bemegy. Követelte, tudván, hogy egy riporter nem adhat stúdióidőpontot senkinek.

Abban a pillanatban, bár tudom, Péterünk színjózan volt, hiszen nem iszik és perel, valahogy elképzeltem, hogy milyen lehet egy könyvespolc mellett állva, úgy, hogy nincs tömeg, hogy otthon van, és azt követel, amit akar. Persze, ez csak gondolatmenet, mert ez a (szerkesztőségünk ismét 11 sor törlésére kényszerült, mert… úgyis tudják), szóval mert ő soha nem tenne ilyet. Ő nem agresszív, ő nem nárcisztikus, ő csak egy ordas nagy  (kollégánkat kénytelenek voltunk hazaküldeni, cikke záró szavait mindenki elképzelheti, mi nem perelünk; kollégánk ezután otthon várja, hogy Magyar Péter megkeresse az újabb hangfelvételt, amit nem készített el, mert tegnap Gulyásnak ezt állította, és mert perel, és amit nem használna fel, csak akkor, ha a könyvek után ezzel is volt feleségét védené).

Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu