Pesti Srácok

Magyar Péter szerint nem kérdés, hogy minden "konstruktívan" fog menni az Európai Bizottsággal

Magyar Péter egyből bizonyított, a sógorából igazságügyi miniszter lesz.
Magyar Péter egyből bizonyított, a sógorából igazságügyi miniszter lesz.
Fotó: Hegedüs Róbert

Az Európai Bizottság delegációjával tárgyal Magyar Péter, a választáson győztes Tisza Párt elnöke pénteken délután és szombaton Budapesten. A miniszterelnök-jelölt már bejelentette, hogy konstruktív tárgyalásokra számít, vagyis feltehetőleg sikerül minden vitás kérdést rendezniük az uniós szervvel. Magyar Péter kijelentése nem érhet senkit meglepetésként, hiszen a pártelnök és társai hosszasan lobbiztak a magyar kormánnyal szemben. Az Európai Bizottság pedig lévén, hogy keresztbe tehet az Orbán-kormánynak, megtette a szükséges lépéseket is annak érdekében, hogy a magyar kormány ne kerüljön ki győztesként az áprilisi megmérettetésből.

Magyar Péter az Országgyűlés alakuló ülését előkészítő megbeszélés után tartott sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva azt mondta: az Európai Bizottság péntek délután Magyarországra érkező küldöttségének tagja lesz Ursula von der Leyen bizottsági elnök kabinetfőnöke és több főigazgató is. Az egyeztetésen magyar részről többek között Orbán Anita, Kapitány István, Kármán András és ő maga is részt vesz.

MAGYAR Péter; VELKEY György László; MELLÉTHEI-BARNA Márton; BUJDOSÓ Andrea
Magyar Péter sajtótájékoztatója az Országházban.
Fotó: Hegedüs Róbert

Hangsúlyozta, már a kormányalakítás előtt igyekeznek feltérképezni, mik azok a feltételek, amelyekről az Országgyűlés záros határidőn belül törvényt tud alkotni. Az európai intézmények néhány változtatási kérése már teljesült, néhány nyitott kérdés maradt, mint például az antikorrupció, az igazságszolgáltatás függetlensége, a sajtószabadság, a "propaganda" tiltott állami támogatásának a megszüntetése, az egyetemek szabadságának visszaadása - sorolta a pártelnök.

Magyar Péter szerint minden "konstruktív" lesz

Magyar Péter hangsúlyozta, hogy konstruktív tárgyalásra számít, amely szombaton is folytatódik, de nagyon rövid az idő, augusztus 31-én sok milliárd euró felhasználási, lekötési határideje jár le. Kiemelte, hogy mind Ursula von der Leyen, mind ő azt kérte, hogy minél több vitás kérdést zárjanak le, hogy már első brüsszeli útján "le tudjunk ütni egy politikai megállapodást".

Nem lehet kétségünk, hogy a feleknek végül mindenről sikerül majd megállapodnia. Magyar Péternek kell az uniós pénz, mert ezt (is) ígérte, az Európai Bizottságnak pedig kell Magyar Péter, aki Orbánnal ellentétben hajlítható lesz. A kölcsönös politikai érdek tehát megvan, az már más kérdés, hogy ez szolgálja-e Magyarország nemzeti érdekét is.

 

 

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.