Az amerikai elnökválasztás nem csak arra volt jó, hogy sokakban teljesen kiverje a biztosítékot, de arra is, hogy leleplezze a világhatalmak legújabb-régi csodafegyverét, ami nem más, mint az álhírek, illetve az álhírekről szóló álhírek. Ezek kétségtelenül az idei év egyik legizgalmasabb jelenségei, hiszen segítségükkel az is kiderült, hogy a gonosz oroszok segítették Donald Trumpot hatalomra, most pedig éppen a világot szeretnék bekebelezni az őket előállító titkos háttérerők. Annak ellenére, hogy a dolog szélmalomharc, hiszen lehetetlen bebizonyítani, hogy valami nem létezik, félni nem kell, hiszen a kezdetek óta részei már az életünknek.
Az álhírekről szóló álhírek, avagy az új csodafegyver, bár közel sem újdonság, ma annyiban más, hogy az információ sokkal gyorsabban áramlik, és jóval nagyobb tömegeket ér el, mint korábban. Jogos és okos tehát a régi trend felélesztése, ami valljuk be, zseniális módszer, ha összevetjük más hadiipari kiadásokkal. Egyébként megbocsájtható is, ha arra gondolunk, hogy valakinek eszébe jutott a hippi stílust, illetve a retrót is feléleszteni, de ez nem ide tartozik.
Hogy mennyire komoly problémát jelentett már régen is a jelenség, azt 1807-ből Thomas Jefferson egy leveléből (amennyiben nem álhír) láthatjuk. Az Egyesült Államok harmadik elnöke a következőket írta a hamis hírekről:
Szomorú igazság, hogy a sajtó teljes elnyomása sem tud egy államot annyira megfosztani a javaitól, mint a hazugság nevű prostitúció. Már semmit nem lehet elhinni, amit az újságokban írnak. Az igazság már önmagában is megkérdőjelezhető abban a pillanatban, hogy ebbe a szennyezett gépezetbe kerül.
A 19. században egyébként volt már egy ezzel kapcsolatos nagyobb “botrány”, ekkor vezették be a nagy lapok ugyanis a reklámokon alapuló finanszírozást, ennek sikerességéhez pedig több olvasó kellett, akiket sajnálatos módon álhírekkel lehetett a legjobban bevonzani. A dolog akkor nagy port kavart, Edgar Allen Poe is megírta a saját álhírét reagálva az egyik leghíresebb Holddal kapcsolatos álhírre, persze nem azért, hogy bárkit is megtévesszen, hanem azért, hogy felhívja a figyelmet a jelenségre.
Az álhír visszatér
Az álhírek idén főleg az amerikai elnökválasztással és az egyébként demokratikus folyamatokat sátáni módszerekkel befolyásoló (haha) orosz propagandával kapcsolatban kerültek ismét a célkeresztbe, hatékonyságuk pedig abban rejlik, hogy ezek már nem csak azokon a platformokon jelennek meg, amit óvatosan közelítettünk meg eleve is (bulvárlapok), hanem prominens médiumok platformjain. Ami legfontosabb: a Facebookon és a Twitteret is főleg ezek terjednek, amelyek mindannyiunk számára az elsődleges hírforrássá avanzsálódtak az elmúlt években. Az optimistáknak jó hír: a jelenség alapján egyébként reflektálhatunk ismerőseink túlélési ösztöneire, józan paraszti eszére és ítélőképességére. Javaslat: ne hezitáljunk használni a törlés és tiltás gombokat.
Hogy mi az oka, amiért a Facebookon olvasottakat garanciának vesszük? Lehetséges, hogy a múltban keresendő az ok: sokáig ugyanis a mondák, a történetek szájról szájra terjedtek még az írásosság megjelenése után is – a szóban elmesélteknek nagyobb hitelt adtak, mint annak, amit valaki papírra vetett, hiszen az ember egy közeli barátjának, családtagjának sokkal szívesebben hitt, mint egy idegennek. Valahogy így lehet ez a szociális médiában is. Szóval fogjuk az evolúcióra.
Az őrület mára olyan hatalmas méreteket öltött, hogy a szekuláris jelenségekben csak kevéssé érdekelt Ferenc pápa szintén felszólalt az ügyben december elején: szerinte álhíreket fogyasztani pont olyan, mintha az ember ürüléket enne, és hogy ez a legkárosabb dolog, amit a média a világgal tehet.
Az álhírek doktrinája
Miközben a médiumok azt állítják, hogy náluk van az igazság, addig az átlagembernek szinte esélye sincs meggyőződni egy adott hír hitelességéről, főleg azért, mert az álhír egyik szuperképessége az, hogy nem mindig direkt, rossz szándékkal (bár gyakran igen) kerül be a társadalmi körforgásba, vagyis a mainstream médiába, illetve legtöbbször az érzelmekre, a politikai hovatartozásra kíván hatni. Vagyis arról szól, amit az ember hallani akar.
Ezt a nagyobb “hatalmasságok” is felismerték: a New York Times CEO-ja, Mark Thompson szintén kifejezte aggodalmát egy terjedelmes írásban, ami azért kicsit olyan, mint amikor az éhező migráns eldobja a felkínált konzervet, mondván, lehet, hogy disznóhúst tartalmaz (képmutató).
A nagy bölcseletet viszont Michael G. Flynn, a Donald Trump által kinevezett nemzetbiztonsági tanácsadó fia fogalmazta meg a Pizzagate botránnyal kapcsolatban rendkívül találóan: “amúgy valamiről be nem bizonyosodik, hogy nem igaz, addig igenis igaz marad”. Ez akár lehetne is az álhírek doktrinája.
Jobboldali propaganda? Oroszok? Semmi?
Nemrég volt egy orosz dezinformációval kapcsolatos konferencia a Mozsár kávézóban (amiről a PestiSrácok.hu be is számolt), ahol szó volt az orosz titkosszolgálatok által működtetett dezinformációs „újságok” működési elvéről, olyan konkrét példákon keresztül bemutatva, mint az Ukrajna felett lelőtt utasszállító utórezgései, a finn háborús mozgósítás jól időzített hazugságbombája, vagy éppen az orosz színekre festett amerikai bombázók misztikus története. Ennek a lényege az volt, hogy nem félünk eléggé az oroszoktól, pedig itt lenne az ideje, hiszen az a céljuk, hogy az átlagember összezavarodjon.
A baloldal szerencsére mindent megtesz azért, hogy keleti „barátaink” legyenek a főgonoszok: a média napi szinten orosz összeesküvésről beszél Trump hatalomra segítése kapcsán, amely már odáig fajult, hogy meg nem nevezett források személyesen Vlagyimir Putyinnak tulajdonítják az amerikai elnökválasztások meghekkelését és a titkos információk kiszivárogtatását. Nyilvánvalóan ők egy új technológiával vannak felszerelve, amely képes a gondolatolvasásra, máshogy ugyanis ilyen információk nem kerülhetnének a birtokukba.
Érdekes egyébként, hogy senki nem gondol bele, hogy ha valóban hackerek állnak a dolgok mögött, akkor talán a demokrata kormányzás nemzetbiztonsági politikáját kellene felülvizsgálni, nem pedig Donald Trumpnak küldeni zaklató üzeneteket. Mindegy. Oroszozni még mindig biztonságosabb, mint tenni valamit, ami esetleg nem sikerül.
Frank Luntz egyébként remekül megfogalmazta a jelenséggel kapcsolatos kritikáját egy tweetjében:
Oroszárszág vajon meghekkelte Hillary kampány-naptárát is, és kitörölte belőle az összes kisvárosi megállót Wisconsinban, Pennsylvániában és Michiganben? Ha nem, akkor a választási vereség teljes mértékben az ő hibája.
Nyilván a baloldal nem hazudik. Vagy mégis?
De mi van ha maguk az álhírekről szóló hírek az álhírek? Erre rengeteg esély van jelen pillanatban – bár bizonyíték nincs, bár érdemes elgondolkozni azon, amikor az amerikai elnökválasztás éjszakáján a demokrata párti csatornák és portálok még mindig egy biztos Clinton győzelemről beszéltek, holott már régen nem erről volt szó.
De elég a megerőszakolt muszlim lányról beszélni, aki könnyfátyolos szemmel adta elő korábban, hogy zaklatói azt kiabálták, hogy Donald Trump. Persze, nyilván. Azóta a hölgyet hamis tanuzás miatt elítélték. Jól tették.
A 2016-os választások vesztesei egyébként szintén nagy mestere az álhírek gyártásának (bár ezt főleg Donald Trumpja mondják – igen, lehet, hogy ő is az): emlékezetes például, amikor azt Clintoné nyilatkozta 2105-ben, hogy ő semmilyen titkosított emailt nem küldött. Ehhez, még 2016 februárjában is ragaszkodott. De ugyanígy álhír az is, amikor magukról azt terjesztik, hogy nyitottak mindenre, hogy toleránsak és progresszívek. Nem azok. Náluk senki nem kirekesztőbb, ha bármilyen, az érdekeikkel és a világnézetükkel ellentétes társadalmi változásról van szó. Itt van még az a fránya CENTCOM botrány is, amikor Barack Obama manipulálta a titkosszolgálatok információit, hogy úgy tűnjön, éppen legyőzi az Iszlám Államot. A lista egyébként pokolian hosszú.
Álhír a semleges álhír ellenőrzőkről
A Facebook egyébként már készül egy új szolgáltatással, amelynek segítségével a felhasználók megjelölhetik a szerintük álhírnek számító tartalmat, a forrásellenőrzésbe meg besegítenek a cég partnerei, az ABC News, az AP, a FactCheck.org, a Politifact és a Snopes. A Facebook december 15-én kiadott sajtóközleményében az is benne van, hogy azokat a híreket is elkülönítik majd, amelyeknek valamiért csak az elejét olvassák el, szemben azokkal, amelyeket végig is olvasnak. Nem tudjuk, hogy ezzel Donald Trump leendő elnökségét akarja-e aláásni a cég, vagy jóvá akarja tenni a nemrég nagy port kavart algoritmus botrányt. Valószínűbb azonban, hogy nem, hiszen a Snopes szavahihetősége például elég erősen megkérdőjelezhető, ami a részrehajlást illeti. Aki nem hiszi, járjon utána.
Mese a fiúról, aki farkast kiáltott
A magyar népmesék egyébként már régóta figyelmeztetnek az álhírek veszélyeire. A méltán híres “A pásztorfiú, aki farkast kiáltott” című mesében például unalmában addig-addig terjeszti a farkasveszélyről szóló álhíreket egy fiú, amíg végül tényleg nem hisznek neki, amikor baj van. És talán ez az, ami miatt a téma megérdemli a komolyságot. A mai embernek meg kell tanulnia hallgatni az ösztöneire (ahogy azt Joda is megmondta) és nekünk magunknak kell szűrni a látott információt és mielőtt ész nélküli megosztogatásba kezdünk.
De mi nem félünk a farkastól
Persze az sem kizárt, hogy az egész hamis hír botrány önmagában egy hamis hír, amit a média azért talált ki, hogy elterelje a figyelmet a saját szakmai hiányosságairól. A jelenségtől azonban nem kell félni, a hamis hírek egész életünket végigkísérték eddig is, hiszen mindannyian elhittük a Mikulást, később pedig talán azt is, hogy az új iPhone sokkal jobb, mint az előző, és megvoltoztatja majd az életünket. Alfred Hitchcok az egészet simán csak McGuffin-nek nevezi.
De hogy ne vicceljük el a cikk végét, íme egy sufnituning-definíció a kamu hírekről, amibe mindenki beleköthet majd:
A hamis hír (fake news) olyan kitalált, politikai üzenettel átitatott történet, amelyet azzal a céllal hoznak létre, hogy egyes emberek, embercsoportok gondolkodását, világnézetét megváltoztassák, valamint megrajzolják a média, az emberek és a politika bizalmatlansági háromszögét.
Címlapfotó: snopes.com
Facebook
Twitter
YouTube
RSS