Nem természetes, hogy egy választásnak ekkora tétje legyen

Mi, magyarok az elmúlt 30 évben megszoktuk, hogy az országgyűlési választások tétje mindig hatalmas, hiszen az alapvető nemzeti célok tekintetében sincs egyetértés a politikai erők között. Az ellenzéki pártok szerint nincsenek is nemzeti célok, hacsak az nem, hogy afrikai törzsek muszlim férfitagjait integráljuk a magyar társadalomba. Ha nálunk jobboldali az ember – vagy legalábbis nem (ex)kommunista, illetve nem szélsőliberális -, akkor minden választás arról szól, hogy az ország és a nemzet – és úgy általában a magyarok – halálos ellenségei megint visszatérnek-e a hatalomba.

Ez 1994 után vált nyilvánvalóvá, és a magyar választók egy része demokratikus körülmények között háromszor is olyan pártokra szavazott, amelyek a lehető leglelkesebben vertek szét mindent, amit a magyar nemzet, a magyar társadalom és kultúra ezer év alatt létrehozott. A demokráciát nem ennyire szélsőséges álláspont-különbségek kezelésére találták ki. A demokráciában a fő nemzeti célokban, az embereknek biztosítandó életlehetőségek alapvetéseiben egyetértés van a választópolgárok és a politikai erők között; a választási döntés csak a politikai garnitúrát és a követendő politika árnyalatait érinti. A liberális demokráciában – már amennyiben a liberális szó nem ugyanolyan, ha nem erősebb fosztóképzője a demokráciának, mint a szocialista jelző volt egykoron – azonban minden választás során az alapvető létezésünk eddigi feltételeinek megszüntetéséről szavazunk.

Teljesen abszurd az, hogy egy regnáló kormány politikájának elutasításával népességcserére, valláscserére, sőt, az emberi szexualitás teljes, gender-alapú kényszer-megváltoztatására is szavazzunk.

Aki vasárnap nem a Fideszre szavaz, hanem bármelyik ellenzéki pártra, az ilyen, teljesen elmebeteg, abszurd programokat támogat. És nem mellesleg azt mondja, hogy a teljes magyar szuverenitást adjuk át a birodalmi központnak, csak az ott kitalált szabályok szerint lehessen élni ezután Magyarországon és Európa összes másik országában is. A demokráciát a kormányzatok kordában tartására és arra találták ki, hogy az függjön azoktól, akiknek az életére a tevékenysége hatással van, és nem arra, hogy az országon kívüli erők kitartottjai és támogatottjai hivatkozási alapot teremtsenek a nyilvánvaló hazaárulásukra.

A vasárnapi választások során a magyar választók elutasíthatják ezt a külföldi befolyásszerzést. Az ellenzéki pártok azt ígérik, hogy a külföldi érdekeket fogják képviselni az Európai Parlamentben. Nem is titkolják ezt; még büszkék is rá, mert vezetőik személyisége már idomult a látszólagos nagyobb hatalomhoz történő behódolásra. Azt már nem tartják elképzelhetőnek, hogy keresztények legyenek, azt sem, hogy a kereszténység kulturális és társadalmi értékeit megtartsák, de az iszlámmal már együtt tudnának élni. Még nem merik azt mondani, hogy a szexuális „szokásaikat” (eufemizmus az extremitásokra) tartják a személyiségük legfontosabb önmegvalósító részének, de minden közszeméremsértés legnagyobb támogatói. Még nem hozzák a tudomásunkra, hogy nekik Brüsszel a fővárosuk és nem Budapest, hogy nem tartják magukat magyarnak, hanem csak európainak (ebben az esetben az európai kifejezés eufemizmus a semmire, a „queer-re”), de a saját szavazóik szemébe is belemondják a szégyen legkisebb jele nélkül, hogy a magyarokat nem tartják arra alkalmasnak, hogy magukat kormányozzák.

Egy tulajdonképpen belpolitikai tét nélküli listás választás következik, amelyen azonban a magyarok kifejezhetik azt, hogy ragaszkodnak a függetlenségükhöz és a magyarságukhoz, továbbá nem kérnek az identitás és magyar értékek nélküli ellenzék tevékenységéből. Az ellenzéki szavazatok szétaprózódása is ezt fejezi ki, hiszen a frusztrációikat az Orbán-gyűlöletben kiélő ellenzéki szavazók nagy része is érzi, hogy a szóba jöhető ellenzéki pártok nem tesznek és nem is fognak tenni értük soha semmi jót. A szavazatukat méltatlanul pazarolják rájuk, de minden vágyuk, hogy minél rosszabbul érezhessék magukat, hogy azt üvölthessék: Magyarország egy szörnyű hely!

Mindeközben Európában a „szocialista demokrácia”, amikor a szavazás formalitása csak arra szolgált, hogy a párt irányvonalát megerősítsük az egyetlen jelölt feltétlen támogatásával, tulajdonképpen megvalósult. Hiszen minden kommunistákra, zöldekre, szociáldemokratákra, liberálisokra és néppártinak hazudott liberálisokra adott szavazat egyetlen célban fog egyesülni, bármit is hablatyoltak, hazudoztak ezek a pártok a környezetvédelemről, meg az európai értékekről a kampányban, a kereszténység és a nemzetállamok elpusztításában, Európa iszlamizációjában.