Kimutatták, hogy ha vissza akarják szorítani a migránsok bűnözését, akkor még több lehetőséget kell nekik kínálni nyelvórákból, sportolási lehetőségekből és szakmai képzésekből – írja a 888.
A Zürichi Egyetem vezető német kriminológusai végezték el azt a kutatást, amely szerint a még erősebb integráció segíthet visszaszorítani a migránsok bűnözését. A kutatást a német családügyi minisztérium rendelte el a Deutsche Welle szerint.
A kriminológusok kimutatták, hogy a bűnözés tényleg megnő, ha egy város nagyobb számú migránst fogad be. Alsó-Szászországban például a rendőrség 10,4 százalékos növekedést jelentett erőszakos bűncselekmények terén 2015 és 2016 között, ez pedig 92,1 százalékban migránsoknak köszönhető. A kutatás egyik (legfontosabb) javaslata az, hogy még több pénzt kell áldozni arra, hogy a migránsok „szakmai tudásukat” érvényesíthessék.
Az elsődleges prioritást a nyelvtanításnak kell tulajdonítani. Ez szolgálja a társadalomba történő integrációt. Ha nem tudod a nyelvet, nem tudsz beilleszkedni sem”
– fogalmazott a kutatás egyik vezetője.
Az egyetlen, használható megállapítása a kutatásnak az, hogy ezen embereket saját hazájukban kell segíteni, egyrészt azért, hogy ne akarjanak Európába jönni, másrészt pedig, hogy ne érje őket veszély, ha esetleg nem kapnak menekültstátuszt. Az viszont továbbra is kérdéses, hogy ez az álláspont mennyit old meg Németország problémáiból azután, hogy egymillió bevándorló érkezett az országba.
A kutatás felfedte azt is, hogy a migránsok azért felülreprezentáltak a bűnözési statisztikákban, mert elképesztően kevés köztük a nő – a Németországba érkezett bevándorlók több mint háromnegyede férfi. Ezért a migránsok a családalapítás helyett a bűnözés felé fordulnak, ebből az következik a kutatást vezető egyik kriminológus szerint, hogy
a megoldás a családegyesítés lehet”.
Mert – szerinte – megakadályozni a bevándorlók családegyesítését etikai és alkotmányos szempontból is megkérdőjelezhető, ám kriminológiai szempontból minden a családegyesítés mellett szól.
Ez a kulcsa a sikeres integrációnak.”
888, DW; Fotó: Time
Facebook
Twitter
YouTube
RSS