A németek többsége helyesnek tartaná, ha pénzügyi szankció sújtaná a menekültek befogadásától elzárkózó európai uniós tagországokat – mutatta ki egy hétfőn ismertetett felmérés. A németek 61 százaléka egyáltalán nem, vagy csak kissé aggódik amiatt, hogy a menekültek beáramlása jelentősen megváltoztathatja az ország lakosságának együttélését és veszélyeztetheti az értékeket.
Az ARD országos köztelevízió A menekültválság: hogyan oldjuk meg? című hétfő esti műsorához készített felmérés alapján 69 százalék helyesnek tartaná, 29 százalék pedig elutasítaná, ha befizetésre köteleznék a menekültek befogadását elvető uniós tagállamokat.
Pártpreferencia szerinti bontásban a Zöldek hívei támogatják a legnagyobb – 78 százalékos – arányban a pénzügyi szankciót, és a legnagyobb parlamenten (Bundestag) kívüli párt, az Alternatíva Németországnak (AfD) szavazói utasítják el a legnagyobb – 63 százalékos – arányban a pénzbüntetés gondolatát. A kormányzó CDU/CSU szavazóinak 77 százaléka, a jobbközép pártszövetséggel együtt kormányzó szociáldemokraták (SPD) 74 százaléka támogatja a gondolatot.
A menekültek befogadása a németek 71 százaléka szerint hazájuknak nagymértékben, 27 százalék szerint pedig csekély mértékben erkölcsi kötelessége.
A németek 61 százaléka egyáltalán nem, vagy csak kissé aggódik amiatt, hogy a menekültek beáramlása jelentősen megváltoztathatja az ország lakosságának együttélését és veszélyeztetheti az értékeket, míg 38 százalék nagyon, vagy nagyon erősen aggódik emiatt – mutatta ki az infratest dimap közvélemény-kutató intézet által végzett felmérés, amelyben országszerte 997, 18 éven felüli lakost kérdeztek meg.
Forrás: MTI
Fotó: independent.co.uk
Facebook
Twitter
YouTube
RSS