Még Németország sem tudja hosszabb távon elviselni a menekülthullám terhét, ha minden évben 800 ezres nagyságrendben érkeznek menedékkérők – figyelmeztetett egy interjúban Thomas de Maiziere német belügyminiszter. A tárca szerdán 450 ezerről 800 ezerre módosította a menedékkérők számának alakulásáról szóló előrejelzését, amelyből egy új becslés szerint az következik, hogy a menekültügyi kiadások idén meghaladhatják a 10 milliárd eurót.
Thomas de Maiziere a két országos közszolgálati televízióban, az ARD-n és a ZDF-n sugárzott interjúban rámutatott, hogy Németország fogadja be az Európai Unióba érkező menedékkérők 40 százalékát. „Ez hosszabb távon túl sok lesz” – mondta a miniszter. Németországnak meg kell birkóznia az idén várható 800 ezer menedékkérő elhelyezésével és ellátásával, és ez sikerül is majd, de ez a nagyságrend tartósan „túl magas egy olyan országnak, mint Németország” – mondta a miniszter.
A konzervatív CDU politikusa közvetve utalt arra, hogy Németország akár vissza is állíthatja a határellenőrzést a menekültválság miatt. Hangsúlyozta, hogy “elkötelezett híve” ugyan az európai eszmének és a nyitott határok elvének, „de ha más európai országok nem tartják be a jogszabályokat, akkor szükségünk lesz egy másik rendszerre, egy olyanra, amely működik”.
Tavaly nagyjából 200 ezer menedékkérő érkezett az országba, és a menekültügyi ellátórendszerre a feladatért felelős tartományi kormányoknak és helyi önkormányzatoknak összesen mintegy 2,2 milliárd eurót kellett fordítaniuk. Az idén tavasszal a kormányzat még azzal számolt, hogy 450 ezerre emelkedik a menedékkérők száma, a költségek pedig 5-6 milliárd euróra. Az új előrejelzésben szereplő 800 ezres felső határ pedig már azt jelenti, hogy a menekültügy forrásigénye 9 és 10,5 milliárd euró között lehet – írta csütörtökön az online kiadásában a Frankfurter Allgemeine Zeitung című lap.
A becslés alapja, hogy a tartományi kormányok egy főre számolva éves szinten körülbelül 12 és 13 ezer euró közötti összegű költségtérítést fizetnek az önkormányzatoknak a menedékkérők ellátásáért, és ez több-kevésbé fedezi is a költségeket.
A menekülthullám fölerősödésével egyre többen sürgetik, hogy a szövetségi kormány vállaljon nagyobb részt a terhekből. Monika Heinold Schleswig-Holstein tartományi pénzügyminiszter egyenesen azt javasolja, hogy Berlin “a bevételi oldal javításával”, vagyis új adó bevezetésével vagy adóemeléssel teremtsen pénzt a menekültügyre. A Zöldek politikusa szerint főleg a jómódúaktól kellene nagyobb áldozatvállalást kérni, és szerinte az örökösödési adó emelése lenne a leginkább megfelelő.
Külön teher a felnőtt kísérő nélkül érkező 18 évesnél fiatalabb menedékkérők ellátása, mert rájuk a gyermekvédelmi előírások vonatkoznak, így nem a menekültügyi ellátórendszerben, hanem a gyámügyi rendszerben kell gondoskodni róluk. Ez évente és fejenként átlagosan 40 ezer eurós kiadást jelent.
A legtöbb fiatalkorú Bajorországba érkezik, ahol eléri Németországot az úgynevezett balkáni migrációs útvonal és a Földközi-tenger felől észak felé tartó útvonal. A tartományban az idén már több mint 11 ezer 18 évesnél fiatalabb, felnőtt kísérő nélküli menedékkérőt regisztráltak. Legtöbbjüknek nincsenek papírjai, ezért életkorukat a hatóságok pszichológus és szociálpedagógus szakemberek bevonásával igyekeznek meghatározni. A vizsgálatok szerint negyven százalékuk fiatalabbnak mondja magát, sokan azért, mert elterjedt a hír, hogy a 18 éven aluliak sokkal jobb ellátást kapnak, mint a felnőttek.
Forrás: MTI
Fotó: news.yahoo.com
Facebook
Twitter
YouTube
RSS