Pesti Srácok

Nincs kivételezés! Letartóztatták bűnszövetségben elkövetett korrupció megalapozott gyanúja miatt az óbudai polgármestert!

null

Több mint 5 órán át tartott a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírója előtt Kiss László, Óbuda-Békásmegyer újraválasztott polgármesterének és két gyanúsított társának a letartóztatási tárgyalása. A nyomozási bíró mindhárom gyanúsítottat 30 napra letartóztatta. A gyanúsítottak és védőik szabadlábra helyezés miatt, a Központi Nyomozó Főügyészség a letartóztatás okainak kiegészítése miatt fellebbezett, így a döntés nem jogerős. Ami azonban nem jelenti azt, hogy Kiss László és gyanúsított társai mehetnek, ahova akarnak. Maradnak a Gyorskocsi utcai börtön letartóztatottak számára fenntartott celláiban. A polgármester terhére rótt bűncselekményekért, bizonyítottság esetében akár 10 év szabadságvesztés is kiróható.

Alaposan körbejárta a

Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírój

a az óbudai önkormányzati korrupciós botrány legújabb három, őrizetbe vett szereplőjének a megalapozott gyanúsítását bizonyító iratokat, meghallgatta a vallomásokat, majd az öt órás tárgyalás után kihirdette a végzését.

Gyurcsány szabadságolta magát, Kötcsén piheni ki a nagypolitika fáradlmait, így ma nem demonstrált Kiss László mellett. Nem úgy a Dobrev Klára-hívő DK-aktivista. (Fotó: Csudai Sándor /MW)
PestiSracok facebook image

A végzés ellen mind a gyanúsítottak, mind védőik fellebbeztek szabadlábra helyezést kérve. A nyomozást végző Központi Nyomozó Főügyészség képviselője szintén fellebbezett, mivel a nyomozási bíró indítványukat csak részben fogadta el.

A polgármesterrel közölt megalapozott gyanú szerint, dr.

Kiss László a 2019 októberi polgármesterré választását követően megállapodott egy ismerősével, hogy az érdekeltségébe tartozó cégek rendszeresen megbízásokat kapnak az önkormányzattól, amiért cserébe neki és további – az önkormányzatnál dolgozó – hivatalos és nem hivatalos személyeknek pénzt kell visszafizetni

.

A Gyorskocsi utcai börtön, Kiss László ideiglenes lakhelye (Fotó: Csudai Sándor/MW)

A polgármestert vezető beosztású személy által az előnyért hivatali helyzetével egyébként visszaélve, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűntettével, valamint más bűncselekmények elkövetésével gyanúsítja a főügyészség. Kiss Lászlót, bizonyítottság esetében, halmazati büntetésül akár 10 év szabadságvesztésre is ítélhetik.

Kiss László és Karácsony Gergely, két összeillő ember (Fotó: Metropol)

A botrány további két újabb gyanúsítottja egy

III. kerületi önkormányzati képviselő, valamint az egyik érintett gazdasági társaság ügyvezetője. Úk szabadlábon védekezhetnek.