Oligarchák Keleten és Nyugaton

A köznyelvben az oligarcha fogalma összemosódott a maffiózó kifejezéssel. Sokan úgy használják a szót, hogy igazi értelmét – kevesek uralma – nem is igazán ismerik, illetve szitokszóként használják azokra a vagyonos csoportokra, akiket nem kedvelnek, miközben a népszerűbb milliárdosokat soha nem illetik a megszólítással. A nyugati gazdagok filantróp befektetők, a keletiek kizsákmányoló oligarchák, de mi is a különbség az amerikai és példának okáért az orosz elit között? 

Az oligarchák születése Oroszországban

Oroszországban az első oligarchák megjelenése a Gorbacsov által indított peresztrojka időszakára tehető. A tervgazdaság és a szabad piac keveredése kezdetekben jó alkalmat adott fiatal vállalkozók gyors meggazdagodásának, amit a jelcini rablókormányzás szinte intézményi szintre emelt korrupciója csak tovább erősített. Ezekben az időkben tűntek fel azok az üzleti körök, akik az ország meghatározó gazdasági erői lettek. Egyébként erről a korszakról szól egy kiváló orosz filmsorozat, a Pétervári Banditák, mindenki számára javasolt kortörténeti darab. Érdekessége, hogy bár azt hinné az ember, hogy ha valaki szervezett bűnözésről forgat, akkor kockára teszi az életét, azonban a sorozat mintájául szolgáló bűnszervezetek nemhogy fenyegették volna a stábot, de támogatták őket, sőt, nem egy esetben statisztáltak is egy-egy jelenetben. Vlagyimir Bortko sorozata persze sokakban azt az érzést keltette, hogy túlromantizálja a banditák életvitelét, de annyi biztos, hogy viszonylag pontos képet alkotott a korabeli viszonyokról.

Putyin és az oligarchák

Ekkor tűntek fel az olyan nevek, mint Berezovszkij vagy Malkin, és mások, akik vagyonukat és pozícióikat később, a Putyin-érában is meg tudták tartani. A jelcini időkben az orosz gazdaság szinte teljes mértékben a feketepiacokból állt. Berezovszkij kezében öszpontosult nemcsak a moszkvai alvilág, de több állami cég is a tulajdonában volt. Érdekesség, hogy Putyin előretörésénél az egyik fő ellenfél volt; tulajdonképpen a vele való küzdelem során dőlt el, hogy az országban a hatalom fő birtokosai a politikusok, vagy a pénzemberek lesznek-e. Amikor Putyin megválasztása után Angliába kellett menekülnie, egyértelművé vált, hogy ki diktál az országban.

Az orosz oligarchákat szokás Putyin strómanjainak hívni, azonban itt egy kicsit más a helyzet. Azt szinte tényként kezelik, hogy az orosz elnök nagyon sok milliárdost segített hozzá vagyonához, még Szentpétervár polgármestereként. Viszont az orosz elit kapcsán fontos megjegyeznünk, hogy a gyakran a szürkegazdaságban is zajló tevékenységük már alárendelt, kétoldalú együttműködés a kormánnyal – ezt azért is fontos megjegyezni, mert ez nem volt mindig így. Jelcin alatt, mint már említettük, szinte csak a feketegazdaság működött az országban. Ezt a helyzetet oldotta fel a putyini váltás. A kétezres évek pedig új neveket hoztak, akik külföldi beruházásaik kapcsán már a világsajtóban is egyre nagyobb ismertséget kaptak. Megjelent Roman Abramovics, Alekszandr Abramov és Oleg Gyeripaszka, illetve sok kevésbé ismert ember.

Az oligarcha a nép között. Abramovics a 2014-es téli olimpiai játékokon. Fotó: Ria Novosztyi

A szocsi olimpia szervezése például Abramovics hathatós anyagi támogatásával valósult meg. Elmondhatjuk tehát, hogy bár Putyin jelentős kedvezményekkel segíti az orosz nagytőkét, ezzel célja van: elvárja, hogy a kiváltságosak az ország épülésére fordítsák vissza vagyonuk egy részét. Mert ez elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy Putyin hatalmon tudjon maradni. Végső soron pedig mind az orosz választópolgárok, mind az oligarchák érdekeltek a stabilitás fennmaradásában. Az orosz “rendszerváltás” sokkal durvább volt, mint a magyar, egy évtizedes interregnum után az oroszok megtanulták hiányolni az erős központi kormányzást.

Ebből a szempontból az USA nagyon más

Mindezzel nagyban ellentétes az amerikai vagy nyugati gazdasági körök berendezkedése. Az amerikai elit például, bár jelentősen beleszól az ország irányításába, inkább a saját nemzetközi térnyerésére használja kapcsolatait. Az USA-ban szinte nyíltan tevékenykedő Deep State, annak ellenére, hogy maga is nagyon sokat köszönhet a kormányoknak, fordított lobbitevékenységet folytat; ahelyett, hogy forrásait anyaországa (amerikai méretekben és színvonalon) támogatására használná, inkább az anyaország támogatását használja tőkéje növelésére. Kijelenthető, hogy Oroszországban a politikai hatalom a pénzügyi hatalom fölött áll. Putyin lényegesen rövidebb pórázon tartja tehát saját elitjét, irigykednek is rá Nyugaton. Ennek ellenére még mindig vannak tagjai a gazdasági elitnek, akik szembeszállnak az elnökkel: ilyen például Mihail Hodorkovszkij, Navalnij egyik leghangosabb támogatója. Hodorkovszkij azonban, bármennyire is erős bázist épített ki az olajbizniszben, egyedül nem volt képes szembeszállni a Putyint támogató körökkel. Vagyona jelentős részének hátrahagyásával, de gazdagon mehetett nyugatra a börtönből. A nyugati sajtó szerint ő is egy rendes ember, becsületesen szerezte a milliárdjait és ártatlanul ítélték el. Biztos.

Nem mindegy, ki ad és ki kap. Vlagyimir Putyin és Roman Abramovics egy szerződésváltás alkalmával. Fotó: képernyőfelvétel

A különbség gyökere a két elitcsoport kialakulásában és persze a kulturális különbségekben keresendő. Az amerikai és egyéb nyugati gazdasági elit önállóan alakult ki, gyakran több száz évre visszamenő családok pénzhálózatai ezek. Az újgazdag réteg, mint Bill Gates vagy Zuckerberg pedig olyan monopolhelyzetben alapozta meg vagyonát, amit külső hatás nem tud megtörni. Ezért ezeknek a nyugati üzletembereknek kevésbé van szükségük a politikai háttérre, sőt, éppen ellenkezőleg: a politika szorul az ő segítségükre. Ellenben Oroszországban a rendszerváltást követően kaptak erőre a pénzemberek, méghozzá azoknak a pártállamból hatalmukat átmentő politikusoknak köszönhetően, akik a privatizációs biznisz legnagyobb irányítói, nyertesei voltak.

Az orosz emberek másképp tekintenek a hatalmasokra

A keleti szellemiségben sokkal erősebben él a “valamit valamiért” elv, az orosz pénzemberek igyekeznek meghálálni nyereségüket; ez nem egy esetben személyes hálát is jelent, hiszen az orosz karakterben a tisztelet és lekötelezettség sokkal nagyobb hangsúlyt kap, mint az angolszász kultúrkörben. Emellett ezek az üzleti körök ki is vannak szolgáltatva a hatalomnak, jobban, mint például Európában vagy az USA-ban. A korrupciós ügyek itt sokkal inkább az üzletembereket fenyegetik és nem a politikusokat.

Van, aki vezet és van, aki követ. Barack Obama és Bill Gates egy klímaváltozással kapcsolatos konferencián. Fotó: Reuters/Ian Langsdon

Újnemesek mind a két csoport tagjai, akik hatalmi tényezőként funkcionálnak saját területükön, azonban ahogy a polgárság és nemesség viszonya a századok során soha nem volt összehasonlítható Keleten és Nyugaton, úgy a jelenlegi oligarchátusok sem egyformán működnek. Míg az USA-ban nagy kultusza van a self-made man eszméjének, addig Oroszországban a gazdagsággal párosuló sikerre sokkal inkább tisztelettel tekintenek, mint irigységgel. Inkább elismerik a felsőbb osztályokba tartozó embereket, mint hogy megkérdőjelezzék, hogyan is kerültek azok oda. A legnagyobb különbség abban keresendő, hogy míg az orosz elit (Oroszországban maradt része) inkább szuverenista, addig a nyugati inkább globalista síkon mozog, de persze mindent összevetve: az üzlet, az üzlet mindkét helyen. Az orosz gazdagok viszont csak akkor lesznek rendes emberek, ha nyugatra szöknek Putyin elöl. Viszont az is igaz, hogy nyugati milliárdosok valamiért nem szoktak Ororszországba szökni.

Forrás: Kommersant.ru; Fotó: MTI/EPA/Karl-Josef Hildenbrand