„Az Együtt-PM Szövetség sajnálattal veszi tudomásul, hogy a Magyar Szocialista Párt (MSZP) nem fogadta el azt a megállapodást, amelyben a Demokratikus Koalícióval (DK) együtt a három politikai erő a múlt héten, a fővárost érintően megegyezett az őszi önkormányzati választáson való koordinált indulásról. Az Együtt-PM így önállóan indul Budapesten, és önállóan köt kerületi szintű megállapodásokat” – áll a párt keddi közleményében.
Azt írják, hogy sajnálatosnak tartják, hogy az MSZP döntésének következtében olyan helyzet áll elő Budapesten, amely nem jelent minden kerületet érintően jó megoldást. A szocialisták ezzel a lépésükkel veszélybe sodorták az ellenzéki erők budapesti megerősödését, és lehetnek olyan nyerhető budapesti kerületek is, amelyekben több demokratikus ellenzéki polgármester-jelölt áll majd szemben a Fidesz jelöltjével.
Az Együtt-PM közölte, eddig ugyan átfogó szerződés megkötésére törekedtek, de mostantól azonban az önkormányzati választási jelöltállítási időszak kezdetéig kerületi szintű megállapodások megkötése a cél. A főpolgármester-jelölt személyét illetően az Együtt-PM továbbra is Falus Ferencet támogatja.
Egy fővárosi szocialista politikus azt mondta, a XIII. és a XIV. kerületi MSZP-s vezetők „felelőtlen magatartása” miatt nem jött létre az egyezség. „A többi, problémásnak nevezett kerületben néhány egyéni képviselői helyről volt szó, arról hamar megállapodtunk volna, de Tóth Józsefet, a XIII. kerületi MSZP-s polgármester még tegnap este is kérleltük, hogy tegyen egy gesztust az Együtt-PM felé, hogy megszülessen a megegyezés. Nem tette” – mondta a politikus.
A HVG. hu már korábban is megírta, hogy a XIII. kerület 15 egyéni képviselői helye mindegyikét magának akarta megtartani a helyi MSZP Tóth József vezetésével, még úgy is, ha a Demokratikus Koalíció, és az Együtt-PM „rájuk indít” saját jelölteket. Nincs megegyezés egyelőre a XI. kerületben sem, ahol az Együtt-PM Molnár Gyula személyét nem fogadja el polgármesterjelöltnek, ezért mind a 17 körzetben saját egyéni jelölteket indít.
Ugyancsak vita volt kedden délelőtt Óbudán is, ahol a helyi szocialisták belementek abba, hogy az Együtt-PM adja a polgármesterjelöltet, és négy egyéni körzetben indíthasson saját egyedül jelöltet, szemben a három az MSZP-nek jutó körzettel – amennyiben ők mondhatják meg, melyik az a három. Ebbe azonban a helyi Együtt-PM-esek nem mentek bele, pedig egyes információk szerint az Együtt elnöke, Szigetvári Viktor is elfogadhatónak tartja a kompromisszumot.
Egyelőre senki nem tudta megmondani, most mi következik, bár volt olyan szocialista vélemény, miszerint „Szigetvári Viktorék csak blöffölnek”.
HVG
Fotó: Magyar Hírlap
Facebook
Twitter
YouTube
RSS