A Patrióták találkozójával kezdődött a nap a magyar miniszterelnök számára, hamarosan pedig kezdődik az EU-csúcs.
A Patriótákkal kezdjük a napot, utána indul az EU-csúcs. Év végi hajtás a köbön!
– számol be az eseményekről Orbán Viktor a Facebook oldalán.
Mi vagyunk Brüsszel ellenzéke, és megpróbálunk Brüsszel többsége lenni, ez néhány évbe telik majd, de dolgozunk érte, és egyre szorosabb együttműködést és barátságot fogunk kialakítani
– jelentette ki Orbán Viktor kormányfő Brüsszelben, a Patrióták Európáért pártcsoport EU-csúcs előtti egyeztetésére érkezve, csütörtökön, a belga fővárosban működő Magyar Házban. Mint mondta, arra törekednek, hogy mindent megváltoztassanak Brüsszelben, ahogy Donald Trump tette az Egyesült Államokban.
Meg kell állítani a migrációt, feladni az összes őrült gender elképzelést, a transzneműeket és minden ilyesmit. Békét kell kötni, és le kell nyomni az energiaárakat, amilyen gyorsan csak tudjuk, hogy újra versenyképes legyen az európai gazdaság. Ezek tehát a következő év fő témái” –
taglalta a miniszterelnök.
Arra a kérdésre válaszolva, hogy az uniós csúcsra meghívott Volodomir Zelenszkij ukrán elnöknek bemutatja-e az ukrajnai háborút lezárni hivatott béketervét, Orbán Viktor azt válaszolta: “A terv már az asztalon van, vagy elfogadják, vagy nem.” Szavai szerint egy “nagyon egyszerű, de emberi érzésből kiinduló tervről” van szó: néhány karácsonyi napra tűzszünetet lehetne hirdetni, mert nem lehet hagyni, hogy több ezer fiatal ember haljon meg a harctéren az ünnepekkor.
Nem példátlan ez az európai történelemben. Akármilyen véres harcok is vannak, arra néhány karácsonyi napra tűzszünetet lehetne hirdetni. Ez sikerült korábban ennél nagyobb háborúk esetében is Európában. Ne öljék meg az emberek néhány napig egymást a frontvonalon karácsonykor, és cseréljenek ki nagy számban foglyokat, néhány száz vagy ezer embert engedjenek haza a családjához”
– fejtette ki.
Hangsúlyozta, “a politikának vannak bonyolultabb szempontjai, de néha az egyszerű, jó érzésre alapozott javaslatoknak is kell adni valamennyi esélyt”. Arra a kérdésre, hogy csütörtökön készül-e kétoldalú egyeztetésre az ukrán elnökkel, Orbán Viktor azt válaszolta: “készenlétben dolgozom és készenlétben alszom. Mindig készen állok minden értelmes megbeszélésre”. Azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy a Patrióták Európáért pártcsalád bővülhet-e, miután Giorgia Meloni olasz kormányfő lemondott az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) elnöki tisztéről, és helyét Mateusz Morawiecki volt lengyel miniszterelnök veheti át, Orbán Viktor elmondta: kedden tanácskozást folytatott Morawieckivel, és a két pártcsoport közötti együttműködés elmélyítését és szélesítését tűzték ki célul, amely később majd elvezethet egy nagyobb egységhez is.
Morawiecki bejelentette: Együtt fognak működni a Patriótákkal
Nagyobb súlyt akarunk adni a tagállamoknak, és készen állunk a Patrióták Európáért pártcsaláddal való együttműködésre”
– jelentette ki az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) elnökjelöltje, Mateusz Morawiecki volt lengyel miniszterelnök, a Jog és Igazságosság (PiS) politikusa a Corriere della Sera olasz napilapnak adott interjúban csütörtökön.
Morawiecki kijelentette, az ECR éléről való távozását vasárnap bejelentő Giorgia Meloni munkáját kívánja folytatni, mivel az olasz miniszterelnök, az Olasz Testvérek (FdI) elnöke „szilárd alapokra” helyezte az európai pártszövetséget. Hozzátette, folytatja a Meloni által kijelölt utat, de „kreatívan” akar továbbhaladni. Úgy vélte, Európa versenyképességét és identitását is folyamatosan veszíti el, ezért az ECR az ő vezetésével „új és ambiciózus” politikát fog követni. Morawiecki hangoztatta, elnökségével az ECR erőteljesen szorgalmazza majd a nemzetállamok szuverenitását, mivel az Európai Unió további centralizálását nem tudják elfogadni: „a uniónak szabad nemzetek közösségének kell maradnia, nagy bürokrácia helyett”.
Ami a többi frakcióval való kapcsolatokat illeti, Mateusz Morawiecki közölte, hogy készen áll mindenkivel együtt dolgozni, aki szívén viseli Európa jövőjét, az európai versenyképességet, a közös értékeket. Kulcsfontosságúnak nevezte egy olyan többség kialakítását, amely az Európai Unió „jó reformjait” támogatja.
Az eddig Meloni vezette ECR kiváló helyzetben van, mivel párbeszédet tudunk folytatni a Patrióták képviselte jobboldallal, a szuverenistákkal és az Európai Néppárttal is. Világos prioritásaink vannak és meg fogjuk védeni őket”
– jelentette ki Morawiecki. A többi között a zöld átmenet politikája és az illegális migráció megállítását említette.
A volt lengyel kormányfő hangoztatta, hogy kiváló kapcsolatban áll Orbán Viktorral és Santiago Abascallal, a Vox vezetőjével. A spanyol párt a nyáron, a Patrióták Európáért megalakulása után ehhez a frakcióhoz csatlakozott kilépve az ECR-ből. Megjegyezte, Donald Trumppal, a „józan észt” képviselő megválasztott amerikai elnökkel is ugyanazokat az elveket vallják, ezért az Európa és az Egyesült Államok közötti szoros együttműködést támogatja. Giorgia Meloni lemondásakor Mateusz Morawieckit nevezte meg utódjaként az ECR élén. A frakció januárban hozza meg a végleges döntést.
Év végi EU-csúcs Zelenszkij elnökkel
Az év végi EU-csúcs napirendje szerint Volodimir Zelenszkij az Európai Tanács ülésének alkalmából meghívást kapott Brüsszelbe. António Costa, az Európai Tanács elnöke meghívólevelében azt írta, az Európai Parlament elnökével folytatott hagyományos véleménycserénket pontban 10 óra 30 perckor szeretné elkezdeni. Ezt a Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott megbeszélés követi majd.
Ezután Ukrajnáról fogunk megbeszélést folytatni magunk között, és annak keretében áttekintjük a helyzetet, valamint megvitatjuk, mi a legjobb módja annak, hogy teljesítsük az ukrán nép felé tett kötelezettségvállalásainkat. A munkaebéd keretében az EU globális szerepvállalásáról folytatunk majd megbeszélést”
– derül ki a beharangozóból.
A Forbes azt írja: az előzetes híresztelésekkel ellentétben a magyar jogállamisági helyzet nem szerepel a hivatalos napirenden, noha ezt a német kormány szorgalmazta. Ugyanakkor az már az Európai Bizottság döntése nyomán a napokban megkérdőjelezhetetlenné vált (a Forbes szerint), hogy Magyarország jelentős uniós forrást veszít el 2024 év végével, mert szerintük a kormány továbbra sem teljesíti a jogállami normákat.
(PS, Forbes / Kiemelt kép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)
Vánnyadt bácsi
2024-12-19 at 14:01
Aki szerint Orbán és Szijjártó nem dolgozott még egy napot sem, az dolgozzon csak és csakis annyit, amennyit ők VALÓJÁBAN dolgoztak/nak
Štefan Karácsony
2024-12-19 at 13:43
“Nemzeti2024-12-19 at 11:36” – látod mennyire hülye vagy s azok közül is a legelmaradibbak közé tartozol! A te liberálfasisztáid a keleti tömbe már 70 éve Vörös báróskodnak! 2010-ben Orbán Viktor megmondta, hogy példát kell vennünk rólatok s ki kell építenünk a a bárói másik oldalt, tehát a fehér bárók oldalát! Mi ebben a rossz? Amit lehet nektek, azt lehet nekünk is!
Szlovákiából…..
Grimmbusz
2024-12-19 at 13:39
én a pásztorok királya2024-12-19 at 13:35
Nem is tudom, hogy te vagy a lököttebb, vagy az az elmebeteg Kárpáti,
😀 ide a rozsdás bökőt, hogy a kettő egy és ugyanaz, vagy legalábbis egy asztalnál gépelnek 😀
Grimmbusz
2024-12-19 at 13:37
Nemzeti:
“Az Orbán, Tiborcz, Mészáros cégeknek semmi köze a kapitalizmushoz. Ezek parazita cégek amik közpénzt szívnak fel”
Úgy is van, szívják fel a közpénzt a nyugati tulajdonban levő cégek, vigyék csak ki külföldre a hasznot meg a közpénzeket. (és isten őrizz, hogy esetleg orosz vagy kínai tulajdonosa legyen a cégnek, ugye….mert azoktól sajnáltok minden fillért) Tyűde jó világ lesz majd akkor, habzsidőzsi a tejbenvajban…előre irigylem őket….:)
én a pásztorok királya
2024-12-19 at 13:35
Nemzeti2024-12-19 at 11:13
NEMZETI FASZ TE TÉNYLEG HÜLYE VAGY? Nem is tudom, hogy te vagy a lököttebb, vagy az az elmebeteg Kárpáti, mindegy is.
Szíjártó úr (neked Kegyelmes Úr) igazán túldolgozza magát, amíg te idióta dolgokat írogatsz. Biztosan nyugger vagy, aki élvezi az Orbán kormányok mindenkori törődését, de hát aki idióta, az nem képes okosakat írogatni, csak hülyeségeket. Húzd le magad a klotyón, mindenkinek jobb lesz.
Talpra magyar!
2024-12-19 at 13:23
Lehet tippelni, hogy Orosz Viktor ma hány embernek a pöcsit fogja lenyelni vagy hány mindzsót fog megnyalni?
Szerintem 10 és 15 között lesz a szám.
Én így látom
K
2024-12-19 at 12:51
–Úgy néz ki, hogy nemcsak Európai Uniónak a fővárosa Kijev, hanem az Európai Tanácsnak is a kábítószeres Zelenszki farokzongorista a vezetője…….és már hetente eligazítást tart az Európai Uniónak.
nemzeti
2024-12-19 at 12:21
Mandula !
Melyik nemzeti ? A tót vagy az oláh vagy a csetnik?
nemzeti
2024-12-19 at 12:17
Nemzeti !
Akkora liberálbolsi vagy mint a Szahara.
Mandula
2024-12-19 at 11:58
Tisza párt alszervezeteként megalakuló Orbánellenes háború párti csoportot nagyon találóan FEKETELYUK őrsnek fogják elnevezni.
Kemény Henrik,nemzeti, Kárpáti,Konfliktus kerülő, Dinnye jó hír számotokra lesz egy őrs ahová ti is tartozhattok.
Kemény Henrik
2024-12-19 at 11:47
Lehet Brüsszelben bohóckodni napestig. De ha Orbán Voiktor nem hozza rendbe az általa szétbarmolt gazdaságot, akkor 2026-ban a Tisza simán nyerni fog.
Konfliktus kerülő
2024-12-19 at 11:40
Elmúlt a Döbrögi filozófálgatni, álmodozni mit hogyan kéne csináljon a nyugat 🤣🤣
Magyarország meg kit érdekel?😆
Nemzeti
2024-12-19 at 11:36
Királytigris2024-12-19 at 11:25
Az Orbán, Tiborcz, Mészáros cégeknek semmi köze a kapitalizmushoz. Ezek parazita cégek amik közpénzt szívnak fel a korrupt politikusok bűnsegédletével.
Márpedig a közpénzeknek a nemzetet kell gyarapítani, nem pedig egy korrupt parazita családját.
Abban igazad van, hogy a parazita cégek a közpénz szivattyú nélkül csődbe mennek. A nemzet érdeke az, hogy pusztuljanak a parazita cégek amik csak az adófizetők pénzén képesek élősködni.
Az Orbán család majd bizonyíthat a kapitalizmus szabályai szerint, de ezek a piócák korrupció nélkül még egy limonádés standot se lesznek képesek üzemeltetni.
ViAM
2024-12-19 at 11:29
“…“készenlétben dolgozom és készenlétben alszom. Mindig készen állok minden értelmes megbeszélésre”.” A hosszantartó következetesség az élet minden területén hasznos eredménnyel zárulhat. Sok sikert Magyarországnak és békés, áldott karácsonyi ünnepeket az igazi(!) Magyaroknak!
Királytigris
2024-12-19 at 11:25
Nemzeti2024-12-19 at 11:13!
Nem vagy te “Nemzeti”, hanem a sorosi samesz vagy, aki a nemzeti kormány bukására játszol.
Egyébként látom, hogy az irigység már lassan teljesen elemészt.
Ha azokat a cégegtől amiket említesz a profit 100%-át elvonják, akkor a cég hamarosan tönkremegy, mert a kibővített kapitalista újratermelés megszűnik. Nem tud újra befektetni, így nem lesznek új munkahelyek, majd munkások kerülnek az utcára, munkanélküliség, elégedetlenség, tüntetések, felforgatások, álatalatok kreált provokációk, káosz, majd puccsolás.
Hányok tőletek!
Királytigris
2024-12-19 at 11:18
Kárpáti2024-12-19 at 10:04!
Ez a Kárpáti egy felvett név. Nem Schwartz(Soros, alias Szaros Gyurka rokona?)vagy te “véletlenül”? Véleményem szerint te egy ízig-vérig hazaáruló sorosi samesz vagy.
Nemzeti
2024-12-19 at 11:13
Theo2024-12-19 at 11:01
Orbán és Szijjártó életében nem dolgozott még egy napot sem. Paraziták akik a nemzet testén élősködnek.
Kormányváltás után az Orbán, Tiborcz, Mészáros cégekből meg kell alapítani a Magyar Nemzeti Közhasznú Alapítványt, a profitjuk 100%-át a nemzet hasznára fordítani, a lerontott egészségügyet, oktatást és közlekedést támogatni.
A paraziták meg mehetnek Moszkvába, vagy Észak-Koreába, vagy ahol befogadják az ilyen férgeket.
aladin
2024-12-19 at 11:06
Nem kell szivrevenni ezt a Kárpáti mesét, ez csak blöfföl és mikor olvassa az ellene irt véleményeket csak röhög nagyokat. Ne válaszoljunk és akkor megunja, máskülönben ez egy Kárpátalján élö ukrán, magyarul sem tud csak forditoval dolgozik.
Kárpáti
2024-12-19 at 11:06
Csicskaorbánt szanaszéjjel szopatják ma Brüsszelben. Felcsatolják rá a szopóálarcot és jön a csicskaszopatás.
A végén meg amikor a döntéseket hozzák kiküldik a folyosóra. Ott fog csicskulni amíg döntenek nélküle.
Theo
2024-12-19 at 11:01
A gyengébbek kedvéért ideirom, hogy a munkaebéd nem ingyen kaját (sőt ingyen kávét) jelent, hanem azt, hogy még kaja közben is dolgozni kell.
Ez már rég bosszant, mikor azon ragodnak a prolik, hogy miért nem laknak vezetőink putriban és hogy mereszelnek külön repülővel járni. Kéne egy valóságshow, amikor kipróbálhatják OV, vagy Szijjártó két napi munkaterhelését. Sztem boldogan menekülnenek vissza a napi fix 8 órás melojukhoz.
Nahát
2024-12-19 at 10:59
Magyar Péter Kárpáti fedőnéven szokott itt kommentelni. Ne foglalkozzatok vele!
matrix
2024-12-19 at 10:51
Kárpáti
2024-12-19 at 10:04
IQ-csőves PARAZITA !
Matek !
Nem 1+1 szavazatod van hanem csak 1×1 -:))
púpos pityu
2024-12-19 at 10:50
Kárpáti mennyi a lóvé napi hazugságaidért?? A Fososnak vagy mégb a Turcsány bandának dolgozol? Nézz bele 1! történelem könyvbe mi a hazaárulók sorsa.
Lakmusz
2024-12-19 at 10:43
A nagy szájú Magyar Péter becsicskult és megszavazta a migrációs paktumot.
Becsicskult és megszavazta az új szankciókat.
Becsicskult és beleegyezett Ukrajna további támogatásába.
Magyar Péter egy korrupt hazaáruló.
Tobi
2024-12-19 at 10:40
Kárpáti
2024-12-19 at 10:34
Vedd be a gyógyszered és pihenj le!
Nahát
2024-12-19 at 10:40
“az ukrán nép felé tett kötelezettségvállalásaink” Már ez maga a hazugság. Soha nem az ukrán nép mellett állt ki Brüsszel, hanem mindig az amerikai érdekek mellett. Az ukrán nép őket nem érdekli, a németek éppen most készülnek a hozzájuk menekült ukránokat deportálni. Magyarország igen, mi mindig az ukrán nép mellett álltunk ki, amennyiben befogadtuk a menekültjeiket, iskolába járatjuk a gyerekeiket, már ukrán tanítási nyelvű iskoláink is vannak, valamint humanitárius segélyt küldünk nekik évek óta élelmiszer, gyógyszer, ruházat stb. formájában. Brüsszel akkor állna ki az ukrán nép mellett, ha nem támogatná a további öldöklést. Magyar Péter eközben elárulta a hazáját, a magyar gazdákat, támogatja az illegális migrációt, a genderőrületet és a háborút. A Tisza Párt a háború vámszedője.
matrix
2024-12-19 at 10:39
mezler
2024-12-19 at 10:12
Magyarországon az internen csak “kárpati féle” büdös bunkó tahó tapló primitiv alkesz drogos lúzer parazita csürhét meg buzikat tenyésztett !
Itt tanyáznak naponta a PS oldalán !
Naponta a PS oldalára kifossák az agyhalált és boldog a koszos büdös bunkó senkiházi lúzer IQ-hulla !
Kárpáti
2024-12-19 at 10:34
mezler2024-12-19 at 10:08
Úgy becsicskult Orbán, hogy azt tanítani fogják a csicskulás akadémiáján.
Becsicskult és végrehajtja a migrációs paktumot.
Becsicskult és megszavazta az új szankciókat.
Becsicskult és beleegyezett Ukrajna további támogatásába.
Jutalma egy csicskalángos, a befagyasztott pénzeket végleg elveszik tőle.
Ez van ha egy csicska az elnök. Minél előbb jöjjön Magyar mert csicskaorbánt szarrá szopatják.
matrix
2024-12-19 at 10:15
Kárpáti
2024-12-19 at 10:04
PARAZITA
mezler
2024-12-19 at 10:12
Közben Németországban, amelyben minden tiszás vakon hisz, pont úgy mint a Tróger demokráciájában:
—
“A német ZDF és az ARD adófizetői pénzből finanszírozott médiumok kancellárjelölti vitát szerveznek – a második legnépszerűbb párt, az AfD jelöltje, Alice Weidel nélkül. A közmédia Olaf Scholz megbukott kancellárt, az SPD újrázni kívánó jelöltjét, valamint Friedrich Merzet, az év eleji választást valószínűleg megnyerő CDU jelöltjét hívta meg egy kétszereplős vitára. Az AfD jelöltje viszont, mely párt a legtöbb felmérés szerint világosan vezet az SPD előtt, nem kapott meghívást a vitára – írja a European Conservative.”
—
Ez aztán a példaértékű demokárcia!
matrix
2024-12-19 at 10:12
Kárpáti
2024-12-19 at 10:04
Pszichopata IQ-csöves pszichopata
mezler
2024-12-19 at 10:10
“…hogy teljesítsük az ukrán nép felé tett kötelezettségvállalásainkat. ”
—
WTF??? MIért kellene bármilyen KÖTELEZETTSÉGVÁLLALÁSOKAT tenni Ukrajna felé? Miért is? És az a kötelezettség, hogy KI KELL FIZETNETEK A NEKÜNK JÁRÓ PÉNZEKET, azzal mi van mocsodékok? A retkes kurva anyátokat azt!
mezler
2024-12-19 at 10:08
Kárpáti2024-12-19 at 10:04
—
Orvos látott már te szerencsétlen tuskó? Hovatovább Orbán az egyetlen politikus aki nem csicskult be eddig semminek és senkinek. Ha most becsicskulna, akkor is ő lenne az utolsó aki ezt teszi. Még ebben az esetben is dícséretet érdemelne, mert a legtovább tartott ki. Egyébként ha Orbán “becsicskult”, akkor mit csinált a Tróger szerinted? Megmondom: Ursula és Weber frissen előállított, gőzölgő szekrétumát eszegeti kiskanállal. Te. Barom.
Kárpáti
2024-12-19 at 10:04
Orbán kapitulált és végrehajtja a migrációs paktumot.
Orbán becsicskult és megszavazta az újabb szankciókat.
Orbánt pofán vágták és végleg elveszik tőle a befagyasztott EU-s pénzeket.
Orbánt kiküldik a folyosóra és tovább támogatják Ukrajnát.
Brüsszel napja ez és Orbán totális kudarca.
Hümmögő
2024-12-19 at 09:45
Ezt fogják felhasználni a kormány ellen, és ennek a fő szószólója, ahogy mai felkérdezője is, na ki lesz?? Aki megfejti, annak áldott, békés karácsonyi ünnepeket kívánok.( meg annak is aki nem)