Őrizetbe vették csütörtök éjjel Tarsoly Csabát, a Quaestor tulajdonosát, és gyanúsítottként hallgatták ki csalás bűntette miatt – tájékoztatta ügyvédje, Papp Gábor pénteken az MTI-t. A rendőrség közleménye szerint mindhárom csütörtökön előállított ember őrizetben van.
Papp Gábor ügyvéd elmondta: védence, Tarsoly Csaba és ő is panasszal élt a gyanúsítás ellen. Az Országos Rendőr-főkapitányság azt közölte a rendőrség honlapján: mindhárom embert, akit a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) csütörtök délután előállított a Quaestor-ügyben, gyanúsítottként hallgatták ki csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt, majd bűnügyi őrizetbe vették őket. A nyomozást a Fővárosi Főügyészség fokozott ügyészi felügyelete mellett folytatják – tették hozzá. A rendőrség korábban arról tájékoztatott, hogy a Quaestor-ügyben csütörtökön több helyszínen házkutatást tartottak, és “a vagyon-visszaszerzési intézkedéseket is megkezdték”. Március 9-én Tarsoly Csaba elnök-vezérigazgató tájékoztatta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) illetékes vezetőjét arról, hogy a rendkívüli mértékben megnövekedett kötvényeladási igények miatt a kötvényeket kibocsátó Quaestor Financial Hrurira Kft. öncsődöt jelentett. A cég indoklása szerint “a Buda-Cash botrány olyan pánikot okozott az értékpapírpiacon, amely lehetetlenné tette a piac normális működését. (…) A kialakult pánik során ügyfeleink olyan mennyiségű kötvényt kívántak értékesíteni, amely meghaladja a Quaestor-csoport likvid pénzügyi eszközeit”. Az MNB másnap felügyeleti biztost rendelt ki a Quaestor Értékpapír Zrt.-hez, amelynek tevékenységét felfüggesztette. A jegybank honlapján közöltek szerint a felügyeleti biztos átvette a vállalkozás vezetésétől annak jogköreit.
Március 11-én a rendőrség házkutatásokat tartott, többek között a Quaestor cégcsoport Váci úti székházában. A hvg.hu március 23-án arról számolt be, hogy cégbírósági adatok szerint távozott Tarsoly Csaba, felesége és apja is a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt. éléről. A cég március 16-án tartott közgyűlési jegyzőkönyve szerint megszűnik az igazgatóság, és Tarsolyék helyett a cég vezérigazgatója a tápiósági lakcímű Orgován Béla lesz. A tápiósági férfiről a helyiek azt mondják, élete nagy részében munkanélküli volt, középfokú végzettsége sincs, és korábban közmunkás is volt. Tarsoly Csaba az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta, hibát követett el, amikor a reorganizációs tanácsadó javaslatát elfogadta az átmenetre szóló új tisztségviselő elfogadásakor. A Quaestor-csoport fő tulajdonosa közölte, úgy döntött, hogy vezető tisztségeit visszaveszi annak érdekében, hogy ne merülhessen fel kár okozásának gyanúja. A cégvezető ennek érdekében intézkedett a szükséges közgyűlések és taggyűlések összehívásáról. Az NNI szerdán még azt közölte: csalás bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen folytat nyomozást.
Szöveg: MTI
Fotó: Népszabadság/Veres Viktor
Facebook
Twitter
YouTube
RSS