„Súlyos depresszióban” szenvedett 2009-ben Andreas Lubitz, a Germanwings tragikus sorsú járatát szándékosan sziklafalnak vezető német másodpilóta, aki pszichiátriai kezelésben részesült – állította a Bild német lap, miután tanulmányozhatta a német szövetségi légiközlekedési hivatal dokumentumait. A férfi azóta is „különleges és rendszeres kezelésben” részesült – írta a lap, amely szerint ezekről az információkról tájékoztatta a légiközlekedési hivatalt a Lufthansa német légitársaság.
A Spiegel azt írja: a nyomozók csütörtökön tüzetesen átvizsgálták Lubitz düsseldorfi lakását, ahol „pszichiátriai betegségre utaló nyomokat” is találtak, de ezeket a bizonyítékokat nem nevezték meg közelebbről. A Focus azt írja: a nyomozók “különböző tárgyakat és iratokat” foglaltak le. Búcsúlevelet nem találtak.
Carsten Spohr, a Lufthansa elnöke csütörtökön elmondta, hogy Lubitznak 2008-ban félbe kellett szakítania a pilótaképzését. Ennek pontos okát az orvosi titoktartásra és a személyiségi jogok védelmére hivatkozva nem nevezte meg.
A Bild szerint amikor a másodpilóta kiképzése megszakadt, depresszióban és szorongásban szenvedett. Ebben az időben légiutas-kísérőként dolgozott. Később újabb teszteket végeztek el, és Lubitz folytathatta a kiképzést. A Spiegel azt írja, repülésre alkalmas minősítést kapott. Sikeresen letette a vizsgákat, majd 2013-ban megkapta a pilótaengedélyt. A Lufthansa vezetői szerint kiválóan dolgozott.
A keddi franciaországi repülőgép-szerencsétlenséget vizsgáló hatóságok megállapítása szerint a másodpilóta bezárkózott a pilótakabinba, és valószínűleg szándékosan vezette a gépet a hegyoldalnak. A Bild cikkéből a szerencsétlenség további részletei is kiderültek. Így az is, hogy a gép kapitánya, aki nem tudott visszatérni a pilótakabinba, megpróbálta baltával betörni az ajtót és megakadályozni a katasztrófát. A Germanwings légitársaság tájékoztatás szerint ez az eszköz része a fedélzeti mentőfelszerelésnek.
A Süddeutschen Zeitungnak az öngyilkosságokkal foglalkozó Manfred Woltersdorf pszichiáter azt mondta: extrém és rendkívül szokatlan, hogy valaki 149 másik embert rántson magával a halálba. Húsz-harminc éve fordulnak elő ilyen esetek, amelyek mögött az állhat, hogy “egyre kevésbé tisztelik mások életét”. A pszichiáter szerint ugyanakkor az ilyen kiterjesztett öngyilkosságokat általában olyanok ellen követik el, akik közeli kapcsolatban állnak az öngyilkossal. A szakértő szerint nem zárható ki valamilyen drog, például kristály használata, ami perceken belül pszichotikus állapotot idéz elő, mint ahogy az egyszerű rosszullét és öntudatvesztés sem.
Vidéki
2015-03-27 at 15:56
Írtam már,hogy beteg.
Thomas Schwarz
2015-03-27 at 14:26
A “PESTISES SRÁCOK” ELMEBETEG RIGLAJOSFÓBIÁS SZERKESZTŐI HOVÁ JÁRNAK GYÓGYKEZELÉSRE?
VAGY SÜMEGRE MOST AZÉRT MENTEK, MERT OTT ELMEBETEG GONDOZÓ VAN?
A TÜNTETÉSSEL LEPLEZTÉK, HOGY KEZELÉSRE SZORULNAK?
VÁRJUK SZARVAS ÚR BESZÁMOLÓJÁT, MIT MONDOTT AZ ELMEGYÓGYÁSZ OTT, SZABAD-E NEKI ÉS ALOMTESTVÉREINEK TOVÁBB DOLGOZNIA?