Az Oroszország és Irán közti fejlődő kapcsolatról számolt be Vlagyimir Putyin a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) csúcstalálkozóján Szamarkandban. Az orosz elnök ugyanitt az indiai miniszterelnökkel folytatott tárgyalása után közölte, hogy Oroszország kész mindent megtenni az ukrajnai katonai konfliktus mielőbbi lezárása érdekében, de Ukrajna nem hajlandó tárgyalni.
Az orosz–iráni legfelsőbb szintű tárgyalás egyik sarokpontja volt, hogy Irán is szeretne csatlakozni az SCO-hoz, ráadásul ezzel nincs egyedül; további kilenc ország – többek között Katar, Szíria, az Egyesült Arab Emírségek, Nepál, valamint Kambodzsa – is ugyanerre készül. Putyin félreérthetetlen utalást tett az Egyesült Államok vezetésével fennálló világrenddel szembeni ambíciókra, amikor azt taglalta, hogy Iránnal azért is fejlődnek az orosz kapcsolatok, mert álláspontjaik számos nemzetközi kérdésben közel állnak egymáshoz vagy egyeznek.
Az Ebrahím Raíszi iráni vezetővel folytatott megbeszélésén hangsúlyozta: Moszkva és Teherán egy olyan fontos szerződést véglegesít, amely a stratégiai partnerség szintjére emeli kapcsolataikat. Továbbá megjegyezte, hogy Oroszország mindent megtesz azért, hogy Irán teljes jogú tagja legyen az SCO-nak. Korábban a nap folyamán Abbász Aszláni iráni újságíró bejelentette, hogy Irán aláírta az SCO-hoz való csatlakozásról szóló memorandumot. Irán új külügyminisztere, Hoszein Amirabdollahián szerint Irán SCO-tagsága jelentős hatással lesz Irán nemzetközi és különösen regionális kapcsolataira.
Az SCO ülésén három év után személyesen részt vevő Vlagyimir Putyin ugyancsak ma tárgyalt Narendra Modi indiai miniszterelnökkel is. Az ukrajnai helyzet miatt különösen aggódó Modinak megígérte, hogy folyamatosan tájékoztatni fogja a legújabb hadszíntéri fejleményekről.
Mindent megteszünk azért, hogy az ukrajnai konfliktus minél hamarabb véget érjen, de Ukrajna vezetése sajnos bejelentette, hogy elutasítja a tárgyalási folyamatot. Közölte, hogy céljait katonai eszközökkel akarja elérni, ahogy mondja, a csatatéren
– fogalmazott Putyin az indiai kollégájával folytatott tárgyalása után.
Forrás: Origo, MTI; Fotó: middleeastmonitor.com
Facebook
Twitter
YouTube
RSS