“Oroszországból szeretettel”

Orbán Viktor rendszeresen találkozik a világ harmadik legerősebb katonai hatalmának vezetőjével. Oroszország nem mellesleg energiahordozó- és nyersanyag-nagyhatalom is, ami a gazdaságát sokkal erősebbé teszi, mint amilyennek azt a nyugati elemzők láttatni szeretnék. Ezeknek a találkozóknak az eredményei rendkívül előnyösek Magyarország számára, például fenntartják jelenlegi és a jövőbeli energiabiztonságunk elérhető legmagasabb szintjét. Önmagában ez annyira jó a magyar emberek, háztartások számára, hogy azt nem is lehet túlbecsülni.

Az USA és az EU olyan feltétel nélküli és teljes igazodást vár el tőlünk Oroszországgal kapcsolatban is, ami csak az atomháború árnyékában vívott hidegháború logikájában lenne értelmezhető. Ezek a hatalmak fel sem teszik a kérdést sem maguknak, sem az oroszoknak, hogy mi lenne Oroszország Európába történő befogadásának az ára. A tényszerűen létező orosz nagyhatalom elismerése, annak a nagyhatalmiságnak az elismerése, amit az USA magával kapcsolatban egyértelműnek tekint, illetve amit az EU vezetői Európa tekintetében néha még beképzelnek maguknak.

Oroszország nélkül nincs Európa

Pedig 10 éven belül Oroszország nélkül a Kínán kívüli világ nem lesz elég erős ahhoz, hogy megkérdőjelezze Kína szuperhatalmi státuszát. A közeledéshez a kulturális közösség ehhez elég kellene, hogy legyen, arról nem is beszélve, hogy az Oroszországgal gazdaságilag összefonódó Európa és USA a béke legbiztosabb garanciája. De a magát túlbecsülő USA nem békét akar, hanem hidegháborút, bizonytalanságot, a status quóba kapaszkodó, remegő országokat, akik előtt Észak-Afrika széteső államainak képe lebeg és éppen csak túlélik az aktuális menekülthullámot. Magyarország elemi érdeke egy stabil, erős, gazdasági és politikai kapcsolatokkal jól tartott Oroszország, amely elég erős katonai hatalom ahhoz, hogy mindenkinek be kelljen vennie tényezőként a terveibe, de eközben a terjeszkedésre nincs sem katonai, sem gazdasági indoka. Ukrajna, mint orosz befolyási övezet, egészen addig nagyjából stabil volt, amíg az amerikaiak néhány cégük gazdasági érdekei miatt el nem “foglalták”. Az amerikai külpolitika sajnálatos vonása, hogy a partikuláris gazdasági érdekeikre csinálnak gátlástalanul világpolitikát. Oroszország nem igazán jelent fenyegetést a kommunizmus összeomlása óta. Az amerikaiak elfelejtették, hogy 1990 után tíz évig azon kellett aggódniuk, hogy mikor omlik össze az orosz állam, mikor kerül elő egy olyan hadúr, aki vissza akarja hozni a régi szép szovjet időket, vagy mikor ad el az indítóbázis személyzete néhány atomrakétát robbanófejestől egy arabnak. Belegondolt valaki is, hogy egy újra destabilizálódó és tényleg összeomló Oroszország után milyen lenne a világ? Azt a válságot ki kezelné? Kína vajon nem zúdulna be azonnal a hatalmi vákuumba?

Oroszország évszázadokig a Nyugat szövetségese volt

Az egykori kommunisták ugyanazzal a hévvel gyűlölik Moszkvát, amellyel negyven évvel ezelőtt még rajongták. A brüsszeli lazac a menő most és nem az orosz kaviár. És persze ugyanazzal az átéléssel szerelmesek a genderfluid tartótisztjük aktuális szexusába, mint annak idején a fess, magas, szőke és kékszemű KGB-s összekötőjükbe. Ez utóbbi teljesen heteroszexuális volt, de egyaránt kiképezték nők és férfiak elcsábítására is. Jelenleg is ez a különbség a két rendszer között: az oroszok azt szeretik, ha az ellenfeleik vannak összezavarodva, a nyugatiak meg azt, ha ők saját maguk. Oroszország a napóleoni háborúk idején a németek és angolok szövetségese volt. A korzikai katonai zseni legyőzéséhez végül is szükség volt mindenkire, persze nem tiszta szövetségek voltak ezek, hanem inkább az érdekek folyamatos újratárgyalásának színterei. Az angolok persze a későbbiekben mindent megtettek, hogy akadályozzák például a török birodalom által hagyott hatalmi űrben terjeszkedő oroszokat. Európában az elmúlt 200 évben már mindenki volt mindenkivel és mindenki ellen. Európában úgy látszik, minden csak átmeneti. Ha Oroszország 1914-ben nem áll az angolok és a franciák mellé, ma a Második Birodalomban élnénk (ha jól számolom), Európa a németeké lenne, sokkal jobban, mint most. Ahogy a Harmadik Birodalom is meglenne még, ha a nácik és a kommunisták valahogy megegyeznek a világ felosztásában.

Oroszország csak egy nagyon gyenge Európára veszélyes

A jelenlegi európai helyzet az oroszok nélkül nem alakult volna ki, magyarországi látogatásaikat pedig az osztrák császárnak és Hitlernek köszönhetjük, nem magunknak és nem is az orosz birodalmi törekvéseknek. Ha Európa magánál van és nem akar belháborúzni, akkor az oroszoknak semmi esélyük eljutni Közép-Európáig, nemhogy katonailag, de gazdaságilag sem tudnak a legerősebb aktorrá válni. A NATO hiába elengedhetetlen eszköze Európa és az USA biztonságának is, ha az amerikaiak a védelmi szövetséget nemcsak a világpolitikai céljaik érvényesítésére használják, hanem a szövetségeseik sakkban tartására és gyengítésére is. Európa tehetetlensége az amerikai politika következménye is. Ráadásul a Szovjetunió és Oroszország összekeverése, egy nemzetállam összetévesztése egy alapvetően ideológiai alapú birodalommal súlyos hiba. Oroszország egykori birodalma területén rengeteg orosz nemzetiségű embert kénytelen megvédeni, akiknek vegzálását, elüldözést az orosz közvélemény nem tűrné el. Putyin nem engedheti meg magának, hogy visszavonuljon, hiszen sok esetben tényleg a “saját földjéről” lenne kénytelen “kivonulni”. Putyin nyilván nem egy szokványos demokrácia négy évre megválasztott vezetője, de nem is olyan érinthetetlen despota, mint aminek a nyugati propaganda ábrázolja. A jelcini gyengeség töredékét sem tűrné el tőle az államapparátus, a hadsereg és a gazdasági elit.

Az oroszok megtanulták kezelni az importált “forradalmakat”

Arról nem is beszélve, hogy a Putyin-adminisztráció eddig mindegyik katonai akcióját hatékonyan kivitelezte, a kitűzött célokat elérték. Ukrajna “elvesztése”, az oroszbarát kormányzat elkergetése nem katonai, hanem diplomáciai és titkosszolgálati kudarc volt. Az oroszok nagyon tanultak ebből a bukásból, a határaikon kialakuló válságokat nagyon határozottan kezelik azóta, mindenütt megerősítették a pozícióikat a válságkezelések következményeként. Hatalmas lehetőség Magyarország számára, hogy meg tudta szerezni – a történelmi előzmények ellenére – a korrekt partner státuszát az oroszok gondolkodásában. Az orosz–szovjet diplomáciai hagyomány sem nagyon ismeri ezt a kapcsolatfajtát. Most szerencsére nem vagyunk elég közel hozzájuk ahhoz, hogy parancsokat adhassanak nekünk, de a jelenlegi kormányzat ezt a szabadságot kivívta a nyugati oldalon is, vagyis az oroszok tudják, hogy a magyar kormány cselekvési szabadsága csak a nyilvánvaló szerződési és szövetségesi kötelezettségei okán korlátozott, politikai és ideológiai okokból nem.

Bármennyire is abszurdnak tűnik, az erős Oroszország ma sokkal inkább garantálja a közép-európai népek függetlenségét, mint veszélyezteti. Persze nem elsősorban a saját jóindulatából, hanem mert ellensúlya az EU-ban testet öltő német birodalmi törekvéseknek és az amerikaiak – a népek elemi érdekeit sokszor teljesen figyelmen kívül hagyó – nyomulásainak. A történelemnek sosincs vége, Közép-Európában meg végképp nem, hosszútávon minden nagy nemzet jóindulatára szüksége lesz a régió népeinek, a függetlenségük megőrzéséhez, különösen most, amikor a németeknek megint “ötleteik vannak”.

Kapunk gázt az oroszoktól, folyamatosan épülnek a gazdasági kapcsolatok, a primitív, parancsra szajkózott oroszellenesség pedig pont annyit ér, mint annak idején a kommunisták áradozása a csodálatos “Moszkváról”. Semmit.