![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2019/09/69907438_423851454923059_704310529862139904_n-960x600.jpg)
Kiugrott szocialista politikusok állítanak újabb polgármester-jelöltet Tiszafüreden – írja saját forrásra hivatkozva az ATV. A csatorna úgy tudja, hogy az MSZP helyi alapszervezetének néhány tagja – élükön az elnökkel – „kiugrott” a hónapokon át szerveződő és egyébként az MSZP-t is magába foglaló szerveződésből. És ez még nem minden…
Az ATV emlékeztet, hogy a jelenleg is független képviselőként tevékenykedő Spisák György mögé még tavasszal sorakoztak fel az ellenzéki pártok. Az ellenzék összefogása a Tiszafüredi Összefogás nevet kapta. Az MSZP helyi alapszervezetének volt elnöke, Pecze Lászlóné, valamint két további szocialista az Együtt, Egymásért, Jövőnkért Közhasznú Egyesület nevében most mégis új polgármester-jelöltet és képviselőjelölteket állított. Mindhárman saját maguk függesztették fel MSZP-tagságukat a közelmúltban – értesült a csatorna –, bár hozzáteszik, hogy ezt hivatalosan senki nem erősítette meg. Megjegyzik, hogy korábban szocialista részről a koordinációs tárgyalásokért éppen Pecze Lászlóné felelt, később viszont a párt helyi alapszervezetének egyik elnökségi tagja, Jeczó Istvánné kapott felhatalmazást az összefogásban való részvételre és az együttműködésre. Az ATV úgy tudja, hogy Pecze Lászlónéval korábban is voltak problémák: a Tiszafüredi Összefogás megbeszélésein húzta az időt. Pártját mindenáron jobban szerette volna pozícionálni. Az MSZP EP-választáson elszenvedett bukása után is négy listás helyet szeretett volna a nyolcból, illetve ragaszkodott hozzá, hogy a polgármester-jelöltet is az MSZP adja. Amikor a helyi alapszervezet tagjai látták, hogy Pecze erőszakosságából baj lehet, inkább átadták másnak a helyi koordinációs feladatokat. A helyi szocialista tagok „kiugrását” Füstös Gábor, a Tiszafüredi Összefogás szerveződés kampányfelelőse is megerősítette. Az ATV megkeresésére azt mondta, augusztus végén vált világossá számukra, hogy Pecze Lászlóné egy olyan közhasznú egyesülettel kíván elindulni a választáson, aminek ő az elnöke: saját listát és Tóth Imre személyében saját polgármester-jelöltet is állítanak.
Forrás: ATV; Vezető kép: Facebook
Facebook
Twitter
YouTube
RSS