Az ukrajnai háború miatt óvóhelyek építését támogatta Kárpátalján a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) 81 millió forint értékben – jelentették be kedden, Beregszászon.
Az MRSZ a támogatást a Kárpátaljai Református Egyházkerületnek (KRE) juttatta el az ukrán állami előírások által kötelezővé tett óvóhelyek létrehozására. A támogatásból a megye négy református líceuma, valamint a KRE által fenntartott beregszászi idősotthon óvóhelyének kialakítására nyílik lehetőség. Ezek berendezését is segíti adományaival az MRSZ – hangzott el azon a közös sajtótájékoztatón, amelyet a két partnerszervezet a KRE által fenntartott idősotthonban tartott.
Cibere Károly, az MRSZ elnöke elmondta, hogy folyamatos a kapcsolat a KRE vezetőivel. Most azért érkeztek Kárpátaljára, hogy megtekintsék a nyáron elvégzett fejlesztéseket, illetve egyeztessenek a következő időszak teendőivel kapcsolatban. A legfontosabb eredménynek azt nevezte, hogy a református líceumokban sikerült biztosítani a jelenléti oktatás biztonsági feltételeit, az idősek otthonában pedig folynak az ukrán előírásoknak megfelelő óvóhely-kivitelezési munkálatok. Az MRSZ ezenkívül három hónapon át fedezte a 76 kárpátaljai gyülekezet rezsiköltségét összesen 21 millió forint értékben. További 40 millió forintból tartós élelmiszerekkel töltötte fel raktárait a szeretetszolgálat, hogy a következő hónapokban élelemmel is segíthessék a kárpátaljaiakat.
Zán Fábián Sándor, a KRE püspöke rámutatott, hogy a kerület által fenntartott oktatási intézmények szeptemberi elindulása az ott tanuló diákok révén több száz családnak adhat reményt, bizonyos mértékben fékezi az elvándorlást azzal, hogy idehaza biztonságos körülmények között tanulhatnak a gyerekek. A KRE püspöke aláhúzta: a kárpátaljai magyarok jelesre vizsgáztak a háború első hónapjaiban, amikor minden sérelmüket félretéve segítették az eltérő nyelvű és kultúrájú menekülteket. Erre a toleranciára, az elesettek iránti odafigyelésre fokozottan szükség lesz az előttünk álló, minden bizonnyal nagyon nehéz téli hónapok átvészeléséhez – tette hozzá.
Nagy Béla, a KRE főgondnoka kifejtette: reményeik szerint a tél beállta előtt sikerül kialakítani az idősotthon ötvenszemélyes óvóhelyét. Reménykeltőnek nevezte, hogy a Magyarok Kenyere program révén biztosított a KRE Diakóniai Osztálya által működtetett, a rászorulókat folyamatosan kenyérrel ellátó pékség liszttel való ellátása a teljes téli időszakra.
Forrás: MTI, Fotó: MTI/Nemes János
Facebook
Twitter
YouTube
RSS