Egészen elképesztő, hogy mivel etették a társadalmat Nagy Imre kapcsán. Azt sokáig senki sem tudta, hogy NKVD-ügynök, kvázi egykori KGB-s volt, aki több barátját, elvtársát feljelentette. Azt megbocsátották neki, hogy ugyanakkora sztálinista volt, akár Rákosi és ugyanúgy részt vett a terrorgépezet felépítésében, ahogyan megbuktatott társa. De ötvenhatban játszott szerepe is dicstelen. Tovább romboljuk a Nagy Imre-mítoszt, mert jó kommunisták tényleg csak a mesékben léteznek.
„Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van.” – mondta Nagy Imre 1956. november 4-én, majd kommunista barátaival a jugoszláv nagykövetségre menekült.
Nem vitt magával mindenkit, csak a jó kommunista elvtársait, a Vásárhelyi Miklós vezette brigádot, az egykori sztálinistákból lett „forradalmárokat”. Az államminiszter Bibó István természetesen nem ment velük, egyedüliként a Parlamentben maradt. Ahogyan egy valódi hőshöz, karakterhez illik.
Nagy Imre először a jugoszláv nagykövetségen, majd a snagovi villa „rettenetes fogságában” próbált egyezkedni az őt eláruló Kádár Jánossal és a szovjetekkel, következetesen ellenforradalomnak nevezve 56-ot. Azt mondta, már csak „pihenni akar” és azért haragudott leginkább Kádárra, mert nélküle tárgyalt a szovjetekkel.
Tehát valójában mi történt? Az egyik kommunista átverte a másikat. De hősünk nekünk Nagy Imre? Dehogy. Mártírunk? Valójában még az sem. Legfeljebb a bolsevik mozgalomé.
Erről beszélgettünk Sebes Gábor íróval, akinek könyve (Mese a jó kommunistáról) pontról-pontra lebontja a Nagy Imre köré épített mítoszt.
És miért nevezné Gyurcsányt osztályárulónak Nagy Imre, ha feltámadna? Ez is kiderül.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS