A Donyec-medence még nem teljesen védett a fenyegetésektől, a Krím-félsziget védelme azonban már megbízható – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő pénteken, újságíróknak. Peszkov azt a hírt kommentálta így, amely szerint az ukrán belügyminisztérium új rohamdandárokat kezdett toborozni a Donyec-medence és a Krím elleni offenzívához.
A Donyec-medence védettsége még nem teljes, ezért a különleges hadművelet folytatódik. Tulajdonképpen az ott élő embereket kell megvédenünk. Ez a cél eddig nem teljesült maradéktalanul. Ezt még el kell végezni
– mondta Peszkov. Hozzátette, hogy “a Krím biztonsága megbízhatóan szavatolt”. Peszkov cáfolta a Neue Zürcher Zeitung című svájci lap értesülését, amely szerint William Burns, az amerikai Központ Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója egy rendezési terv keretében felajánlotta Oroszországnak Ukrajna területének 20 százalékát.
Ez a közlés egy kacsa
– mondta. Peszkov valótlannak nyilvánította azt az állítást is, amely szerint Burns januárban titokban Moszkvába látogatott.
Konasenkov is jelentett – Szokás szerint csupa orosz siker
Az orosz erők a Donyeck környékén folytatott offenzíva során kedvezőbb állásokat foglaltak el, és először semmisítettek meg norvég NASAMS légvédelmi rendszert
– jelentette ki Igor Konasenkov altábornagy, a védelmi minisztérium szóvivője a pénteki hadijelentést ismertetve.
A tábornok szerint az ukrán fegyveres erők vesztesége Kupjanszk irányában mintegy negyven katona, egy páncélozott harcjármű, egy AN/TPQ–50-es ellentűzradar és egy tüzérségi lőszerraktár; Liman irányában több mint hetven katona, két páncélozott harcjármű, egy gyalogsági harcjármű, egy D–20-as és egy M–777-es tarack, valamint egy lőszerraktár; Donyeck környékén körülbelül negyven katona, egy Mszta–B önjáró löveg, egy AN/TPQ–37-es ellentűzradar, egy üzemanyagtároló, két lőszerraktár. Zaporizzsja irányában az ukrán erők vesztesége több mint húsz katona, egy M–777-es, két D–20-as és egy D–30-as tarack, Herszon megyében pedig egy Akacia és két önjáró Gvozgyika önjáró löveg, egy amerikai HIMARS-sorozatvető és három lőszerraktár volt.
Ramzan Kadirov, a Csecsen Köztársaság vezetője pénteken Telegram-bejegyzésben közölte, hogy az Ahmat különleges alakulat harcosai a 2. hadtest egyik dandárjával együtt megvetette lábát Veszele község határában, elfoglalva egy stratégiai fontosságúnak nevezett erődítményt. Jevgenyij Prigozsin, a Wagner katonai magánvállalat alapítója csütörtök este az Artemivszk (Bahmut) közelében lévő Mikolajivka bevételéről számolt be, korábban pedig arról tájékoztatott, hogy a csoport fegyveresei átvették az ellenőrzést a Szoledartól északra fekvő Szakko i Vanzetti község felett.
Az orosz harcászati gépek, valamint a rakéta- és tüzérségi erők Konasenkov altábornagy szerint egy nap alatt 103 élőerő- és hadfelszerelés-összpontosulásra, valamint 86 tüzérségi lőállásaira mértek csapást, megsemmisítve egyebek között egy Tocska–U rakétaindítót és egy norvég gyártmányú NASAMS légvédelmi rakétarendszert a donyecki régióban lévő Krasznoarmejszk közelében. Az orosz légierő lelőtt egy ukrán MiG–29-es repülőgépet, a légvédelem pedig hét drónt.
Az orosz védelmi tárca összesítése szerint az ukrán fegyveres erők a háború kezdete óta 382 repülőgépet, 206 helikoptert, 3008 drónt, 403 légvédelmi rakétarendszert, 7723 harckocsit és egyéb páncélozott harcjárművet, 1004 sorozatvetőt, 3988 tüzérségi löveget és aknavetőt, valamint 8255 speciális katonai járművet veszítettek.
Az orosz védelmi minisztérium honlapján pénteken frissített térképből kiderül, hogy az Ukrajnától elcsatolt donyecki, luhanszki, zaporizzsjai és herszoni régiót az orosz Déli Katonai Körzet felelősségi területéhez sorolták. A körzet sajtószolgálata a TASZSZ-nak kifejtette, hogy a felelősségi terület növekedését az új régiók Oroszország részévé válása, valamint a donyecki és luhanszki népi milíciának az orosz fegyveres erőkbe való integrálása indokolta.
Az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek több településéről, köztük Donyeckből jelentettek ukrán tüzérségi támadást pénteken a helyi hatóságok. Enerhodarban felrobbant egy gépkocsi, egy rendőr életét vesztette.
Forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS