Igen, Ukrajnáról van szó, és most, hogy szinte rákanyarodtunk a pályára, mely végén az Európai Unió csatlakozik Ukrajnához alávetett területként (ahogy azt Kijevben képzelik), ezzel pedig visszabillentődik a történelmi igazság kárpótlás jelleggel (ahogy azt Kijevben képzelik), beszélnünk kell arról, hogy van-e helye az unióban egy plebiszciter demokráciának plusz hibrid rezsimnek. De még mielőtt ökörködünk, először nyelvtörvény.
Történt, hogy újabb törvényeket fogadtak el a kijevi parlamentben az államnyelvről, ezzel pedig Kijev úgy érzi, még egy lépést tettek az EU felé. Sőt, tulajdonképpen már a nyelvtörvénnyel is az európai értékeket védik a gonosz orosz agresszióval szemben. Nyilatkoznak is róla nagy büszkén, illetve azt üzenik nekünk és Brüsszelnek, hogy egy ilyen modern és előremutató törvény elfogadása után csak az nem támogatja Ukrajna uniós tagságát, aki Putyin lába mellől hörög a szabad világra csivavaként. Állítják, hogy sosem volt még jó ennyire kisebbségi származású kisebbségi ukránnak lenni Ukrajnában, hiszen a kisebbségi származású kisebbségi ukrán ma már mindent megkap az ukrán államtól, amire csak vágyott.
Van lehetősége megtanulni ukránul, hogy ukránul beszélhessen, továbbá meghalhat Ukrajnáért. Hiszen mi más vágya lehetne egy kisebbségi származású kisebbségi ukránnak Ukrajnában?
Mondja Kijev, és annyira sötétek, hogy el is hiszik. Aki szerint meg egy ukrajnai magyarnak (nem ukrajnai ukrán magyar származású nyelvvel – ahogy ezek az ökrök bűvészkednek) az ambíciói nem merülnek ki az ukrán nyelv minél tökéletesebb elsajátításában, hogy a magánbeszélgetéseik során is azt használhassák, az ugyebár Putyin lábtörlőszaggató zsebibabája, a történelem rossz oldalán áll, nem jut el a Walhallába, ahol 72 szőke szűz (vagy barna kürtösfiú – 2023 van, helló) várja a Reichskommissariat Ukraine lebensborn programjából.
Rövidke zárójel az ukrán felsőbbrendűség híveinek: elégedett kisebbségi az, aki békében és bőségben élhet a saját kisebbségi földjén úgy, hogy alig beszéli a távoli többség nyelvét; tud dolgozni, élni, ügyeket intézni, tanulni, gyógyulni, megöregedni úgy, hogy a szülőföldjének anyanyelvét használja.
Kijev úgy véli, akkor tereli helyes útra a kisebbségeket, ha azok megszűnnek kisebbségnek lenni. Vagy megszűnnek létezni. A legújabb törvény szerint délután 5-ig még egymás között sem beszélhetnének magyarul a magyarok a közoktatásban. Aztán meg majd 5 óra után sem, hiszen Kijev szerint a kisebbségi oktatás célja nem más, mint az ukrán nyelv és az ukrán történelem minél részletesebb elsajátítása, mivel így fognak boldogulni. Erre mondaná azt Krausz Tamás, hogy így néz ki egy kifejlett protofasiszta rezsim, de ilyet én nem mondok, mert innen egy lépés a különleges katonai művelet, és akkor megírja a Lakmusz, hogy Putyin ügynöke vagyok.
Maradjunk a plebiszciter vezérdemokráciánál, azt úgyis szeretik használni!
A légvár építésének nincsenek szabályai – ahogy a jó öreg Chesterton megállapította –, tehát nem kell különösebben megrökönyödni azon, hogy Ukrajna már a legközelebbi jövőjét is az Európai Unióban képzeli el. Meg úgy, hogy akkor a kontinens fél milliárd polgára ezentúl nekik dolgozik, nekik termel. Ők meg megérdemelten diszkóznak a teuton váraikban kozák erődítményeikben, miközben az alacsonyabb rendű szláv szolgák kapálnak a mezőn. Sokkal érdekesebb, hogy az EU vezetői is ebben az álomvilágban élnek.
No de mi is az a plebiszciter vezérdemokrácia és miért is érdekel ez minket? Tömény és értelmetlen muciológia, telis-tele hozzá nem értéssel. De aki muciológiát ránt, az muciológia által vész el, szóval ökörködjünk mi is! Marx Weber, akitől származik e remek, dallamos terminus technicus, de nem konkrét berendezkedéseket írt le, hanem ideáltípusokat alkotott, és az ahhoz való távolságot vélte mérésre érdemesnek. Vagyis teljesen rosszul használják azok, akik szép csengése miatt ezzel botozzák az Orbán-kormányok vezette Magyarországot. A másik pedig az, hogy mint ideáltípus, inkább Ukrajnára hasonlít ez a plebiszciter vezérdemokrácia nevezetű forma.
A plebiszciter vezérdemokrácia lényege, hogy puccsal kerül hatalomra (Majdan), az országos választások pedig mintegy népszavazásként csak arra funkcionálnak, hogy megerősítsék az új garnitúrát a hatalmi pozícióban, biztosítsák az új kormányt arról, hogy az új irány (a nyugati integráció és oroszellenesség) a helyes út. A vezérben (Porosenko, majd Zelenszkij) pedig mágikus, karizmatikus erőt látnak, olyan különleges tulajdonságokat, ami feljogosítja őket a főhatalom birtoklására. Ilyen mágikus erő Zelenszkijnél az oroszok feletti győzelem varázslata és a tudás, amivel Ukrajna a világ ura lesz nemsokára. A légvár építésének nincsenek szabályai – ugye.
Csakhogy. Az, hogy miről álmodik Ukrajna, az minket nem különösebben kellene befolyásoljon, de Brüsszel teljesen alámerült ebben az álomvilágban. Ők is elhiszik, hogy Ukrajna egy modern mintademokrácia, ami fölött fekete felhőként csak az orosz invázió sötétlik. Pedig nem ártana óvatosnak lenni, mert a rossz példa ragadós lehet. Ha Ukrajna esetében elfogadnak egy ilyen nyelvtörvényt, sőt, előremutatónak hazudják, akkor holnap Katalóniában spanyolul ébrednek. Esetleg Franciaországban kimondják, hogy lehet mindenki fehér bőrű és laikus francia, hiszen ez mindenkinek így lesz jó. A sötét bőrrel és muszlim vallással ugyanis kevésbé lehet érvényesülni. Ők így akarnak jót a kisebbségeknek. És így tovább.
Az EU-s tagság nem ajándék, nem kompenzáció és nem voluntarista álmodozás, hanem egy zártkörű klub, aminek vannak szabályai. Aki belép, annak el kell fogadnia ezeket a szabályokat! És nemcsak gazdasági közösség, hanem politikai és értékközösség is egyúttal, ahol a tagok a szuverenitásuk egy részét feladják a gördülékeny együttműködés érdekében. Vagyis Kijevnek most kell megértenie, hogy Budapestről nem beleugatnak a dolgaikba, hanem azok a dolgok a mi ügyeink. Nem ők mondják meg, hogy mitől megy a villamos itt, hanem mi, a közösségnek már a tagjaként mondjuk meg nekik, hogy Kijevben mitől menjen a villamos. Ha ezt nem értik meg, akkor kívül tágasabb! Nem kötelező az Európai Unióban lenni!
De ha ragaszkodnak hozzá, első lépésben például helyre kell állítani Ukrajnában a jogállamiságot. Meg a médiaszabadságot. Meg minden szabadságot.
És közben nagy erőkkel le kell számolniuk a korrupcióval és az oligarchákkal. Illetve nem csakis ezekkel, hanem azzal a rossz érzéssel, ami bennünk kering. A vibe-okat is rendbe kell rakni, nemcsak az országot.
Az nem magyarázat, hogy most háborúban állnak, ez pedig különleges helyzet, mert akkor másnak is lehet kifogása. Most covid van, most klímaválság van, most migrációs vészhelyzet van, most rossz a kedvem, fáj a fejem és a többi. Nem: ha Kijev csatlakozni akar az elitklubhoz, és nem protofasiszta plebiszciter hibrid rezsimként Európa szégyenfoltjaként, magányosan, elszigetelődve akarja lepörgetni a számára kijelölt időt, akkor el kell kezdenie úgy táncolnia, ahogy mi fütyülünk. Mert ez az Európai Unió lényege.
Ha meg ez nem így van, csak én ökörködök, akkor velünk tulajdonképpen miért is baszakodnak Brüsszelben?
Vezető kép: Az ukrán elnöki sajtóhivatal által közreadott képen Volodimir Zelenszkij ukrán elnök (k) és Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai fõképviselõje kezet fog Kijevben 2022. április 8-án. Balról Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. Fotó: MTI/EPA/Ukrán elnöki sajtóhivatal
Facebook
Twitter
YouTube
RSS