Munkácson ledöntötték Puskin szobrát, Ukrajnában átnevezik az orosz személyiségekről elnevezett utcákat és felszólítják a szülőket, hogy a gyerekeiket az ukrán formában becézzék. A folyamat nem most kezdődött, de a háború miatt új sebességbe kapcsolt: az oroszokat el kell törölni és meg kell teremteni az ukrán kultúrát.
Olcsó lenne azzal érvelni, hogy nincs ukrán kultúra. Annak a területnek, ami a mai Ukrajnát alkotja, vannak saját hagyományai, van önálló története. Ugyanúgy, ahogy Erdélynek is megvan a maga történelme. Mindkettő határvidék: az egyik a történelmi Oroszország nyugati bástyája, a másik Magyarország keleti végvára. Azt sem tagadjuk, hogy létezik ukrán nép. Létezik székely identitás is, azonban ahogyan a székelyek is székely magyarok, úgy az ukránok is ukrán oroszok. Határmenti oroszok, ha úgy tetszik.
A különbség az, hogy a háború lehetőséget ad arra, hogy ez a két identitás elkülönüljön egymástól. Ezt pedig az ukrán vezetés kihasználja: a saját nemzetiségét az orosz ellenében határozza meg.
Nemzetépítés
Ez a nemzetépítési kísérlet nem az orosz invázióval kezdődött. Történelmileg Sztepan Bandera náci alakulatára vezethető vissza, ami tulajdonképpen egy német kísérlet volt arra, hogy egy szláv alakulattal harcolhassanak a Szovjetunió ellen. Bandera kiskirály lehetett a fanatizált ukránok között, akik bár katonai alakulatként leszerepeltek, de a volinyi népirtással még az SS-t is elborzasztották. Szép kezdet egy hősi népnek.
A Szovjetunió felbomlása után az ukrán nemzetépítők csak erre a pontra tudtak visszanyúlni (meg persze az ősemberre, aki Ukrajna térképét felfirkantotta egy mamutagyarra). Saját identitásukat tehát továbbra is csak valami ellenében tudták meghatározni. Így kezdődött az ország területén született orosz írók és költők kisajátítása.
Szegény Bulgakov és Tarasz Sevcsenko
Szegény Bulgakov valószínűleg nem tudta, hogy ő egyszer ukrán író lesz, csak azért, mert Kijevben született. Az újszülött ország irodalmárjait az sem zavarta, hogy a Mester és Margarita írója következetesen Kisoroszországként hivatkozott a határvidékre. De így járt az ukránok Petőfije, Tarasz Sevcsenko is, aki jobbágy lévén nem igazán tudott azonosulni az orosz nemzeti eszmével a XIX. században, hiszen a cári birodalomban ez a nemesség és a polgárság sajátja volt, tehát ideális alany lett az ukrán népi költő modelljének.
A gond ott kezdődött, hogy a verseit oroszul írta, és az orosz mellett az ukrán nemzet sem igazán jelent meg bennük, de sebaj, a jobbágy panaszaiba tökéletesen bele lehetett magyarázni az elnyomott ukránság nyomorát. Persze egy kicsit át kellett írni a verseket, hogy jobban beleilleszkedjenek a narratívába: Заповіт, vagyis Végrendelet című versében így írták át a В країні милій, vagyis szeretett Hazám kezdetű sort України милій, azaz szeretett Ukrajnámra.
Így alakul az irodalom, kérem szépen.
Szergejekből Szerhijek, a Másákból Misenykák lettek
Az utóbbi hetek felgyorsították a folyamatot. Munkácson ledöntötték Puskin szobrát, mert orosz. A Szergejekből Szerhijek, a Másákból Misenykák lettek. Egy önérzetes ukrán nem becézheti oroszul a gyerekét. (Ez nagyjából olyan, mintha vérre menő harcot vívnánk Csíkszeredában a krumpli és a pityóka körül, hogy a burgonyát már ne is említsük.) Az utcákat átnevezik, hogy semmi se utaljon a gonosz megszállókra, hiszen mindenki tudja, Putyint csak az állíthatja meg, ha ezentúl minden Gogol utca Bandera köz lesz. (Jó, mondjuk az ungvári Lenin utca Lennonra nevezése még vicces volt, de ezt mégiscsak kommunistautálatból csinálták.) A tankvezetők majd valószínűleg nem tudják elolvasni a névtáblákat, ha a kemény ejtésű и helyett a lágy і szerepel bennük és a teljes hadsereg visszafordul Moszkvába.
Az ukrán identitás ezentúl tehát arra fog épülni, hogy ők bizony nem oroszok, és mindent megtesznek, hogy ezt bizonyítsák. A probléma csupán az, hogy ez a fajta eltörléskultúra képtelen lesz arra, hogy valami sajátot mutasson fel. Pedig nem lenne nehéz. Ukrán identitás ugyanis van, ahogyan van székely és van palóc. Volna miből táplálkozni: ahelyett, hogy Sevcsenko verseit írják át, ott van Leszja Ukrajinka, egy kiváló költőnő, aki véletlenül tényleg ukránként hivatkozott magára (ja, hogy közben az orosz–ukrán egységről írt, bocsánat, így már eltörlendő).
Lehetne ukrán kultúra…
Vannak valós népi elemek, amik a határvidéki élet sajátosságait tükrözik, amik meghatározhatnának egy egészséges nemzettudatot, igaz, mindennek része az, hogy közben kötődnek az orosz gyökerekhez, de mégis saját, nem mondvacsinált identitást képviselnek. Lehetne ukrán kultúra, lehetne ukrán nemzeti eszme, ha azt nem valami (száz éve a lengyel, ma az orosz) ellenében határoznák meg. Így azonban bárhogy is kapaszkodnak a tagadásba, minden cselekedetről az oroszok fognak eszünkbe jutni.
Fotó: Mukachevo.net
Facebook
Twitter
YouTube
RSS