A Gyurcsány-kormány alatt az MSZP-nek dolgozó Relatív reklámügynökség vezetője, Hajnal Zsolt kísérgeti rabláncon Gyurcsány Ferencet Dézsy Zoltán, Elment az öszöd című játékfilmjében – írta a 444.hu egy olvasói levél alapján. Hajnal abban a 2005-ös imázsépítő-kampányban vett részt, amikor a szocialisták zöldes plakátokon piros kockákba beleírták a bátorság, biztonság vagy igazságosság szavakat. Az MSZP a 2006-os választási anyagainak előkészítésével is megbízta Hajnal cégét. De a már rég elfeledett szerver-ügy miatt is a figyelem közzéppontjában volt a Relatív. Ez volt az az eset, amikor Hiller István, akkori MSZP elnök 2006-ban kiállt a nyilvánosság elé, és bejelentette, hogy a server.fidesz.hu-ról valaki betört a reklámügynökség hálózatába, és ellopta az elkészült szocialista kampányanyagokat. A Fidesz szerint nem betörés volt, hiszen nyilvános fórumon volt olvasható a jelszó (ami amúgy pirosvirág volt), és azt felhasználva néztek csak körül. Az ügyben Hajnal Zsolt tett feljelentést. A cég neve amúgy később a Hagyó-ügyben is előjött, összesen 30 millióról szóló hat szerződés miatt, amit a BKV-val kötöttek.
A teljes cikket itt olvashatja el.
Fotó: 444.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS