A korábbi elnök a hírek szerint jól van, az esemény után Donald Trump közleményben mondott köszönetet az amerikai titkosszolgálat őt védő embereinek, valamint a rendvédelmi szervek minden tagjának a gyors beavatkozásért a Pennsylvania állambeli választási gyűlésén történt támadást követően szombaton. A hallgatóság között is van egy halálos áldozat, többen megsérültek. A támadót lelőtték.
A Pennsylvania állambeli Butler megyében tartott nagygyűlésen Donald Trump beszédének megkezdése után nagyjából 6 perccel történt az incidens. Az elnökjelölt a lövések hangjával egyidőben a füléhez kapott, majd az emelvény mögé bukott, majd a védelmét ellátó titkosszolgálat ügynökök körbevették. Öt lövés hallatszott azelőtt, mielőtt Trumpot a titkosszolgálat emberei fedezni kezdték volna. Trump vérző fejjel hagyta el a színpadot, miután a lövések eldördültek.
Donald Trumpot ezt követően lekísérték a színpadról, és konvoja elhagyta a helyszínt. A nagygyűlésen Donald Trump utolsó nyilvános választási gyűlése volt a republikánus párt országos jelölőgyűlése előtt. Donald Trump a közösségi médiában azt közölte, hogy meglőtték, és a “jobb füle felső részén” találta el egy golyó.
Az FBI szerint:
“A ma este történteket merényletnek tekintjük Donald Trump volt elnök ellen. Ez még mindig egy aktív bűnügyi helyszín” – mondta Kevin Rojek, az FBI pittsburghi területi irodájának vezető különleges ügynöke a pennsylvaniai Butlerben tartott sajtótájékoztatón. Elmondta még, hogy a hatóságok “lázasan dolgoznak azon, hogy megpróbálják azonosítani azt a személyt, aki ezt tette, és minden olyan indítékot, ami a tett hátterében áll,” és arra kérte a nyilvánosságot, hogy bármilyen információval jelentkezzenek, amely segíthet. Az FBI nyomozó ügynököket, bizonyítékkezelő csoportokat és más személyzetet küldött ki az ország minden részéből – mondta.
![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/07/Képernyőfotó-2024-07-14-6.27.59-600x377.png)
Butler, 2024. július 14. Donald Trump volt amerikai elnököt, a Republikánus Párt elnökjelöltjét (k) a védelmét ellátó titkosszolgálat ügynökei veszik körbe a Pennsylvania állambeli Butlerben rendezett kampánygyûlésen 2024. július 13-án. A rendezvényen Trump beszéde közben lövések dördültek, a politikus a jobb fülén megsérült, de védõgyûrûben a saját lábán hagyta el a pódiumot. Az elnökválasztást november 5-én tartják az Egyesült Államokban. Fotó: MTI/AP/Gene J. Puskar
A The Wall Street Journal tisztviselőkre hivatkozva úgy tudja, hogy a titkosszolgálat munkatársai végeztek a támadóval. A lövöldözőt több jelentés szerint, az FBI-ra hivatkozva, egy 20 éves helyi férfiként azonosították Butler megyéből. A gyanúsítottal kapcsolatos egyéb részleteket, többek között a nevét akkor még nem hozták még nyilvánosságra.
Ronny Jackson texasi képviselő elmondta, hogy unokaöccse is megsérült a szombati lövöldözés során, Donald Trump volt elnök butleri nagygyűlésén. A Fox Newsnak adott interjújában Jackson azt mondta, hogy unokaöccse nyakát súrolta egy golyó, és vérző sebet ejtett rajta. A képviselő rokona Trump beszéde alatt “a barátok és családtagok között volt, amely az elnöktől jobbra, kicsit lejjebb” – mondta Jackson. Ez arra utalhat, hogy a tömegből lőttek Trumpra, illetve a lövész golyói a tömegbe is csapódtak.
A Secret Service szerint viszont a lövöldöző több lövést adott le egy “magas pozícióból” a gyűlésen kívülről, mielőtt az ügynökök megölték. Rendőrségi források a CNN-nek elmondták, hogy a lövöldöző egy épület tetején tartózkodott, közvetlenül a gyűlés helyszíne mellett, azon kívül.
![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/07/034df26d706f42a5b1d435b91e13d7f4-600x410.jpg)
Egy ember a hallgatóságból meghalt, többen megsérültek.
Egy szemtanú a BBC-nek arról beszélt, hogy állítólag ő szólt a rendőrségnek a lövöldözés előtt, hogy látja az elkövetőt, de a hatóságok nem tettek semmit.
Egy fegyveres férfi volt látható egy háztetőn percekkel azelőtt, hogy lövések dördültek el Donald Trump pennsylvaniai nagygyűlésén
– mondta a szemtanú.
Greg Smith elmondta, hogy a férfi egy épület tetejére mászott fel, közvetlenül a Butler megyei rendezvény előtt, még péntek este.
Arra gondoltam magamban, hogy »Miért beszél még mindig Trump, miért nem vonták le a színpadról…«, a következő pillanatban öt lövés dördült el
– mondta.
Reakciók
Joe Biden közleményt adott ki, amelyben azt írta, imádkozik Trumpért a támadás után és jelezte, hogy próbálta telefonon elérni Donald Trumpot:
Hálás vagyok, hogy biztonságban és jól van. imádkozom érte és a családjáért, valamint azokért, akik ott voltak a gyűlésen. Köszönjük a Secret Service-nek, hogy biztonságba vitték. Az ilyen erőszaknak semmi helye az Egyesült Államokban.
Orbán Viktor ezt írta az X-en: Gondolataim és imáim a Donald Trump elnökkel vannak ezekben a sötét órákban.
Condoleezza Rice ezt írta az X-en:
Ma egy szörnyű erőszakos cselekménynek lehettünk szemtanúi Pennsylvaniában. Trump volt elnökért imádkozom. Nekünk, amerikaiaknak jobban kell csinálnunk – el kell utasítanunk az erőszakot, csökkentenünk kell a politikai vita hőfokát, és meg kell őriznünk az egészséges demokrácia jellemzőit.
Összeesküvés elméletek – a Biden-támogatók szerint természetesen megrendezett lövöldözés volt
Természetesen azonnal megjelentek az összeesküvés elméletek is. Az NBC News is kénytelen volt cáfoló cikket írni a közösségi médiában hatalmasat futó “megrendezett merénylet” álhírekről.
… az incidensről készült videó végigszáguldott a platformon, és gyorsan milliós nézettséget ért el, a “megrendezett” szó a “Trump” után azonnal a második legmagasabb trendszámú témává vált, több mint 228 000 hozzászólással a platformon, amelyekben ez a szó szerepelt. Alig egy óra alatt több milliószor nézték meg az X-en számos olyan bejegyzést, amelyek szerint ez nyilvánvalóan megrendezett lövöldözés volt. Nincs bizonyíték arra, hogy a lövöldözés megrendezett lett volna – Trump láthatóan megsérült, egy néző pedig meghalt, egy másik pedig megsérült.
Olyan meg nem erősített hír (már tudjuk, hogy hamis) is nagyot futott, hogy egy ismert antifa aktivista volt az elkövető.
Az elkövető
Az elkövetőt már azonosították, a neve Thomas Matthew Crooks. Regisztrált republikánus szavazó, de kis összeggel demokrata csoportot is támogatott. Újabban az előválasztásokon gyakorlat, hogy a másik előválasztásának megzavarása érdekében, amelyik államban ez szükséges, a demokraták regisztrálnak a republikánus előválasztásra. Ez tehát nem szükségszerűen jelenti, hogy az elkövető republikánus érzelmű lett volna. Arról nem is beszélve, hogy republikánus szavazóként talán könnyebben hozzájutott a rendezvénnyel kapcsolatos információkhoz, könnyebben bejutott a rendezvényre.
![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/07/Screenshot_2024_0714_101146-600x529.jpg)
Képernyőkép az elkövetőről, Thomas Matthew Crooksról.
Újabb képek és információk jelentek meg a valószínűsíthető merénylőről:
A DD Geopolitics közölt újabb információkat a Trump elleni merénylet valószínűsíthető elkövetőjéről.
Trump kifejezte részvétét a többi áldozatnak és családjaiknak: “A legfontosabb, hogy részvétemet szeretném kifejezni a gyűlésen megölt személy családjának, valamint egy másik, súlyosan megsérült személy családjának”.
Forrás: CNN, Index, Mandiner, Fox News, BBC
Ejha, de nagy komcsi vagy!
2024-07-14 at 08:59
Kimutattad a fogad fehérjét, kommunista! Ilyenek vagytok. Másik ember halálát kívánjátok, mert nem egyezik a véleménye a tiétekkel. Nincs mit mondani, a legalja vagy, meg a hozzád hasonlók, akik itt szórják a beteg “gondolataikat”.
Zavar, hogy egyes kivénhedt jobberek miket mondanak? Hát jó. Van benne valami, de ettől még nem mondjuk, hogy igazuk van, és egyet értünk azzal, amikor mások kiiktatásáról társalognak. És legfőképp, nem ismételgetjük kommentekben (veletek ellentétben, lásd a hűhát picivel előbb).
De az feltűnt, hogy amikor egy felvilágosult ellenzéki influenszer szid egy nőt, sértegeti, alázza, akkor nagy a csend róla, de ha valaki véletlenül mondani merészel valamit egy felvilágosult haladár nőről, akkor megy a visítás ugyanazoktól, akik korábban éppen egy nem velük egyet értő nőt minden téren megaláztak. Ennyit rólatok. És ti kértek számon…. Nézzétek csak vissza, hogy a vezérkosaitok, meg ünőitek miket hordtak össze régebben, és most milyen álszent módon szórják a hamut a fejükre, miközben a jobbosokat szidják. Nincs miről beszélni, amíg nem veszitek észre, hogy ti, semmiben sem vagytok különbek a potyondinál, meg a többinél.
Kétszínű, aljas, gyűlölködő népség, nincs helyetek a normálisok között. A kommunisták menjenek vissza az Alpokba, a svájci-német-olasz hármas határ környékére, hiszen az egész ott született. Ja, a bela már ott van, akkor jó volna, ha hallgatna, mert az is egy zavart ember, a sorait olvasva, akárcsak a t, vagy a hűha.
Alfonzó
2024-07-14 at 08:55
Tisztelt Szerkesztőség!
Kérem tegyék nyilvánossá a gyűlölködő Vencel nevű hozzászóló adatait.
bl
2024-07-14 at 08:46
Vencel
2024-07-14 at 07:36
Hülye vagy, irtózatosan hülye! Meghalt néhány ember és te itt gúnyolódol. Ilyenek a fejletthaladók: cinikusak, mellébeszélők, intrikálók, günyosan elhallgatók, ÉLETELLENESEK.
(A hölgy aki zárta a védelmi kört Trump körül a végén, egy fejjel alacsonyabb volt Trumpnál. Ez hiba.)
Hűha
2024-07-14 at 08:45
Hova süllyed a világ!!!!
Ezek az amerikaiak már célozni sem tudnak!!!
Sajnos!!!
sumer
2024-07-14 at 08:45
@Logikus
Egy ok-okozati séta a bolondoházában csak arra lehet bizonyíték, hogy egy megborult elme számára a hit nem bizonyít semmit. :)))))
Judit
2024-07-14 at 08:44
A SÁTÁN nem bír magával, ébresztő Amerika Népe.!!!
Trump Úr, Istentől áldott erőt egészséget kitartást kívánunk.!!!
kulfoldrol
2024-07-14 at 08:40
Trump sorsa sajnos meg van pecsetelve, elobb utobb meg fogjak olni. A deep state mar reg kiadta a parancsot. Tul sok hatalomnak all az utjaban.
Logikus
2024-07-14 at 08:38
Bela
Na igazán kíváncsi vagyok az általad írtak fényében, hogy akkor mennyire tekinted nívósnak pl a Partizánt, vagy a meleg Zsótikának a műsorait, de ha influenszerknél tartunk akkor ne feledjük Pottyondi Edinát se, meg a többi agybajos, gyűlölködőt…
Az pedig hogy Trumpot esetleg valami keresztény konzervaív lőtte volna le, olyan, mintha azt mondanád, hogy Ficót egy saját szimpatizánsa lőtte le. 😀
Szóval ne nagyon írogass ide hülyeségeket, mert saját magad járatod le…
huda
2024-07-14 at 08:38
irnitucce?2024-07-14 at 08:35
Egy beteg elmét nem lehet elemezni se megérteni ,max egy különleges erre szakosodott orvoscsoport !!
irnitucce?
2024-07-14 at 08:35
Elemezné valaki a következő hozzászólást? Nem igazán értem, tele van a magyar szemnek ismeretlen szóval.
“Ahogybírtam, csak pár műsor a véleményvezéreitektől: sajtóklub, bayershow, megafos..ss influenszerek tik tok fas..gai! Annyira magas színvonalt képeznek, hogy a jobboldalon etalonnak lehet tekinteni és a nyelvújítóknis csak csettintenek egy Trombitás megszólalás után!
Trump, ahogy a főni polarizálta a társadalmat (oszd meg és uralkodj). Közben kiderültek a sunyi tiltott pártf8nanszirozós sztorijai és az orosz kapcsolatai! Még azon se lepődnéo meg ha egy keresztény konzervatív szektatag lőtte volna le, mert szemében ez a kurvázások megbocsájthatatlanok!
Az államokban sokkal több a magán kézben lévő lőfegyver, mint Magyarországon, így a párhuzam a főnivel nem releváns!”
Bela
2024-07-14 at 08:31
Nahát2024-07-14 at 08:03
Ahogybírtam, csak pár műsor a véleményvezéreitektől: sajtóklub, bayershow, megafos..ss influenszerek tik tok fas..gai! Annyira magas színvonalt képeznek, hogy a jobboldalon etalonnak lehet tekinteni és a nyelvújítóknis csak csettintenek egy Trombitás megszólalás után!
Trump, ahogy a főni polarizálta a társadalmat (oszd meg és uralkodj). Közben kiderültek a sunyi tiltott pártf8nanszirozós sztorijai és az orosz kapcsolatai! Még azon se lepődnéo meg ha egy keresztény konzervatív szektatag lőtte volna le, mert szemében ez a kurvázások megbocsájthatatlanok!
Az államokban sokkal több a magán kézben lévő lőfegyver, mint Magyarországon, így a párhuzam a főnivel nem releváns!
huda
2024-07-14 at 08:29
Lehet,hogy isten igéje azt mondja nekünk keresztényeknek ha megdobnak kővel dobd vissza kenyérrel ,hát mi annyi kenyeret dobáltunk vissza ,hogy itt az eredménye ,szó szerint az ember állatok le akarnak gyilkolni ,szerintem elég volt a kenyér dobálásból nem mi kezdtük amilyen az adjon isten olyan lesz a fogadj isten!!
Bàstya elvtàrs
2024-07-14 at 08:23
Soros Papa màr 2020 nyaràn megmondta, hogy ö (màr mint soros bà) még egyszer nem fogja megengedni, hogy Trump elnök legyen.
A Màsik dolog. Több szemtanunak feltünt, hogy valaki fegyverrel màszik, mégsem tettek semmit. Söt hagytàk, hogy az ürge löjjön. Csak utàna löttek.
Hàrom: Trumpnak semmi de semmi szüksége nincs egy ilyen àlrendezvényre, mert igy is ugy is szarrà verné Biden bàcsit.
Négy: észnél légy.
Öt: Nézzünk csak szét egy kicsit a vilàgban: Fico ellen hajszàl hijàn halàlos merénylet, terrorista, szélsöbalos antifàk ülnek az europai parlamentben (!!!), Franciaorszàgban a vàlasztàsok utàn a szélsöbal (màr megint) rombolt, tombolt és pusztitott, templomok, székesegyhàzak gyulladnak ki. Mükincseket rombolnak. Németorszàgban màr a szélsöbalos kormàny màs véleményü embereket küld börtönbe, vagy egész egyszerüen ellehetetlenitik, lejàrato hadjàratot folytatnak.
A soros terv folytatodik, mert az màr gyakorlatilag önjàro lett: egyre eröszakosabb szélsöbalos ideologistàkkal probàljàk még fenntartani a hatalmat, de ez Elöbb-utobb polgàrhàboruhoz fog vezetni, hiszen a beözönlött migrik (több millio) és utodaik a balos rendszerben érdekeltek.
Egy szo mint szàz, Németorszàg, usa, Franciaorszàg, stb. a szétesés felé menetelnek.
Uj rend van születöben, a kérdés az, hogy milyen lesz ez!
Lesz e elég erö a jobbkonzervativ emberekben a küzdésre, a tulélésre?! Arra, hogy ne egy orwelli-huxley-i vilàgban Kelljen élni.
ViAM
2024-07-14 at 08:22
Megint egy magas, ellenőrizetlen épület, megint egy “magányos”, fiatal elkövető. Fico a minap jelezte, hogy merénylet készülődik… innen a kis Szlovákiából! Gondolom, az amerikai titkosszolgálatok (a világ legjobbjai 🤣) erről mit sem tudtak, miközben Biden “elítéli” és csökkentését óhajtaná az erőszaknak, eközben már az élelmiszerboltokban is lőszerautomatákat helyeztek el, amikből minimális feltételek mellett lehet vásárolni.
Na, elmentek a fenébe, de mindannyian!
Trump remélem megúszta és mielőbbi gyógyulást!
khm
2024-07-14 at 08:22
Tisztelt Nahát!
A Vadhajtások oldalain NINCSENEK liburnyák féreg kommentelők! Szóval úgy könnyű vidámnak és kedvesnek látszani.
Logikus
2024-07-14 at 08:21
Van itt néhány érdekes dolog!
Ad1) Hogy létezik, hogy folyton azokat lövik le, akik a békét szorgalmazzák?
Ad2) Hogy létezik, hogy a ballib oldal folyamatos úszítása és gyűlöletkeltése idáig fajulhat?
Ad3) Hogy létezik, hogy a normálisokat akarják mindig lelőni vagy likvidálni? A balllib oldalon meg senkit…. ez elgondolkodtató, az elkövetők jellemét illetően…
nemzeti
2024-07-14 at 08:20
Egyre több itt újra a bolsi meg a libsi.
Ezek még azt is jónak tartják,hogy az ellenséget lelövik.
huda
2024-07-14 at 08:10
Nahát2024-07-14 at 08:03
Úgy ugy ,ha egy liberális uszító propagandista idekommentál és nincs más célja mint a hergelés legközelebb majd azt fogom irni ej a kutya fáját…teringettét neki…ejnye bejnye ,krucifxix …hát azt várhatod!!
sumer
2024-07-14 at 08:03
“Nincs több kérdésem!”
Senki nem is várja itt azt el tőled, @Bela bácsi-néni! Beszéld meg “inkábult” magányodban, a “tehénszarba kipottyantott” @Muhahaha bácsi-néni elvtársaddal, kizárólag “emberi módon”, privátban!
Ő talán még azt is elhiszi majd neked, hogy a “jobboldalikonzervatív kereszténynőgyūlölő” Orbánnak a svédek NEM fogják megszavazni a Nobel-békedíjat, pedig arról nem is Svédországban döntenek. :))))))
Nahát
2024-07-14 at 08:03
Nagyon szomorú vagyok, hogy a PS kommentszekciója az utóbbi időben ennyire lezüllött. Mára ott tartunk, hogy néhány ember veszekszik trágár módon egymással, és a témához semmit nem adnak hozzá. Ha meg akarok tudni valami háttérinformációt, a Vadhajtások kommentelőit olvasom, ők ráadásul humorosak és vidámak. Ami viszont itt folyik, az osztályon aluli. Ez a PS hibája.
Nahát
2024-07-14 at 07:59
Furcsállom, hogy Trump mögé beraktak egy egész tribünnyi embert. Még egy vak merénylő akaratlanul is eltalál közülük legalább egyet, ahogy meg is történt. Nyilvánvalóan nem számítottak lövöldözésre, ami óriási naivitás! Vagy szándékos hiba=bűn. Ezenkívül én úgy tudom, hogy a környező házak tetején ilyenkor terrorelhárítók szoktak lenni, nem merénylők, sőt folyamatosan figyelni kell a környezetet és a háztetőket. Végezetül mutassák meg a felvételt Fico testőreinek, hogy így kell egy testőrnek a testével védeni a védett személyt, nem ugrálni össze-vissza, és megvárni, amíg valakit, jelen esetben Ficot ötször meglövik. Isten megint velünk volt. Hajrá Trump!
huda
2024-07-14 at 07:56
Bela2024-07-14 at 07:48
Takarodjál el innen te beteg agyú fosmagyar ki akar ölni kit ? mi gyilkolászunk te buzi hugy ,nézd meg a facebok bejegyzéseket a témákhoz hozzászoló balos liberálisok hányásokat, takaordjál a liberális seggtágító haverjaidhot ott bőfőgjél ne itt !!
sumer
2024-07-14 at 07:50
“Miért kell a fél világnak az egészséges Donaldért imádkozni UTÓLAG?’
Gartulálok! Ezt kb olyan gyökerek szokták “viccból” kikérni UTÓLAG, akik egy merénylet kísérlet UTÁN, kizárólag “emberi” módon “Muhahaha”-znak…
Bela
2024-07-14 at 07:48
sumer2024-07-14 at 06:58
“Hol élsz te ember? Menj ki egy spontán MP tüntetésre, és nézz körül az ott üvöltöző proli-tinik között”
huda2024-07-14 at 07:01
“Dögöljön meg az összes beteg agyú liberális takony hányadék!!”
keresztddNincs több kérdésem! Ennyit a jobboldalikonzervatív kereszténynőgyūlölő seggfejekről!
Elég egy sajtóklubbot megnézni, hogy válogatottabnál válogatottabb módszert ismerjúnk meg a liberális és/vagy baloldali gondolkodású emberek kivégzésére, elintézésére!
István
2024-07-14 at 07:39
Amerikaiak büszkék Trump elnök bátorságára.
Vencel
2024-07-14 at 07:36
Megsérült a füle. Mindenkinél előfordulhat llyesmi hajvágás közben.
Miért kell a fél világnak az egészséges Donaldért imádkozni UTÓLAG?
Márkó Setyerbregovity
2024-07-14 at 07:28
Szikrázott az aszfalt.
„Te is fiam, Oswald?”
hivo
2024-07-14 at 07:28
Fura ez az egesz.
A gyulest kornyezo
magas epuleteken
altalaban az FBI
tanyazik ilyenkor?
De ugy nez ki a
deepstate semmi aron nem
akar
elkoltozni az adofizetok
altal feltoltott vajutol.
csakafidesz
2024-07-14 at 07:27
Várható volt. A baloldali, liberálfasiszta erők nem nyugszanak.
matrix
2024-07-14 at 07:24
t
2024-07-14 at 06:51
primitiv illegális
sumer
2024-07-14 at 07:08
“próbáld meg azt ember módjára leírnod.”
Tessék, “tehénszarba pottyantott” gyökér bácsi-néni: “Muhaha” :)))))))))
Amarna
2024-07-14 at 07:05
Kiiktatni!!!
Ez a taktika.
J.F.K…nem sorolom
A Világ f.e.d.es fegyvergyártó d.s. szemeteit kellene sorra ÍGY KIIKTATNI!
/VIGYÁZZATOK A FŐNIRE!!!!/
dr. Kolompár G.
2024-07-14 at 07:04
sumer 2024-07-14 at 06:58
Gyökerezd azt, aki a tehénszarba kipottyantott. Ha valamiről más a véleményed, mint amit itt bárki leír, akkor próbáld meg azt ember módjára leírnod.
Bolond aki töltött fegyvert ad, az ellensége kezébe.
2024-07-14 at 07:02
Putyin győzelme az egyetlen esélye az anyaországi, és a kárpátaljai magyaroknak, a túlélésre.
Az ukrikat nem szabad bevenni az EU-ba, így az orosz nyersanyagot két irányból is kaphatjuk csövön. Nem lehetnek az Ukránok sem EU, sem NATO tagok, mert minden fegyvert amit a kezükbe adunk, fel fognak használni ellenünk. Bolond aki töltött fegyvert ad, az ellensége kezébe. Vagy az ukránok pusztulnak meg, vagy a magyarok. A helyzet ilyen egyszerű.
Se az USA – nak (elvégre, el kell vágni az oroszokat az EU – tól, és gyengíteni kell őket), se az oroszoknak (a nagy békében még felvennék az ukrikat a NATO -ba, vagy az EU – ba) nem jó a béke, így hát nincs hova kapkodni. Amíg az oroszok befoglalják a Dnyeper jobb oldalát, és szárazföldi kapcsolatot létesítenek Transznisztria – val, az még odébb van. Addigra már Moldova, és a románok is benne lesznek a slamasztikában.
Ne legyünk megint balekok!
2024-07-14 at 07:01
A nyugat egyetlen esélye a túlélésre, ha megint földig rombolják Kelet-Európát!
A háború, és a migráció, a leghatásosabb megoldás, a népességcserére!
A magyar özvegyeknek, árváknak, sem kell siránkozni, mert jönnek a kecskebaszó migrik, és lesznek új apukák, tesók, akik kitöltik a magyar elesettek helyét MAGYARORSZÁGON!
A vak is látja, hogy egy harcoló övezettet akar a nyugat létrehozni, a kelet-európai EU-s országokból. Ezzel sok millió képzet, olcsó, kelet-európai munkaerőt nyernek. Az összes cég, vállalkozás, gyár, a háború miatt át/vissza települ nyugatra, az EU-s kelet-európai országokból. Mivel hagyományos fegyverekkel folyik/fog folyni a harc, ezért minimum 50 évre megint/ismét, kihúzhatják/kipipálhatják Kelet-Európát. A kelet-európai országok, emberekben megfogyva, földig lerombolva, örök-hitelekkel megterhelve, az újjáépítés miatt, kiszolgáltatottként a nyugatnak, tengetik évtizedeiket.
A kárpátaljai, Kárpát-Hegyvonulat lenne, a NATO center-védelmi pontja. Nélkülünk, és a hátországunk nélkül, nem állhat fel a NATO védelmi vonal, ezért puccsal vagy/és merénylettel, de mindenképpen bele akarnak húzni minket, az oroszok elleni háborúba.
A FED mindig nagy mestere volt az elterelésnek/megtévesztésnek. Világháborúk, járványok, kovid-19, pénzügyi/gazdasági-világválságok, migráció, de a valódi veszély, a kelet-európai országokban/-ból létrejövő állandó háborús zóna. Tehát a Brüsszeli politikusok/FED ügynökei/lefizetett emberei, nem gyengeelméjűek, hanem követik a parancsokat a kisebb, de főként, a fő cél elérésének érdekében.
huda
2024-07-14 at 07:01
Dögöljön meg az összes beteg agyú liberális takony hányadék!!
A Sátán eljövetele (1913 a FED létrejötte).
2024-07-14 at 07:00
A háborúkhoz 3 dolog kell! Pénz, pénz, és pénz. Egy világháború sem jöhetett volna létre, ha nincs egy olyan szervezet, amely határtalan mennyiségű pénzt tud nyomtatni/előállítani.
Soros György, csak egy báb, egy manipulátor, aki adja a személyiségét, és kiszolgálja a föld legerősebb központi magán bankját, a FED-et. Úgy is mondhatnánk a mai kor John Pierpont Morgan-ja.
Tehát összegezve: 1907-ben John Pierpont Morgan tőzsdei, banki, pénzügyi válságot okoz a híreszteléseivel, ezt hívják manapság hírekre való kereskedésnek (1). Nelson Aldrich szenátor egy központi jegybank létrehozását javasolja, mondván hogy az 1907-es pánik okozta válság így nem történhet meg újra. 1913-ban a Kongresszus a félrevezető módon Federal Reserve System–nek (FED) nevezett független magán bank kezére játszotta Amerika pénzkibocsátásának monopóliumát, ami a folyamatos pénzügyi manipulációi által ma már a föld legerősebb központi magánbankja (2). Háborúkat indít, országokat, kontinenseket irányít, milliókat tesz tönkre. Végső cél a minden, és mindenki feletti korlátlan hatalom.
1.Amikor válság, vagy háború van, esnek a részvények, állampapírok, ingatlanok értékei. Na, ekkor kell vásárolni.
2.Pénz és hatalom. Akit nem tudunk megvenni, azt lejáratjuk, vagy más módon kiiktatjuk.
1914 és 1919 között a FED majdnem megduplázta a forgalomban levő pénz mennyiségét (egy világháború zajlott, és annak mindkét oldali pénzelése, támogatása sokba kerül). Ezáltal a kisebb bankok és a magánszemélyek nagy mennyiségű, kedvező hitelekhez jutottak. Majd 1920-ban (a világháború befejeződése után) a FED visszahívja a kinnlevő pénzmennyiség nagy részét, melynek következtében a kis bankoknak is vissza kell hívniuk a kihelyezett kölcsöneiket.
Az eredmény akárcsak 1907-ben: Bankrohamozás, csődök és összeomlás. Több mint 5400 bank, amelyek nem esnek a FED hatásköre alá, mind összeomlik, tovább konszolidálva egy szűk, nemzetközi bankár csoport monopóliumát. 1921 és 1929 között a FED ismét megnöveli 62%-al, a forgalomban lévő pénz mennyiségét. Amely újból nagy mennyiségű hitelezésben nyilvánul meg a magánszemélyek és a kisebb bankok felé. Majd 1929.október 24-én a New York-i brókerek, akik lejegyezték az alapletétes kölcsönöket, most elkezdik tömegesen visszahívni azokat. Ez hatalmas eladási hullámot indít el a tőzsdén, hiszen mindenkinek fedeznie kell a „Margin Call”-ját. Ugyanezért a tömegek a bankokat is megrohamozzák, amitől több mint 16000 bank megy csődbe. Az így kialakult krízis során, az összejátszó nemzetközi bankárok nem csak a rivális bankokat kaparinthatták meg jelentősen ár alatt, de egész vállalatokat vehettek meg fillérekért. De ez még nem minden. Ahelyett, hogy növelné a forgalomban levő pénz mennyiségét, segítve ezzel a válságból való kilábalást, a FED még csökkenti azt. Tovább mélyítve ezzel minden idők eddigi legnagyobb gazdasági válságát.
1963 november 22-én John Fitzgerald Kennedy, az Amerikai Egyesült Államok 35. és mindmáig legfiatalabb elnökét, gyakorlatilag szitává lövik.
Az 1963 június 4-én megjelent és okként megjelölt 11,110-es Végrehajtási Rendelet gyakorlatilag megfossztotta a nagyrészt Rothschildok tulajdonában álló, az amerikai központi bank szerepét betöltő FED-et attól a lehetőségétől, hogy továbbra is kamatra kölcsönözzön pénzt az Egyesült Államok Szövetségi Kormányának
Kennedy elnök rendeletének szisztematikus végrehajtása azzal a következménnyel járt volna, hogy a magántulajdonban lévő Rothschild Federal Reserve Bank hamar búcsút mondhat busás nyereséget biztosító üzleti tevékenységének.
Kennedy Assassination
2001.09.11.
„Ha a hivatalos verzió helyes, és valóban a felhevülés okozta az összeomlást, ahogy azt a mondják…, akkor az esemény sokkal lassabb lefolyású lett volna, és egy aszimmetrikus esemény lett volna. Az, hogy a tornyok teljesen lefelé omoljanak, gyakorlatilag önmagukba, az teljesen ellentmond mindennek, amit az acélról és annak viselkedéséről tudunk. Ha valahol roncsolódás történik, akkor a további roncsolódások inkább ugyanazon a részen koncentrálódnak, és ezért egy aszimmetrikus összeomlást látunk. Valószínűleg a felső rész oldalra borult volna, megcsavarodik, és elfelé zuhan a toronytól. Nagyon szokatlan a felső részt nyíl egyenesen lefelé hullani, éppen a legnagyobb ellenállás irányába!”
„Egyes 100 tonna súlyú acél elemek több száz méterre repültek. Egy körülbelül 300 tonnás keresztelem a World Trade Center-ből, az American Express épületének délkeleti sarkába fúródott. Ennek a darabnak legalább 120 métert kellett repülnie, megtartva közben mozgási energiáját, hogy belefúródhasson az épületbe.
Végezetül két idézet.
Mayer Amschel Rothschild (A Rotschild Bankár Dinasztia megalapítója):
„Akkor kell venni, mikor vér folyik az utcán.”
„Adjátok kezembe egy nemzet pénzkibocsájtását, és nem érdekel, ki hozza a törvényeit.”
Globál (2024-03-16),
Globál (2024-03-23),
Globál- Breton Woods – a nemzetek feletti erő,
sumer
2024-07-14 at 06:58
“Muhaha.”
Tényleg létezik ekkora gyökér Magyarországon?
“Létezhet egyáltaln egy mai húszévesnek bármilyen motivációja arra, hogy ilyet tegyen?”
Hol élsz te ember? Menj ki egy spontán MP tüntetésre, és nézz körül az ott üvöltöző proli-tinik között! Jó pár hozzád hasnló gyökeret fogsz ott találni, aki ugyanezt bármikor megtenné a magyar miniszterelnökkel!
Térj már észhez ember! Az idén “csak” 13 lövöldözés történt amerikai iskolában. Huszonéves volt az is, aki legutóbb fegyverrel a kezében visszament a saját iskolájába, és 3 gyereket és 3 felnőttet megölt…
lhotx
2024-07-14 at 06:56
És a Fehér Ház „merő” gondban van, hogy merjék-e engedni Bident akármit mondani.
khm
2024-07-14 at 06:54
t azaz takony!
Te pedig menj a kurva anyádba!
khm
2024-07-14 at 06:53
“A lövöldöző állítólag Mark Violets, egy jól ismert antifa aktivista volt.
A merénylet előtt egy videót tett közzé a YouTube-on, amelyben azt állította, hogy “jön az igazságszolgáltatás” – közölte a butler-i rendőrség.”
Az úniós képviselőnő mikor kezd hóhérolásba? Az az ilaria nevű izé.
t
2024-07-14 at 06:51
Jó reggelt ps
Erről is lemaradtatok mint általában a tényleges érdeklődésre számottartó eseményekről.
Egyébként meg a főnivel randizni lassan rossz ómen.
Lacus
2024-07-14 at 06:46
Pepe2024-07-14 at 06:29 nyakig benne van, hiszen amit hazai berkekben is látunk pl. a facen is levágnak, az átlép minden határt de engedik sőt aki tiltakozik az uszítás ellen azt letiltsák! A komcsi időkből ismert fekete autó most csapágyasra kopna ha össze kellene szedni (talán egy önvédelemre hajlamos ország meg is tenné a kirívó bújtogatókkal) kishazánkban ezeket a rohadékokat.
khm
2024-07-14 at 06:43
Nem is olyan régen írtam,hogy a “demokraták” régebben még öltek is az általuk demokráciának vélt államberendezkedésért. Úgy látom ezt a szokásukat nem hagyták el. Mai napig is ölnek,illetve ölni akarnak.
A “demokraták” alighanem a cseppet sem békevágyó hadiipari részvényesek lehetnek.
dr. Kolompár G.
2024-07-14 at 06:42
Egy húszéves lőtt a tetőről… Muhaha. Felcsaltak a tetőre egy kábszeres hülyegyereket, majd lelőtték – mellé rakva a fegyvert.
Életszerű, hogy egy húszéves gyerek ilyen módon előkészít egy merényletet? Létezhet egyáltaln egy mai húszévesnek bármilyen motivációja arra, hogy ilyet tegyen? Az állítóagos elkövető pont olyan balek volt, mint annak idején L.H.O. Csak itt azonnal le kellett lőni a “merénylőt”… Lesz aki ezt bekajálja?
Lacus
2024-07-14 at 06:37
Fejletthaladóék csak úgy “demokratikusan” Fico után most Trampot próbálták megölni. Láthatóan imádnak háborúzni gyilkolni természetesen a jogállamiság keretein belül.Ja Ilaria Salist kik is juttatták be az EU-ba ahol csont nélkül elfogadták a terroristát. Még jut eszembe nem e bűnös az is, aki kiengedte ezt a gyilkolásra is hajlandó merénylőt vagy akik máig nem nyilvánítják terroristáknak az antifasiszta szervezetet?
aladin
2024-07-14 at 06:35
Az amerikai demokraták kimutassák a demokráciát, de hála Istennek nem történt sulyosabb dolog. Ezzel a demokraták legalább rátettek egy pár lapáttal Trump további sikeréhez.
Angie
2024-07-14 at 06:32
Kedves Pepe!
Abszolút ez ugrott be nekem is! Ha nem megy másképp ölnek.
sumer
2024-07-14 at 06:30
Szörnyű, de ezzel az aljas merénylettel, bárki tette is azt, inkább segítette a republikánus elnökjelölt a kampányát. Bidenen valószínűleg már az sem segíthet, ha bárkire cserélik.
Pepe
2024-07-14 at 06:29
Megmutatkozott a bal-liberálisok és demokraták valódi arca. Dühöngő, született gyilkosok.
És mindig ők alkalmaznak erőszakot a hatalmuk megvédéséért.
A Clinton klán és a f@szbukos Cukorhegyi keze vajon mennyire van benne a merényletben?