A korábbi elnök a hírek szerint jól van, az esemény után Donald Trump közleményben mondott köszönetet az amerikai titkosszolgálat őt védő embereinek, valamint a rendvédelmi szervek minden tagjának a gyors beavatkozásért a Pennsylvania állambeli választási gyűlésén történt támadást követően szombaton. A hallgatóság között is van egy halálos áldozat, többen megsérültek. A támadót lelőtték.
A Pennsylvania állambeli Butler megyében tartott nagygyűlésen Donald Trump beszédének megkezdése után nagyjából 6 perccel történt az incidens. Az elnökjelölt a lövések hangjával egyidőben a füléhez kapott, majd az emelvény mögé bukott, majd a védelmét ellátó titkosszolgálat ügynökök körbevették. Öt lövés hallatszott azelőtt, mielőtt Trumpot a titkosszolgálat emberei fedezni kezdték volna. Trump vérző fejjel hagyta el a színpadot, miután a lövések eldördültek.
Donald Trumpot ezt követően lekísérték a színpadról, és konvoja elhagyta a helyszínt. A nagygyűlésen Donald Trump utolsó nyilvános választási gyűlése volt a republikánus párt országos jelölőgyűlése előtt. Donald Trump a közösségi médiában azt közölte, hogy meglőtték, és a “jobb füle felső részén” találta el egy golyó.
Az FBI szerint:
“A ma este történteket merényletnek tekintjük Donald Trump volt elnök ellen. Ez még mindig egy aktív bűnügyi helyszín” – mondta Kevin Rojek, az FBI pittsburghi területi irodájának vezető különleges ügynöke a pennsylvaniai Butlerben tartott sajtótájékoztatón. Elmondta még, hogy a hatóságok “lázasan dolgoznak azon, hogy megpróbálják azonosítani azt a személyt, aki ezt tette, és minden olyan indítékot, ami a tett hátterében áll,” és arra kérte a nyilvánosságot, hogy bármilyen információval jelentkezzenek, amely segíthet. Az FBI nyomozó ügynököket, bizonyítékkezelő csoportokat és más személyzetet küldött ki az ország minden részéből – mondta.
![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/07/Képernyőfotó-2024-07-14-6.27.59-600x377.png)
Butler, 2024. július 14. Donald Trump volt amerikai elnököt, a Republikánus Párt elnökjelöltjét (k) a védelmét ellátó titkosszolgálat ügynökei veszik körbe a Pennsylvania állambeli Butlerben rendezett kampánygyûlésen 2024. július 13-án. A rendezvényen Trump beszéde közben lövések dördültek, a politikus a jobb fülén megsérült, de védõgyûrûben a saját lábán hagyta el a pódiumot. Az elnökválasztást november 5-én tartják az Egyesült Államokban. Fotó: MTI/AP/Gene J. Puskar
A The Wall Street Journal tisztviselőkre hivatkozva úgy tudja, hogy a titkosszolgálat munkatársai végeztek a támadóval. A lövöldözőt több jelentés szerint, az FBI-ra hivatkozva, egy 20 éves helyi férfiként azonosították Butler megyéből. A gyanúsítottal kapcsolatos egyéb részleteket, többek között a nevét akkor még nem hozták még nyilvánosságra.
Ronny Jackson texasi képviselő elmondta, hogy unokaöccse is megsérült a szombati lövöldözés során, Donald Trump volt elnök butleri nagygyűlésén. A Fox Newsnak adott interjújában Jackson azt mondta, hogy unokaöccse nyakát súrolta egy golyó, és vérző sebet ejtett rajta. A képviselő rokona Trump beszéde alatt “a barátok és családtagok között volt, amely az elnöktől jobbra, kicsit lejjebb” – mondta Jackson. Ez arra utalhat, hogy a tömegből lőttek Trumpra, illetve a lövész golyói a tömegbe is csapódtak.
A Secret Service szerint viszont a lövöldöző több lövést adott le egy “magas pozícióból” a gyűlésen kívülről, mielőtt az ügynökök megölték. Rendőrségi források a CNN-nek elmondták, hogy a lövöldöző egy épület tetején tartózkodott, közvetlenül a gyűlés helyszíne mellett, azon kívül.
![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/07/034df26d706f42a5b1d435b91e13d7f4-600x410.jpg)
Egy ember a hallgatóságból meghalt, többen megsérültek.
Egy szemtanú a BBC-nek arról beszélt, hogy állítólag ő szólt a rendőrségnek a lövöldözés előtt, hogy látja az elkövetőt, de a hatóságok nem tettek semmit.
Egy fegyveres férfi volt látható egy háztetőn percekkel azelőtt, hogy lövések dördültek el Donald Trump pennsylvaniai nagygyűlésén
– mondta a szemtanú.
Greg Smith elmondta, hogy a férfi egy épület tetejére mászott fel, közvetlenül a Butler megyei rendezvény előtt, még péntek este.
Arra gondoltam magamban, hogy »Miért beszél még mindig Trump, miért nem vonták le a színpadról…«, a következő pillanatban öt lövés dördült el
– mondta.
Reakciók
Joe Biden közleményt adott ki, amelyben azt írta, imádkozik Trumpért a támadás után és jelezte, hogy próbálta telefonon elérni Donald Trumpot:
Hálás vagyok, hogy biztonságban és jól van. imádkozom érte és a családjáért, valamint azokért, akik ott voltak a gyűlésen. Köszönjük a Secret Service-nek, hogy biztonságba vitték. Az ilyen erőszaknak semmi helye az Egyesült Államokban.
Orbán Viktor ezt írta az X-en: Gondolataim és imáim a Donald Trump elnökkel vannak ezekben a sötét órákban.
Condoleezza Rice ezt írta az X-en:
Ma egy szörnyű erőszakos cselekménynek lehettünk szemtanúi Pennsylvaniában. Trump volt elnökért imádkozom. Nekünk, amerikaiaknak jobban kell csinálnunk – el kell utasítanunk az erőszakot, csökkentenünk kell a politikai vita hőfokát, és meg kell őriznünk az egészséges demokrácia jellemzőit.
Összeesküvés elméletek – a Biden-támogatók szerint természetesen megrendezett lövöldözés volt
Természetesen azonnal megjelentek az összeesküvés elméletek is. Az NBC News is kénytelen volt cáfoló cikket írni a közösségi médiában hatalmasat futó “megrendezett merénylet” álhírekről.
… az incidensről készült videó végigszáguldott a platformon, és gyorsan milliós nézettséget ért el, a “megrendezett” szó a “Trump” után azonnal a második legmagasabb trendszámú témává vált, több mint 228 000 hozzászólással a platformon, amelyekben ez a szó szerepelt. Alig egy óra alatt több milliószor nézték meg az X-en számos olyan bejegyzést, amelyek szerint ez nyilvánvalóan megrendezett lövöldözés volt. Nincs bizonyíték arra, hogy a lövöldözés megrendezett lett volna – Trump láthatóan megsérült, egy néző pedig meghalt, egy másik pedig megsérült.
Olyan meg nem erősített hír (már tudjuk, hogy hamis) is nagyot futott, hogy egy ismert antifa aktivista volt az elkövető.
Az elkövető
Az elkövetőt már azonosították, a neve Thomas Matthew Crooks. Regisztrált republikánus szavazó, de kis összeggel demokrata csoportot is támogatott. Újabban az előválasztásokon gyakorlat, hogy a másik előválasztásának megzavarása érdekében, amelyik államban ez szükséges, a demokraták regisztrálnak a republikánus előválasztásra. Ez tehát nem szükségszerűen jelenti, hogy az elkövető republikánus érzelmű lett volna. Arról nem is beszélve, hogy republikánus szavazóként talán könnyebben hozzájutott a rendezvénnyel kapcsolatos információkhoz, könnyebben bejutott a rendezvényre.
![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/07/Screenshot_2024_0714_101146-600x529.jpg)
Képernyőkép az elkövetőről, Thomas Matthew Crooksról.
Újabb képek és információk jelentek meg a valószínűsíthető merénylőről:
A DD Geopolitics közölt újabb információkat a Trump elleni merénylet valószínűsíthető elkövetőjéről.
Trump kifejezte részvétét a többi áldozatnak és családjaiknak: “A legfontosabb, hogy részvétemet szeretném kifejezni a gyűlésen megölt személy családjának, valamint egy másik, súlyosan megsérült személy családjának”.
Forrás: CNN, Index, Mandiner, Fox News, BBC
Talpra magyar!
2024-07-14 at 15:05
Hűha2024-07-14 at 12:19
Bela2024-07-14 at 09:40
t2024-07-14 at 13:01
Persze ti voltatok azok akiknek egyik elvtársatok a fidesz-esek kdnp-sek lámpaoszlopokra felakasztásukra uszítottátok a bandáitokat és a hulláikat ti vasvillával az IFA platójára fogjátok hányni azok is ti voltatok akik Fico halálát kívántátok Orbán meggyilkolásával együtt. Nem meglepő hogy ti kommunista Gyurcsányék együtt politizáltok a hitlerista zsidózó jobbikos elvtársaitokkal.
sumer
2024-07-14 at 14:41
Rossz hírem van a számdora @Hűha, bácsi-néni!
Nemrég mutatták a Fox News-on hogy Trump már golfozik… :)))))
sumer
2024-07-14 at 14:00
“Viszont a továbbikban ne nekem válaszoljon idétlenkedve, hanem majd a hatóságnak.”
Vajon tud angolul?
Mert lehet, hogy már David Pressman érdeklődését is felkeltették azok a híres PS log file-ok. És, vajon Meloni hatóságait is be kell majd vonni a vizsgálatokba, az “olasz meló” miatt…? :))))))
TS
2024-07-14 at 13:54
A sok verés a balog faxkalapokból kihozta a rosszat. De azért, hogy ne sírjatok (t és a a többiek), nem engedi a többség, hogy nyerjetek. Továbbra is áll a zakó nektek.
t
2024-07-14 at 13:48
A hatóságnak vagy ki a f@szomnak hívnak éppen
Még egy házmester az átkosból.
Csak a magam nevében írok te baromarcú retardált Fidesz zombi. Ellentétben veletek.
A hatóságnak válaszoljon!
2024-07-14 at 13:43
t
Nincs összeesküvés elmélet, csak a maga büdös bunkósága van, aki sajnálkozik afelett, hogy Trump merénylője nem pontosan célzott. Ergo Trump volt amerikai elnök, jelenlegi elnökjelölt halálát kívánta. Ennyi van. Hol itt az összeesküvés elmélet? Ez egy tény, amit ráadásul maga írt le, sajnálkozva, hogy nem pontosan célzott a merénylő. Akárhogy próbálkozik a magyarázkodással, mellébeszéléssel, tereléssel, a szokásos ócska és pitiáner gúnyolódásával, ennyi a lényeg: maga a világ egyik legismertebb emberének, az USA volt elnökének a halálát kívánta. Reggel egy pillanatra kihagyott az a két agysejtje, s azóta persze nem győz magyarázkodni, meg vagdalkozni. Ahogy szokott, ahogy a 444-en “tanulta”. Viszont a továbbikban ne nekem válaszoljon idétlenkedve, hanem majd a hatóságnak…
Joris
2024-07-14 at 13:33
Tisztelt Hűha2024-07-14 at 12:19,
Én a maga helyében nem ilyen “pitiáner alakokkal” hozakodnék elő, mint Apáti, Bohár, Bayer, stb.
Amikor rögtön itt vannakl a keze ügyében a fasiszták, akik gyárszerű emberirtást rendeztek.
Node akkor mit kezdjünk Sztalinnal, Maoval, Kimmel, stb.
Én nem tudok mit kezdeni egyikkel sem. Csupán illusztrációként hozom fel, hogy egyik bűn nem menti a másikat; a másik meg: illusztrációja ez annak, hogy az embernek bár van egy örökölt méltósága, istenképűsége, de totalisan megromlott, tehát Isten ítélete alá esik. Ezért bátorkodtam idézni Isten könyvét, a Bibliát, amely azt mondja: ” Enyém a bosszúállás, én megfizetek.”
Másrészt ezek a bűnök bizony eltörpülnek az Isten felállított világrendje elleni bűnök mellett, ami sajnos a liberális “jóemberek” sajátja: ateizmus, LMBTQ, Gender-propaganda, népek összekutyulása (illegális migránsok előtti behódolás), válogatás nélküli háborúpártiság, homoszekszualitás, eutanázia, stb.
Tehát így áll a dolog, kérem tanulmányozza a Szentírást. Az ember veleménye – a mienké, nem játszik ezen a pályán -, egyedül Isten véleménye számít. Egyébként Isten Kijelentése Önön is és mindenki máson, be fogja hajtani Törvényeit, tovább megyek, a behódolást!:
“Magamra esküdtem és igazság jött ki számból, egy szó, mely vissza nem tér: hogy minden térd nékem hajol meg, rám esküszik [majd] minden nyelv!”
(Ézsaiás 45,23).
“hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alattiaké”
(Filippi2,10)
Félre ne értse. Az újjászületett hívők (János 3. fejezet eleje) már életükben térdet hajtottak a Teremtő előtt, így én is.
A legjobbakat!
t
2024-07-14 at 13:01
Rögeszméje vagy ki a f@szom vagy éppen
Na fuss neki mégegyszer.
Az összeesküvés elméleted még az átkosból hoztad? Azok a rossz beidegződések….
bl
2024-07-14 at 12:45
Hűha
2024-07-14 at 12:1
Hülye vagy, a politikai viták erjesztik meg a merénylőket és a politikai viták valóban erről szólnak.
DE! Nálatok aztán annyira rendben van minden, hogy a szalagcímeket érdemes idézni:
CNN: A titkosszolgálat sietve levitte Trumpot a színpadról, miután elesett a gyűlésen.
The Washington Post: Trump elhagyta a gyűlést, miután hangos zajok törtek fel.
Tudományos libsizmus
2024-07-14 at 12:42
Kissé félnótásnak tűnő magányos merénylő. Gyorsan elteszik láb alól, ne tudjon énekelni a kihallgatáson.
Várjunk…, várjunk… Ja, megvan. Oswald. Mintha láttunk volna már hasonlót.
sumer
2024-07-14 at 12:40
@Rossz célzás…: “De látom érzi a vesztét, mert…”
Érzi bizony! :)))))
Viszont, egy dolgot nem érez még szerintem; tettének a SÚLYÁT. De, ami késik, nem múlik!
Nem érzi, hogy Donáth László, természetes halállal halt meg, és a halálhírével a PS-en “ocsmány” módon kommentelők – bárkik voltak is -, nem a halálát kívánták, hanem izléstelen megjegyzéseket tettek, egy, általa leélt emberélet minőségével kapcsolatban.
Ő itt viszont nem egy “Donáth László” sajátos életminőségén, hanem egy volt amerikai elnök, ráadásul jelenlegi amerikai elnökjelölt, mesterségesen kierőszakolt halálának elmaradásán siránkozott, utólag. Ez viszont már nem semmi…
Ráadásul a PS-en még egyszer sem sikerült helyesen, nagybetűvel leírnia Orbán Viktor nevét. Kérdés, hogy egy ilyen ember hogyan nyilvánult volna meg, ha történetesen a “Donáth” vagy “Donald” nevek helyett, egy “Orbán” vagy egy “Viktor” nevet olvasott volna hasonló tartalmú cikkekben? Hajlandó lett volna, akár csak HELYESEN LEÍRNI a magyar miniszterelnök nevét is?
Ez utóbbi viszont már a TEK hatáskörébe tartozik, szerintem…
huda
2024-07-14 at 12:36
Hűha2024-07-14 at 12:19
Azért ne szállj el magadtól a te elited a fostoló FOS-aid grimmesét megszégyenitő agymosásos befosatós holnap meghalunk mert orbán mesemondásban az elsők !!
Helyes következtetés
2024-07-14 at 12:34
Hűha!
“Apáti Bence, Bohár Dániel, Deák Dániel, Dér Stefi, Ibolya Csenge és Trombitás Kristóf is pont ugyanarra a következtetésre jutott vasárnap délelőtt.”
Naná, hogy ugyanarra a következtetésre jutottak, mert nem juthattak másra… Az egyetlen jó és helyes következtetést vonták le. Az lenne a meglepő, ha valamennyien más-más véleményt hangoztatnának, amikor a “képlet” roppant nyilvánvaló. Sajnos.
Viszont az akkor mi, amikor ti – tiszás elvakult birkanyáj – kórusban bééégetitek, hogy “árad a Tisza”. Érdekes módon sokezren jutottatok ugyanarra a következtetésre, meg annak a blődségnek és zöldségnek az elfogadására is, hogy “fideszes fizetett provokátorok” vegzálták a tajt részeg, négykézláb mászkáló, nőkkel ocsmánykodó gazdátokat, a Poloskás Platós Piás Petyát (PPPP).
Hűha, érzed a bajt, ugye és kapálódsz! Túllőttél nagyon a célon. Mint hál’ Istennek Trump merénylője is, noha te a pontosabb célzást hiányolod. Remélem, hogy a hatóság meg téged hiányol…
Újabb célzó...
2024-07-14 at 12:22
Tudományos libsizmus
Na tessék, még egy ballibsi elmebeteg vagy “csak” beteges gyűlölködő, aki szintén pontosabb célzásra és a gyilkosság jobb módszerére utalgat. Beazonosítani és elszámoltatni! Úgy látszik ide tévedt egy-két dögkeselyű…
Hűha
2024-07-14 at 12:19
A megafonosok megtalálták a Trump elleni támadás felelősét: a liberális média
Úgy tűnik, megkapták a központi utasítást a fideszes Megafon megmondóemberei, hogy mit reagáljanak a Donald Trump ellen elkövetett merényletkísérletre.
Apáti Bence, Bohár Dániel, Deák Dániel, Dér Stefi, Ibolya Csenge és Trombitás Kristóf is pont ugyanarra a következtetésre jutott vasárnap délelőtt. Pár perc eltéréssel arról posztoltak Facebookon, hogy a globalista, liberális média tehet a támadásról, és a republikánus elnökjelöltet azért lőtték le, mert békepárti.
Csodálom hogy a dezse család, jurák kata még hallgat!!
Rossz célzás...
2024-07-14 at 12:16
Hűha
“Ha bárki, vagy Bayer írja az rendben van!”
Nincs rendben, csakhogy Bayer nem írna le ilyent gyalázatos mocskot, mint maga, miszerint Trump (netán Fico?) esetében “nem pontosan céloztak. Sajnos”.
“Ha bárki…” – ez a dodonai szövege így értelmezhetetlen. De az sem lenne rendben, ha bárki másnak a halálát (a pontos célzást) hiányolná. Nálam legalább is biztosan nem lenne rendben, elítélném, politikai hovatartozástól függetlenül. Nem úgy, mint maga… De látom érzi a vesztét, mert a régi komcsi módszerrel jön: legjobb védekezés a támadás. Ne erőlködjön! Ezt a mocskot nem tudja lemosni magáról!
Az pedig, hogy a Donát halálát közlő cikk alól törölték a kommenteket, nagyon helyes volt, undorító volt, hogy micsoda mély mocsokba tudnak süllyedni egyesek, ha névtelenül nyilvánulnak meg. Az ottani undorító firkálmányokat is mélységesen elítéltem, s biztosra vettem, hogy a PS lezárja a komment szekciót. Úgy is történt – helyesen!
Ne hozakodjon elő sunyi módon (ez meg rágalom!) Bayerrel és Gajdiccsal, mert bennük soha fel sem merülne olyan aljasság, ami magában tombol, másnak a halálát (a pontosabb célzást) kívánni. Rossz a célozgatás magánál is!
sumer
2024-07-14 at 12:05
“Ha bárki, vagy Bayer írja az rendben van!”
Nem tudom, hogy miből olvastad ezt ki cimbi? Ha Bayer (vélhetően, Bayer Zsóltra gondolsz!) írja le ugyanezt, akkor sincs rendben. Ami rendben van az az író HATÓSÁGI BEAZONSÍTÁSA. Remélem, hogy ez minél hamarabb meg is történik!
A többi csak rizsa-mizsa, meg részeg botorkálás a “sötét semmibe”, mert valószínűleg megint tele van, az előzetesen még “combosra” feszülő, világos, szűk gatya! :)))))))
Tudományos libsizmus
2024-07-14 at 11:59
Amerikai elnököt Mannlicher-Carcano ismétlőpuskával kell megmerényelni. Azzal 6 másodperc alatt le lehet adni 5 célzott lövést három különböző irányból.
t...a rögeszmés gyűlölködő!
2024-07-14 at 11:53
t
“Jó reggelt ps
Erről is lemaradtatok mint általában a tényleges érdeklődésre számottartó eseményekről.
Egyébként meg a főnivel randizni lassan rossz ómen.”
Ha elégedetlen vagy a PS-el, akkor miért jársz mégis ide reggeltől estig hányni a mocskaidat Orbánra (totál Orbán-fóbiás vagy), a kormányára és egyáltalán a jobboldalra? Több néven is persze, mert ezen cikk alatt mocskolódsz Hűha “néven” is, sőt ott túlhajtottad a gyűlöletedet és Trump elnökjelölt halálát kívántad. (“nem céloztak jól. Sajnos” – írtad te aljas gyilkosságra buzdító.) Jó, ha tudják a kommentelők (bár sokan már tisztában vannak ezzel), hogy a kis t.. a Hűha is, a Zsófi is, Gezemici is és a jóég tudja felsorolni minden kamu nevét. De a kis t… és a Hűha tuti azonos.
Miért itt dekkolsz éjt nappallá téve a kritizált PS-en, miért nem a tiszás birkák agymosodáján (444,Telex, stb.) kérődzöl?!
Az aljas sugalmazásod (a “főnis” kódolás) nem félreérthető ám: aki Orbánnal találkozik, az ne számítson jóra, mert annyira rossz ómen, hogy akár még rá is lőhetnek.
t… megy már érted a rendőrség vagy viszik a kényszerzubbonyt?
Hűha
2024-07-14 at 11:52
sumer2024-07-14 at 11:42
Világos!
Ha bárki, vagy Bayer írja az rendben van! (@Vencel nick sem én voltam )
Még az is lehet, hogy a minden kommentnél nevet változtató,
Hűhát beazonosítani!2024-07-14 at 11:18
nevű nyájtársad írta a kommentet.
Semmi sincs kizárva! :))))))
sumer
2024-07-14 at 11:42
“Furcsa módon nem találtam ekkera felháborodásra amikor Donáth halálának örvendezett a nyájatok!”
Ha nálad is “megvan” még az info, akkor az ottani “felhábordásodra” is azzal válaszlotam, hogy bárki írhatta azokat, így akár TE IS lehettél (hogy utána “jogosan” felháborodhass rajtuk). Akkor még egyetértettél velem…
Nos, @Hűha bácsi-néni! most minden kiderülhet! Akár az akkori csalafintaságodra is fény derülhet útólag. Sőt, akár arra is, hogy a @Vencel nick is te voltál! Semmi sincs kizárva! :))))))
K
2024-07-14 at 11:38
Hűha2024-07-14 at 08:45
–Hűha de elmebeteg ez a “Hűha”2024-07-14 at 08:45
K
2024-07-14 at 11:35
–Egyértelmű, teljesen világos….:
–A gyűlölködő és hazugság áradatból kifogyott a liberális baloldal , és a gyilkos beszédeiknek megfelelően gyilkosan cselekszenek.
Ez történt az alávaló gyilkos részéről az áldozat Ficóval, ,és az áldozat Donald Trump esetében.
–Itt ezen a fórumon is percenként tapasztalható a liberálisok primitív BUTA gyűlölködése és primitív buta hazugságai hozzászólásai.
Abban reménykednek, ha a hazugságokat és gyűlölködéseket végtelenszer megismétlik, akkor megvalósulnak.
–Még szerencse hogy Donald Trump csak könnyebben sérült meg, de hajszálon múlott az élete.
Én is imádkoztam érte, és remélem nem történnek hasonló cselekmények.
–Sajnos Magyarországon már több mint 100 éve garázdálkodik a liberális baloldal, és sokszor tapasztalhattuk tömeggyilkosságaikat.
Gyakorlatilag ez a liberális sátáni világ az 1789-es párizsi forradalommal kezdődött, ahol a sátán szabadjára lett engedve, és azóta is gyilkol , a “szabadság, testvériség egyenlőség” nevében.
–Meg kell állítani őket.
******
**Az orvosilag alkalmatlan Joe Biden elnök alkalmatlanságának eltitkolása az valójában törvénytelen hatalomátvétel .
–Tehát az USA-ban egy törvénytelen diktatúra működik, aki hazugságokkal, csalásokkal, és ha kell gyilkosságokkal tartja fenn a hatalmát.
Hűha
2024-07-14 at 11:32
Hűhát beazonosítani!2024-07-14 at 11:18
sumer2024-07-14 at 10:42
Eljárást…!2024-07-14 at 11:22
Furcsa módon nem találtam ekkera felháborodásra amikor Donáth halálának örvendezett a nyájatok!
Olyan hozzászólásaitok voltak, hogy még a PS is törölte a kommentoldalt.
Face oldalukon még találhattok egy-két gyöngyszemet.
Csodálom hogy Bayer vagy Gajdics esetében nem vagytok ennyire finnyásak.
oshon
2024-07-14 at 11:29
Eljo/tt az ido hogy orrba-szajba bsszuk a budos magyargyulolo csuszomaszokat , pofanpszni oket , kirugdosni hazankbol , es visszagyurni a “belak” es “huhozok” anyja pcsajaba – fujjj a budosbe veletek budos magyargylolo satangidak – fujjj !
Eljárást...!
2024-07-14 at 11:22
sumer
Megint csak egyetértünk. Itt hivatalból eljárást kell indítani a “Hűha” álnéven bűncselekményt helyeslő, egy ember (töténetesen az amerikai volt elnök és elnökjelölt) halálát kívánó őrült ellen. Ha tényleg őrült (nem hinném), akkor elmeosztályra vele, hanem, akkor előzetesbe.
Hűhát beazonosítani!
2024-07-14 at 11:18
sumer
Egyetértünk. Ezt a “Hűha” nevű őrültet, aki Trump halált kívánta (“nem tudnak célozni. Sajnos.”), be kellene azonosítani a rendőrségnek. Egy ilyen velejéig gyűlölködő bunkó ne mászkáljon szabadon az emberek között. A rémséges kommentjét viszont, miért nem dobták ki…?!
sumer
2024-07-14 at 11:13
@Alfonzó
Ne aggód! A @Hűha nick PS tevékeségét (előbb idézett hozzászólását), ha eddig nem szúrta ki a terrorelhárítás software, akkor a PS portálnak hivatalból kõtelessége azt jelezni a magyar hatóságok felé.
Hűha - a halált óhajtó!
2024-07-14 at 11:12
Hűha2024-07-14 at 08:45
“Hova süllyed a világ!!!!
Ezek az amerikaiak már célozni sem tudnak!!!
Sajnos!!!”
Ugye tudod, hogy mekkora hibát követtél el…? Netán annyira elmeháborodott vagy, hogy fel sem fogod…? Ennyire elborultál a mélységes gyűlölettől…? Téged a rendőrségnek meg kellene találni (meglehet akad is majd feljelentő) és eljárást indítani ellened. Bár egy ember megölésének nyilvános “propagálása”, óhajtása hivatalból üldözendő bűncselekmény. A PS-nél tudják, ki rejtőzködik a “Hűha” mögött és a hatóságnak ki kell adniuk a gyalázatos bujtogatót.
sumer
2024-07-14 at 10:47
“Ezek az amerikaiak már célozni sem tudnak!!!
Sajnos!!!”
Jobb, hat tudod cimbora, hogy ilyen netes “beszólás” után, az USA-ban téged már beazonosítanának! Sőt, könnyen meglehet, hogy már Magyarországon is pontosan tudják, hogy ki vagy! :)))))))))
sumer
2024-07-14 at 10:42
@Korrektúra
Szerintem hagyd rá! Még most sem érti, (és nem is fogja megérteni) hogy NEM neked volt fontos az a “copy/paste”, hanem NEKI. Az ő hitelességének bizonyítására… :)))))
“Dispute not with her, she is a lunatic” William Shakespeare
Hűha
2024-07-14 at 10:38
Alfonzó
2024-07-14 at 09:11
Arra is gondolj hogy akkor fél bandátok sitten lenne! ( gyalázkodás Donáth halálával kapcsolatban )
Bayer Zsótit csak a beszélőn látnátok élőben!
De szép is lenne!!🤣🤣🤣
A bajnok gyülölködő
2024-07-14 at 10:35
Hűha
“Ha nyilvánossá tennék a gyűlölködők névsorát”.
Te kerülnél holt biztosan az első helyre, hiszen a PS kommentelő fórumának kiemelkedően első számú, országos bajnok gyűlölködője vagy.
K
2024-07-14 at 10:24
Az orvosilag alkalmatlan Joe Biden elnök alkalmatlanságának eltitkolása az valójában törvénytelen hatalomátvétel .
–Tehát az USA-ban egy törvénytelen diktatúra működik, aki hazugságokkal, csalásokkal, és ha kell gyilkosságokkal tartja fenn a hatalmát.
Joris
2024-07-14 at 10:23
Tisztelt huda2024-07-14 at 08:29 és mások,
A kővel való “visszadobálózás” ugyan nem szerepel a Bibliában, de van hasonló a Máté5,39-41ben vagy a Lukács 6,29-30ban.
“Én viszont azt mondom nektek: ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem aki megüt téged a jobb arcodon, fordítsd oda neki a másikat is. És aki el akarja perelni tőled az ingedet, engedd át neki a köpenyedet is; s ha valaki kényszerít téged egy mérföldnyire, menj el vele kettőre.”
Itt a rajtunk esett sérelmet egy “keresztényi bosszúállással” kiegyenlíteni akarókat figyelmezteti két másik két útra. Az egyik, ha a sérelmet peres úton, bíróságon rendezzük. A másik útja a jóvátételnek, amikor Istenre bízzuk ezt. Ez az út sok helyen szerepel, pl.:
“Bosszút ne álljatok, szeretteim, hanem hagyjátok az ítélet haragjára, mert írva van: “ENYÉM A BOSSZÚÁLLÁS, ÉN MAJD MEGFIZETEK” – MONDJA AZ ÚR.” (Róma 12,19)
Hasonló értelmű gondolatok a 3Mózes 19,18; az 5Mózes 32,35, Jelenések13,10. versekben is szerepelnek.
A mai bírósági törvény nem ismeri a halálbüntetést, de ha jól emlékszem Isten szivárványos szövetségkötése után valamelyik versében nem tiltja a halálbüntést:
“Aki ember-vért ont, annak vére ember által ontassék ki; Mert Isten a maga képmására alkotta az embert.” (1Mózes 9,6)
A földi hatalmasságok, törvénykezők is, “Nem hiába viselik a kardot” (Róma13,4). Ebben az értelemben Kálvin a háborút is jogosnak tartja a Polgári kormányzatról írt fejezetben (A keresztény vallás rendszere, IV. könyv, XX. fejezet)
A legjobbakat!
Csak kacagok
2024-07-14 at 10:08
Korrektúra 2024-07-14
Tévesz, Bela igen is vesz a kezébe újságot! Amikor pucolja az ablakokat az irodákban, HAHAHAHAHA
Korrektúra
2024-07-14 at 10:04
Bela 2024-07-14 at 09:56
Te hivatkoztál egy cikkre, nem én.
Én kértem több infót a cikkről, mert gyanús volt, hogy nem olvastad ezt sem!
Kiderült, hogy fizetős. cikk, 25 Euro cent.
Azt mondtad, hogy Olaszországban ez ingyenes.
Továbbra sem küldtél infót a cikkBŐL, és elkezdtél egy ingyenes videóról beszélni.
Nem vagy normális!
Menj el templomba, vasárnap reggel van!
2024-07-14 at 10:01
Bela, a Magasságos Drága Jó Isten áldását kérem rád, és hogy adjon neked türelmet, és békességet a nyughatatlan lelkedre. Vigyázza lépteidet, és adjon neked sok szerencsét az életben. Ezen felül boldogságot is! Remélem, hogy templomba is eljársz majd, az olaszok vallásosak, van sok, ahová be tudsz térni. De keresztet vessél előtte. És a szentelt vizet se hagyd ki, meg hogy letérdelsz, mielőtt belépsz az ajtón (elég csak megrogyasztani a térdet, már azzal is mutattad a tiszteletet).
Bela
2024-07-14 at 09:56
Korrektúra2024-07-14 at 09:48
Te nyomoronc! Azt se tudod felfogni, hogy a Meloni video interjú leiratáról irkálsz? Ott az eredeti video, foritsd le magadnak!
Tán prosti vagy, hogy pénzt kunyerálsz a neten? Töltse fel valaki a telód is?:-))
Elég gyenge eresztés lehetsz!:-))
értelmiségi ám a nénikéd térgyekalácsa
2024-07-14 at 09:53
Bela
2024-07-14 at 09:18
Azt hiszem, hogy valami nálad nem stimmel fejben, ha ezeket te jó, profi, és ízléses, meg vicces tartalomnak tartod. Ezek nem azok. Egészséges ember ilyeneket nem néz. Egyszer belehallgattam, amikor épp a Tóth Gabit szidta, elég is volt, köszi. Nőiségében, emberségében gyalázta, megalázta. Ilyenekre nincs szükségem. De ha neked ez vicces, és igényes, akkor egészségedre. Egyébként, ha az elfogadható, akkor a többin miért sírsz? Majdnem ugyanazt mondják, csak a neked szimpatikusokról. Akkor 1-1. El lehet ballagni, mielőtt még agyon élvezed magad a dicséretük közben. Ezek alja tartalmak, szemétre valók, és emberhez méltatlanok. Ráadásul gyűlölködnek, és utána még ők vannak felháborodva, ha valaki szóvá meri nekik tenni. Példát is hozhatok. Gúnyolódott a pottyondi Rózsa Magdin, amit a követői is átvettek, mert sokaktól hallottam, hogy egy időben elkezdték becsmérelni. Meg gúnyolódott Tóth Gabin is, és mindennek elmondta, tényleg a lehető legaljasabb szemét módon, és azt is elkezdték a követői visszhangozni. Aztán, valakik csináltak egy műsort, ahol felhasználták a Momentum által készített saját vágású felvételeit, amire felmondtak valamilyen szöveget – nem tudom, mit, mert nem láttam az adást, erre kikelt magából a pottyondi, hogy a nőkről hogy lehet így beszélni. Na, akkor menjen vissza, nézze meg, hogy kikről, milyen stílusban szólalt korábban, és határolódjon el saját magától. Egyébként is, kicsoda ő, hogy az ország “megmondójának” kiáltotta ki magát, önkényesen, ahogy a férje, akarom mondani a volt férje, az öblös hangon óbégató, mást nem is tud. A partizán az meg csak szimplán egy kommunista. Elég meghallgatni, miket mond, és az embernek eszébe jut minden, amit a kommunistákról tanult. Az igazi, tőről metszettekről, mint a gavrilo princip, meg aki megölte Sissit. Ezért, tehát, még egyszer, ép elméjű ember ilyesféle tartalmakat nem néz, nem hallgat.
Szembetűnő az a kétszínűség, kettős mérce, amit a hozzászóló, aki állítólag bela, és állítólag értelmiségi, és állítólag olaszországban él (akkor minek jön ide uszítani? küldték a komcsik, akik között tanyázik, hiszen onnan jön egy részt az egész) alkalmaz.
Bela
2024-07-14 at 09:40
Korrektúra2024-07-14 at 09:25
Jó reggelt!
Már elkūldtem Meloni video interjút, ingyenesen hozzáférhető! Hallgasd meg, fordítsd le magadnak és értelmezd! Ezt meghagyom neked, küzdjél érte!
http://www.repubblica.it/esteri/2024/07/12/video/meloni_putin_non_vuole_dialogare_la_risposta_al_viaggio_di_orban_sono_state_le_bombe_sullospedale-423392177/
Trombitás és Megafos..os videókat megnéztem és hányinger kapott el! Számoshoz egy levél B6 vitamint kellett bevennem!
Korrektúra
2024-07-14 at 09:27
Bela 2024-07-14 at 09:18
Ezeknek a videóknak IS csak a címet olvasod el vagy meg is nézed, mint a La Repubblica cikkeket szoktad “elolvasni”?
Korrektúra
2024-07-14 at 09:25
Bela 2024-07-14 at 09:18
Szia!
Ott tartottunk, hogy elküldöd a La Repubblica cikket, amire hivatkoztál.
Ha nem, akkor azt kell mondanom, hogy hazug vagy!
Mekkelek
2024-07-14 at 09:17
Még a fox news is képes azt mondani a fegyveres merényletre, hogy ‘some kind of disturbance’.
No comment.
Alfonzó
2024-07-14 at 09:11
Hűha
Kapnál fél év azonnali letöltendőt, úgy mint a Fico elleni merénylet után gyűlölködő szlovák kommentelők közül egyesek.
Utána garantáltan elmenne a kedved attól, hogy Vencel társaddal a Pesti Srácokra járj mocskolódni és uszítani.
TalEle
2024-07-14 at 09:06
Már a májusi Fico elleni merénylet kapcsán felmerült, hogy a közösségi médiában keringő gyűlölet beszédnek elejét kellene venni, aztán, szokásosan, maradt minden a régiben… Pedig a mesterséges intelligenciák korában „szűrni” lehetne a bűncselekményekre buzdító tartalmakat, éppen úgy, ahogy –állítólag – a pedofil tartalmakkal teszik… Egyébként ezen a téren a PS-nek is lenne, némi tenni valója, lásd az alábbi „hozzászólást”, ami egy német konzervatív politikusra vonatkozott:
Ungarn über alles !
2024-06-27 at 17:35
„a szép-magas homlokára kellene néhány kilenc-milis lyuk, hogy az aljas gondolatai könnyen távozzanak belőle !”
Hűha
2024-07-14 at 09:03
Alfonzó
2024-07-14 at 08:55
Ha nyilvánossá tennék a gyűlölködők névsorát fél nyájatok rajta lenne.
És ha nyilvánossá tennék mit tennél?💩🐑💩
Királytigris
2024-07-14 at 09:03
Úgy mint Oswaldot, ezt a lúzer balekot is lelőtték, nehogy kiderüljenek a megbízók….
akárki, akármilyen névvel
2024-07-14 at 09:03
Alfonzó-nak.
Maximum az ip-címet tudják nyilvánossá tenni, hiszen ide akárki, akármilyen névvel, valótlan email címmel beírhat bármit. Nincsen senki nick neve levédve, senki sem regisztrált, csak írogatjuk a magunk nyavalyáit, mikor, hogy jön ki belőlünk. Ennyi.
Joris
2024-07-14 at 09:01
A Biden támogatók helyében természetesen én is, és mindenki azt mondta volna, hogy megrendezett lövöldözés volt. Ja, mint a Ficóé.
Hát bizony tapasztaljuk vérgőzös hozzászólásaikból, hogy ők az ártatlanság netovábbjai. (Sátán őfelségével a hátuk mögött).