Forró drót
Salvini felszólította a holland belügyminisztert, hogy az önkénteseik ne Olaszországba hordják a migránsokat
A tíz napja Olaszország tengeri határán állomásozó, menekülteket szállító Sea Watch 3 civilhajó befogadására szólította fel Ankie Broekers-Knol holland belügyminisztert olasz kollégája, Matteo Salvini, aki a levelet nyilvánosságra is hozta vasárnap. A fedélzeten 43 migráns tartózkodik. Eltűnt 160, Németországból származó iszlám terrorista
Semmilyen adattal nem rendelkeznek a német biztonsági szervek a magát Iszlám Államnak (IÁ) nevező terrorszervezet 160 olyan követőjéről, akik Németországból utaztak a Közel-Keletre, hogy csatlakozzanak a dzsihadistákhoz - írta a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap egy kormányzati kimutatás alapján. Visszaesett a Zöldek támogatottsága Németországban
A Bild am Sonntag című hetilap megrendelésére készült felmérés szerint a Zöldek két százalékpontot veszítve már csak a második legtámogatottabb párt Németországban – írja a 888.hu. A CDU/CSU ismét a legerősebb német politikai erő. Weber továbbra is bízik az EB-elnöki tisztség megszerzésében
Továbbra is bízik az Európai Bizottság (EB) elnöki tisztségének megszerzésében Manfred Weber – az Európai Néppárt (EPP) jelöltje erről a Welt am Sonntag című vasárnapi német lapnak beszélt. Az ukrán hadsereg a melegek oldalára állt
Megtartották vasárnap az elmúlt években már hagyománnyá vált melegfelvonulást Kijev belvárosában, amelyen idén először már katonák is részt vettek. A Hromadszke ukrán hírportál jelentése szerint egy több, mint harminc fős katonai oszlop vonult együtt a részvevőkkel. "Azért jöttünk el, hogy kifejezzük támogatásunkat minden ember egyenlősége mellett" - jelentette ki Viktor Pilipenko, a Donbasz zászlóalj önkéntese. Elmondta, hogy a hadseregben meglévő homofóbia, különösen a homofób parancsnokok miatt a melegeknek el kell titkolniuk nemi identitásukat. "Ez nagyon kiábrándító, hiszen ők a szabadságáért, a mi jogainkért is harcolnak" - tette hozzá. Hadházy politikai haszonszerzés érdekében külföldre juttatta magyarok adatait
Hadházy Ákos politikai haszonszerzés érdekében külföldre juttatta magyarok adatait - mondta a Fidesz-frakció szóvivője vasárnapi, debreceni sajtótájékoztatóján.
Kirabolt egy fiatal párt, majd a férfit meg is késelte egy afgán bevándorló Bécsben, a Dunasziget-fesztiválon
22 éves afgán migráns rabolt ki egy huszonéves fiatal párt Bécsben a Dunasziget-fesztiválon - írja az Origo a Vienna.at hírportálra hivatkozva. Ötvenezer bevándorló kaphatna névtelen betegkártyát Berlinben
A Migrációkutató Intézet kutatója arra a veszélyre hívta fel a figyelmet, hogy a berlini szenátus azt fontolgatja: ötvenezer illegális bevándorlónak adna egészségügyi ellátást biztosító, névtelen betegkártyát. Magyarország és a magyar kormány csak olyan uniós csúcsjelöltet támogat, aki tiszteletben tartja az európai nemzeteket és meg akarja állítani a migrációt
Manfred Weber néppárti és Frans Timmermans szocialista jelölt nem felel meg a magyar emberek elvárásainak, ezért a magyar kormány nem támogatja, hogy európai uniós csúcspozíciókat töltsenek be - közölte a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában. Lopott videóval kampányol Kálmán Olga - Nem kapott, de nem is kért engedélyt az ATV-től a felvétel felhasználásához
Engedély nélkül használta fel az ATV felvételét, és ezzel törvényt sértett Kálmán Olga - tudta meg az Origo. A Demokratikus Koalíció főpolgármester-jelöltje kampányvideóként használja ATV-s műsorvezetői korszakából, a Tarlós István főpolgármester-jelölttel készített interjúja egy részletét, természetesen csak azt a részt, ahol úgy tűnhet, mintha Tarlós alulmaradt volna vele szemben, holott a beszélgetés egésze éppen ellenkezőleg alakult. Az Origo megjegyzi: nemzetközi jogelv, hogy a televíziós felvételek szerzői jogvédelem alatt állnak, és felhasználásuk kizárólag a jogtulajdonos írásbeli engedélyével és nevének forrásként való megjelölésével lehetséges. Megkérdezték az ATV vezetését, hogy történt-e ilyen az ominózus felvétel kampánycélra való felhasználása kapcsán. Németh Szilárd vezérigazgató állítja: nem kért senki, és így nem is adott ki senki ilyen engedélyt. Legkevesebb tizennyolcan meghaltak, amikor összeomlott egy épület Kambodzsában
Összeomlott egy épülőfélben lévő ház a kambodzsai Sihanoukville-ben szombaton; legalább tizennyolcan lelték halálukat a romok alatt - mondta el egy helyi tisztségviselő. Puccskísérlet Etiópiában: meglőtték a vezérkari főnököt
Meglőtték Seare Mekonnen etióp vezérkari főnököt - jelentette be Abij Ahmed Ali kormányfő a televízióban vasárnap. Órákkal korábban sikertelen puccskísérletet hajtottak végre az afrikai ország északnyugati részén. Egyelőre nem tudni, hogy Mekonnent megölték-e, vagy csak megsebesítették.
Trump elhalasztotta a tömeges kitoloncolást
Az amerikai elnök helyi idő szerint szombaton bejelentette, hogy két héttel elhalasztja az illegális bevándorlók tömeges kitoloncolását. Ma ismétlik meg Törökországban az isztambuli főpolgármester-választást
Ma ismétlik meg Törökországban az isztambuli főpolgármester-választást, miután a március 31-én született szoros ellenzéki győzelmet a kormánypárt szabálytalanságokra hivatkozva megtámadta, az illetékes hatóság pedig – helyt adva a fellebbezésnek – érvénytelenítette az eredményt. Újabb húsz településen kezdődhetnek bölcsődei fejlesztések
Újabb húsz településen kezdődhetnek bölcsődei fejlesztések mintegy kétmilliárd forint költségvetési támogatásból a bölcsődei fejlesztési program keretében - jelentette be az MTI-n keresztül Varga Mihály pénzügyminiszter. Zivatarokra, felhőszakadásra készülhetünk vasárnap - Kiadta a riasztást a Meteorológiai Szolgálat
Zivatarok miatt adott ki riasztást vasárnap hajnalban az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az előrejelzés szerint az országban bárhol, bármely napszakban leszakadhat az ég. A viharzóna délről észak felé halad, a legtöbb csapadékra a délutáni órákban kell számítani. Helyenként a szél is megerősödik, viharossá fokozódik. A keleti határ közelében akár 80 kilométeres erősségű széllökések is lehetnek. Az amerikai szakszolgálatok kibernetikai támadást indítottak Irán ellen
Az Egyesült Államok fegyveres erőinek szakszolgálatai kibernetikai támadást indítottak a héten Irán ellen, megtorlandó az amerikai drón lelövését - jelentette a sajtó. Végigtarolja Magyarországot az Adriáról érkezett vihar
Megérkezett kora este Nyugat-Magyarországra az Adriáról felénk tartó zivatarrendszer, amely szombat estig elsősorban a nyugati megyékben okozott komolyabb károkat; a nagy mennyiségű eső házakat, pincéket öntött el. Az ítéletidő nem kímélte a Balaton környékét sem, ahol a nyaralók a jelek szerint komolyan vették a figyelmeztetéseket, és elhagyták a tavat a rossz idő és az élénk szél beállta előtt. Több helyütt a kisebb patakok kiléptek a medrükből; volt, ahol a hidat is elsodorta az áradat. A Baranya megyei Kátolyon az áradás több épületet tönkretett; számos családnak szinte mindene odaveszett, miközben sok háziállat is elpusztult. Boris Johnson szerint október végéig végrehajtható a Brexit
Boris Johnson volt brit külügyminiszter szombaton megerősítette azt a véleményét, hogy a jelenleg érvényes október 31-i határnapig lebonyolítható a Brexit. Jeremy Hunt, a külügyi tárca jelenlegi vezetője ugyanakkor kijelentette: ha a Konzervatív Párt tagjai nem a megfelelő személyt választják, abból katasztrófa lehet. Tarlós: A pozitív közösségi élmények helyszíne lehet a felújított óbudai Holdudvar park
Az óbudai Holdudvar park revitalizációjával eggyel több budapesti helyszínt találhatnak a pozitív közösségi élményekre vágyó helyi polgárok – mondta a főpolgármester szombaton, a helyszínen tartott avatóünnepségen. Tarlós István kifejtette: a főváros társfinanszírozásával és a helyiek bevonásával megvalósuló projektben Óbuda egyik legjobb szigete újult meg és vált egy olyan agorává, ahova jó lesz baráti, családi találkozókat szervezni. A SZTAKI szerint nincs a dolgozóiknak fenntartott kéjbarlangjuk
Közleményben reagált szombaton a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézete (SZTAKI) arra a korábbi hírre, hogy a Lágymányosi úti épületükben olyan titkos kéjbarlang működne, amelyben a dolgozóik intézhetik el légyottjaikat. Az intézet szerint egyik korábbi vezetőjük valóban fenntartott egy, a Ripost cikke alapján a PestiSrácok.hu által is bemutatott, sajátságos ízlés szerint berendezett szobát, ez azonban már régen volt, akkor sem intim együttlétekre használták, és különben is átrendezték már. Soltész Miklós: Az egyházak közösséget szolgálnak és közösséget teremtenek
Az egyházak hitéleti, szakrális tanításon túl óvodák, iskolák fenntartásán keresztül keresztény hitre, hazafiasságra nevelik gyermekeinket, gondozzák időseinket, erősítik közösségeinket – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára Pécsen, szombaton. Kidobták az osztályból a diákot, amiért azt merte mondani, hogy csak két nem létezik (Videó!)
Heves szóváltásba került diákjával egy ötvenhat éves tanár, amiért a tanuló azt merte mondani, hogy csak két nem létezik: férfi és nő. A genderérzékeny oktató ezen annyira felháborodott, hogy a diákot kidobta az osztályból. A tanuló nevét nem hozták nyilvánosságra: annyit tudni, hogy egy skóciai, aberdeenshire-i középiskolában készítette titokban a felvételt a vitáról, melyet aztán feltöltött az internetre, ott pedig az szélsebesen kezdett terjedni. A Fidelitas szerint Karácsony Gergely csak egy egyszerű káoszkapitány
Karácsony Gergely zuglói polgármester csúcsra járatta a közterület-fejlesztési abszurditást a Pillangó park fejlesztésével – mondta Borbély Ádám, a Fidelitas budapesti elnöke szombaton Budapesten, aki szerint Karácsony Gergely nem polgármesterként viselkedik, csak egy egyszerű káoszkapitány. Hozzátette: Karácsony Gergely alkalmatlan a város üzemeltetésére és a beruházások kézben tartására.