Sorra buknak meg a futballistáink Lengyelországban, Nagy Dominik után Gyurcsó Ádámot is kitették a keretből a lengyel sajtó szerint. A kilencvenes évek elején még Belgiumban próbálkoztak a magyarok, aztán Németországban, de ott már nem kérnek a kóklerekből, a Tököli Attila-féle link alakokból. Lassan Lengyelország is bezárja a kapuit. Minden jel arra mutat, a magyar labdarúgás közege ugyanazokat az embereket termeli, akiket korábban. Mintha a Sátántangó örökké ismétlődő történetét látnánk.
Mintha Tar Sándor vagy Krasznahorkai László írná a magyar futball közelmúltjának történetét. Ha Urbán Flórián alkohollal fűszerezett anekdotáiról hallunk, mintha egy Tar-novellát olvasnánk. Ha a magyarfoci menthetetlenségére, kiúttalanságára, örökké ismétlődő kudarcaira gondolunk, mintha a Sátántangó sorai csöngenének a fülünkbe. Ez a nihil borzasztó.
Lengyelországnak világklasszisai vannak, Lengyelország ott lesz a jövő évi világbajnokságon, Lengyelországban viszonylag sokan járnak meccsre. Ezt csak azért jegyezzük meg, hogy tudjuk, hol a helyünk.
Úgy fest, sokadik nagy tehetségünket is hazaküldik, ezúttal Gyurcsó Ádám került be ezzel a lengyel sajtóba. A pogonsportnet.pl újságírója, Daniel Trzepacz beszámolója szerint Kosta Runjaic, a Pogon november elején kinevezett vezetőedzője hétfőn leült Gyurcsóval, és közölte vele, hogy nem elégedett az edzésmunkájával, valamint a mérkőzéseken mutatott teljesítményével, ezért a továbbiakban nem számol vele.
Akár legyinthetnénk is erre, de ugyanez történt korábban a Ferencváros nagy ígéretével, Nagy Dominikkel is. Ő is remekül kezdett a Legiánál, alapemberré vált, aztán ugyanúgy kitették a keretből. Nem azért, mert falábú: hozzáállásbeli problémák miatt. Friss hír, hogy az edző szerint jelenleg a második csapattal készül: „Ő egy nagyon tehetséges játékos, akinek extra motivációra van szüksége. Az ő kapcsán a helyzet most egyértelmű: a télen keresünk neki egy olyan egyesületet, amelynek kölcsönadhatjuk.” – idézi a legia.net Romeo Jozakot.
Térjünk vissza a Nagynál idősebb Gyurcsóhoz: a 26 éves szélsőnek a tudása – de csak a tudása – alapján a Premier Leauge-ben vagy a Bundesligában kellene futballoznia. Viszonylag gyors, futballokos, remek rugótechnikájú játékosról beszélünk, aki ennek ellenére egy kiesőjelölt lengyel együttesnél van, és még ott is ő lehet a fekete bárány. Pedig a korábbi idény még róla szólt, rengeteg gólt és gólpasszt jegyzett.
Története szempontjából nem mellékes, hogy a magyar futball “doktora”, Mezey György Gyurcsó pályafutása elején egyszer már kitette a keretből a Videotonnál, mert elmulasztott egy edzést. Ennek alapján nem lehet új keletű ez a probléma, bár az is lehet, hogy mint a lengyel kiscsapat magyar válogatottját, őt tették felelőssé a klub gyönge szereplése miatt – a Pogon lemaradva kieső helyen áll.
Már Lengyelországban sem kellenek – Nikolics a szerb futball “terméke”
De ez részletkérdés. Sokkal fontosabb, hogy a magyar futballisták már Lengyelországban sem vállnak be. Egyedül a Szerbiában nevelkedett, szakmai szempontból szerb futballistának számító Nemanja Nikolics kivétel, ő ugye gólkirály lett, ezt azóta az Egyesült Államokban is megismételte.
A többiek mind megbuktak.
Így járt Holman Dávid és Mervó Bence is, utóbbiak most Szlovákiában, a szlovák Slovan Bratislavában, illetve a magyar Dunaszerdahely csapatában futballoznak.
Urbán és Bánfi, a belgiumi “legendák”
Volt régen egy időszak, amikor a jobb magyar futballisták – például az alkoholt módfelett kedvelő Urbán Flórián vagy a jugoszlávok elleni pótselejtezőn a világ legrosszabb védőjének tűnő, de azóta szakértőként tündöklő, és amúgy teljesen normális embernek látszó Bánfi János – Belgiumba igazoltak. Ezt eleinte szánakozással vegyes lenézéssel (hol volt a belga futball a magyarhoz képest, kérem!), majd elismeréssel kezelte a magyar sajtó és közvélemény.
Aztán ahogyan egyre gyengébb lett a felhozatal, egyre többen leszerepeltek, a belgák már nem kértek a magyar játékosokból.
Később Juhász Roland egyedüliként még letett valamit az Anderlechtnél, de ő már az utolsó fecske volt, és harmincévesen már őt sem marasztalták. Tudják, amikor egy belső védő igazán beérik.
Azóta a Videotonban van, jobb, hogy nem tudjuk, mennyit keres.
Bunyó a stadionban / Fotó: Index.hu
Tököli “Kisípolunk” Attila, Dombi “Edzéstzavaró” Tibor
A belga időszak után jött a Bundesliga és főleg annak másodosztálya. Napestig tudnánk sorolni azokat a nagyarcú, néha egyébként valóban tehetséges, de félelmetesen amatőr játékosokat, akik szinte rögtön megbuktak. (Az olvasónak szórakoztató játék, hogy soroljon fel legalább tíz olyan magyar válogatottat, aki semmit sem ért el Németországban).
Például az a Tököli Attila, akit a néhai Varga Zoltán azonnal kitett a keretből még Magyarországon, és hiába lett később többszörös gólkirály és válogatott, valójában nem volt igazi futballista. A Fradiban később saját szurkolói pofozták meg, utána már főleg örök borostájáról, másnapos kinézetéről és idegbeteg viselkedéséről volt ismert.
Hogy a kemény szavaknak legyen súlya, egy időben az ebből a közegből kilógó Gera Zoltán mellett ő volt a kedvenc magyar futballistám. Ha jól tudom, most Pakson építi a magyar futballt.
Azóta sem tudjuk, hogyan zavarta az edzést?
A legemlékezetesebb bukást a labda-ügyetlen, csak a szakma mélysége miatt a sportág közelébe került Dombi Tibor érte el, akinek gyorsasága és színészi képessége számtalan tizenegyest eredményezett Magyarországon, de jobb időkben nemhogy a válogatott, az élvonal közelébe sem kerülhetett volna. Az amúgy szimpatikus, szerény, önkritikus játékos ma hatalmas amerikai futball rajongó, reméljük, egyszer részletesen elmesélte,
miért is küldte el a kőkemény Felix Magath Németországból azzal, hogy zavarja az edzést.
Ez azóta is az egyik legviccesebb, legszánalmasabb története a magyar futballnak. Nem titok, az újabb és újabb bukások után már Németországban sem nagyon kérnek a magyarokból.
Egyedül a sokszor sérült, de kétségtelenül profi, ezért a magyar szakmával háborúban álló Szalai Ádámot és a szintén megbízható, bár nem különösebben kiemelkedő (most a német szintről beszélünk, a mieink közül talán ő a legjobb) kapust, Gulácsi Pétert foglalkoztatják. Azért, mert megbízhatóak. Azért, mert nem isznak, amikor nem szabad. Azért, mert futballisták. Nem Európa-klasszisok, de sportolók.
Az elmúlt években elkezdődött a lengyel időszak, leginkább Nikolicsnak és a jó lengyel-magyar kapcsolatoknak köszönhetően többen is kipróbálhatták magukat a miénknél jóval erősebb bajnokságban. Aztán mind megbuktak. Szinte kivétel nélkül. A magyar futball köszöni szépen, nemzetközi szinten, továbbra sem nagyon létezik. A cinikus szerző nem fárad, újra és újra leírja ugyanazt a történetet.
Fotó: Hir6.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS