Tömegbe lövető, a kommunisták bűneiért mai napig bocsánatot nem kérő párt az MSZP – közölte Schmidt Mária, miután az MSZP nem írta alá az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójának közös ünneplésére felhívó nyilatkozatot, amelyet az Országgyűlés elnöke kezdeményezett. Az MSZP szerint ezzel a kormánnyal nem lehet együtt ünnepelni.
Az 1956-os emlékév kormánybiztosa szerint sajnálatos, hogy az MSZP „nem képes szakítani szégyenteljes múltjával”. Schmidt Mária keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményében arra reagált, hogy az MSZP nem írta alá az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójának közös ünneplésére felhívó nyilatkozatot, amelyet az Országgyűlés elnöke kezdeményezett.
A parlamenti pártok közül a Fidesz és a Jobbik elnöke, valamint a KDNP és LMP frakcióvezetői látták el kézjegyükkel a felhívást. Az MSZP ugyancsak hétfőn közölte, távol maradnak a közös nyilatkozat aláírásától. Az ellenzéki párt szerint ilyen kormánnyal, különösen 1956 évfordulóján, nem lehet együtt ünnepelni. Schmidt Mária közleményében úgy fogalmazott: az MSZP úgy lett a rendszerváltoztatás utáni szabad és demokratikus Magyarország politikai szereplője, hogy „1989 óta sohasem kért bocsánatot közvetlen jogelődje, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) bűneiért”.
Hozzátette: nem elég, hogy ez a párt 1956 után ötven évvel, 2006-ban „nyílt és törvénytelen erőszakot követett el a békés, ünneplő közösséggel szemben azzal, hogy közéjük lövetett”, jelenleg sem képes túllépni árnyékán. Úgy értékelt: azzal, hogy az Országgyűlés többi frakciójával ellentétben megtagadta egy közös nyilatkozat aláírását, újra bebizonyította: „az MSZP 2016-ban sem kér a szabadság és a függetlenség eszméjéből”. Ez a párt a közös ünneplés elutasításával ismét magára vette súlyos és terhes örökségét. Mert „ez a párt még mindig az a párt” – olvasható a közleményben.
PS/MTI, Fotó:168 óra
khm
2016-10-19 at 17:13
Kuckó
Kérem,hogy hagyja ezeket a provokátorokat ,s csak a cikkre összpontosítsunk.
Való igaz,hogy nem kértek bocsánatot egyik lövetésért sem.
Nem kértek bocsánatot a közpénzek eltüntetéséért,
Nem kértek a párttagjaiktól sem,a teljes mszmp pártvagyon eltüntetéséért.
Sorolhatnám napestig. Ezek nem fognak bocsánatot kérni,de azt se várja tőlük senki,hogy Magyarország érdekében cselekedjenek. Ugyanis nem a hazájuk.
kuckó
2016-10-19 at 09:47
Maci Laci! ===Neked sincs több eszed mint a Maci Lacinak, a saját hülyeséged fog a sírba vinni! Annyira ostoba vagy, hogy az értelmi képességeid korlátai miatt csak a szűk kis agyad képzelgéseit ismered.
Maci Laci
2016-10-19 at 02:30
Az a párt kérjen bocsánatot a szégyenletes múltért, amelyik a legtöbb kommunistát, MSZMP párttagot, párttitkárt, KISZ-titkárt befogadta tagjai és hívei közé.
Csak a Fidesz!
nagyi
2016-10-18 at 23:01
A padlás lesöprésért sem és a tsz-esítésért sem. A záhonyi kiskatonákért sem…….Azért sem, hogy csak a komcsik kölykeit vették fel az egyetemekre…..
Fábián György
2016-10-18 at 21:46
Sőt Aradért sem!
Bezzeg Erdogan elítélte Szigetvár ostromát!
Bunya
dager
2016-10-18 at 19:58
Szerintem Mohácsért sem kért bocsánatot! Ez egy szemét!