Stadion és pénz van, humán tőke és tudás nincs a magyar fociban

Szomorú az a pillanat, amikor annyira nem megy a magyar futballban az utánpótlásképzés, hogy gyakorlatilag már el is engedik a hozzá fűzött reményt, ám beismerés nem jön. Nem jön annak a beismerése, hogy nem értenek hozzá, miből és főleg hogyan keletkezik a minőségi foci és a jó focista. A Magyar Labdarúgó-szövetség nemrégiben közölte, hogy célja az új Orbán Willik és Callum Styles-ok megtalálása, és mindezt az eddigi honosítások fölött érzett szakmai elégedettség hangja kísérte a közleményükben, azt viszont nem bontották ki, hogy amíg újabb sikeres honosításokat bonyolítanak majd le, az utánpótlásképzésünk eközben mit csinál majd.

Az MLSZ közleményben hivatkozott legutóbbi ülésén Barczi Róbert sportigazgató mutatta be az elnökség tagjainak a szervezet visszajelzési felületének használatát. Ez a különböző szintű utánpótlásközpontokat összekötő rendszer, amelyen „az elvégzett feladatokról és a fejlődés üteméről” kap információkat a sportigazgatóság. Elnézve, hogy milyen mennyiségben nevelnek ki nemzetközi klasszisokat az itthoni akadémiák és klubok, aligha izzanak azok a visszajelzési vonalak. A leírtak szerint ezek a visszajelzések elősegítik „a klubok értékelését és támogatását, valamint a pozitív folyamatok biztosítását”. A pozitív folyamatok biztosítását!!! Hát ez igazán remekül hangzik!

Óriási nagy pozitív folyamatok lehetnek, ha a más futballkultúrák által kinevelt, magyar származású fiatalok összegereblyézését tálalják futballszakmai eredményként ahelyett, hogy a Magyarország által kinevelt tehetségek neveit sorolnák.

A mellébeszélés sajnos nem ma kezdődött, hiszen az MLSZ már 2011-ben meghirdetett egy stratégiai programot, amelynek a megvalósítása döbbenetesen felemás lett. A korábbi alulfinanszírozottságot, az infrastrukturális hiányosságokat, a pályahiányt, a stadionok állapotának problémáját példás következetességgel számolták fel, a tömegesítés pedig egészen pazarul sikerült, hiszen csaknem háromszorosára nőtt az igazolt futballisták száma, jócskán felülmúlva a stratégiai tervben kitűzött célt. A magyarok tehát szeretnek focizni, és amint van hol, örömmel mennek.

Mostanra a tömegbázis és a körülmények is rendben vannak, mégsem jönnek a stratégiában 2020-ra tervezett nézőszámok, nemzetközi kluberedmények – főleg a beígért magyar játékosokkal –, és nem tódulnak a magyar utánpótlásképzésből a fiatal klasszisok. Sőt, a messze legmagasabban jegyzett magyar focista, Szoboszlai Dominik (és nemcsak ő) a magyar akadémiai rendszert tulajdonképpen kikerülve, a kivételnek számító Főnix Goldból indult. Emellett a 2020-ra megcélzott 8000-es átlagos NB I-es nézőszám sem teljesült, és ez még enyhe kifejezés, hiszen 2011 óta stagnál, a 3000-et is csupán két idényben lépte át – vélhetően nem függetlenül a honi bajnokság minőségétől.

Jobbára foghíjas és kongó lelátók előtt zajlott az NB I legutóbbi évtizede is. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Nemcsak a játékosok és a játék színvonala marad el ugyanis attól, amit a közönség elvárna és amit az európai versenyképesség megkövetelne, hanem az innovációk alkalmazásában, a trendek lekövetésében is a világ mögött kullog a magyar bajnokság. Van az NB I-ben gyors rövidpasszos játék, van presszing? Modern focit csak külföldi ligákban vagy a válogatottunktól láthat a magyar ember.

Felismerték a gondokat, de nem oldották meg őket

Már 2011-ben megígérte az MLSZ a magas szintű játékos- és edzőképzést, amelyeket aztán a 2020-as stratégiában újra megcéloztak. Van persze ilyen, hogy nem sikerül valami, csak látnánk, hogy levonnak valami következtetést!

„Az MLSZ 2011-től kezdődően visszaállítja az UEFA által is a legmagasabb elismerésben részesített két szakmai programját, a többszintű UEFA-akkreditált edzőképzést, illetve a 6–21 éveseket magában foglaló Bozsik-programot, amely (…) elvezet az elitképzéshez és a válogatott szintű versenyeztetéshez…”

– írták 2011-ben. Te jó ég, ha ez volt a kettő legjobb szakmai program, akkor milyen lehetett a többi?! A képzés hiányosságaként rótták fel akkor, hogy rendszeresen programok indulnak, majd szűnnek meg, mielőtt eredményt hoznának; túl gyakran változnak az elképzelések, irányok és személyek, az akadémiák pedig nem gyakorolnak elégséges hatást a magyar focira.

Ez mind helyes észrevétel, csak azóta is ugyanezek a gondok, tehát nem látszik, hogy javulást ért volna el az MLSZ az elmúlt 12 évben. Ha pedig nem történt javulás, akkor az MLSZ rosszul csinált valamit az elmúlt 12 évben.

Pedig a szövetség önmagától is elvárta még akkor a jó munkát: úgy fogalmaztak, hogy az MLSZ feladata az egységes képzési módszerek előírása és a klubokba integrálása, ami lehetővé teszi a programok hatékonyságának mérését és értékelését. Nincs azonban nyilvános nyoma ennek a szakmai és személyi értékelésnek, pedig az imént felsorolt állandósult problémákat nézve indokolt lenne…

Egész biztosan sokkal több istenadta tehetség van köztük, mint amennyit képes lesz kibontakoztatni a magyar utánpótlásképzés. Fotó: mlsz.hu

Az edzőképzésben is komoly minőségjavulást ígértek, az UEFA-előírások betartásával, a nemzetközi példák felhasználásával, és a magyar labdarúgás sajátosságainak és hagyományainak ismeretében. Főleg ez utóbbi az érdekes, hiszen az NB I képe nem emlékeztet a kreatív, kötetlen alakzatú, rövidpasszos támadójátékra épülő hagyományos magyar focira. Ha pedig az MLSZ berkeiből jövő megszólalásokban felbukkan a „hagyomány” kifejezés, elég hamar kiderül, hogy az nem több szómágiánál, mert fogalmuk sincs a magyar futballhagyomány mibenlétéről, részleteiről, működési elveiről, képességeiről, erősségeiről.

Magas színvonal – szavakban

„A hivatásos labdarúgás központi eleme a szurkoló, az érdeklődő és a szponzor, mindent meg kell tenni bevonásuk, magas színvonalú kiszolgálásuk és tájékoztatásuk érdekében”

– olvasható az MLSZ új stratégiájában. Ebben bízva, érdeklődőként és szurkolóként, másfél éve kérdéseket küldtem az MLSZ-nek a szakmai szervezőmunka és tudástőke ügyében:

• Mit tett a magyar focival a magyar edzőtársadalom és menedzsment a ’60-as évek óta?
• Hova lett az a szaktudás, amit a magyar foci a kezdetektől a ’60-as évekig felhalmozott és könyvekben máig elérhetően megörökített?
• Hogyan veszhetett el a magyar futball Aranycsapat által csúcsra járatott, az egész világ által máig csodált játékstílusa, innovációs képessége?
• Hogyan korcsosulhatott odáig a magyar futballszakma háttere, hogy ezt a régi, megörökített tudást nemhogy nem alkalmazza sem a játékosok, sem az edzők képzésében, hanem gyakorlatilag a létezéséről sincs tudomása?
• Mit tesz a magyar futballszakma és -vezetés, hogy a minket egykor a világ csúcsára repítő futballszellemiség és stílus hazatérjen? Foglalkozik vele a magyar futball vezetősége, hogy mit tudtunk mi a fociról a régi időkben?
• Számon tartja, használja, továbbgondolja a magyar futballtudást őrző szakkönyveket az MLSZ, az edzőtársadalom, a játékos- és az edzőképzés?
• Van szakmai fóruma, lehetősége ennek a továbbgondolásnak, fejlesztésnek?

A színvonalas tájékoztatásnak a postafiókomban, a színvonalas edző- és játékosképzésnek pedig a futballpályáinkon nincs nyoma a mindkettőt meghirdető MLSZ részéről.

Az egyetlenegy edző, aki 2016 óta képes volt magyar focistákkal nemzetközi sikert elérni. A módszertana mégsem érdekli a „Szakmát”. Fotó: MTI/Illyés Tibor

A magyar futballszakma csődje, a tehetetlenség beismerése, hogy a magyar foci vezetősége immár rendszerszinten attól reméli a minőségi játékosokat, hogy majd becserkészi a német, angol, osztrák, holland, svéd, akármilyen futballkultúrák által kinevelt, részben magyar származású fiatalokat. Persze ez is egy stratégia, de akkor mit csinálnak a magyar utánpótlásedzők? Miért fizetik őket, ha nem hajlandók fejlődni? Ha nem akarnak fejlődni, miért nem cserélik le őket olyanokra, akik akarnak? Ha akarnak fejlődni, de ők sem kapnak hozzá kellő szakmai hátteret, akkor miért nem cserélik le az edzőképzésünk szellemi és személyi hátterét? Az NB I-et teljesen elborították a külföldi edzők, beárazva a magyar trénereket, akik a ’90-es és 2000-es években csak külföldön nem kellettek, most már idehaza se – mi kellene még a csőd tudatosításához?

Humán tőke nélkül kudarcot vallanak a technokraták

Vakon tapogatja a magyar foci a kiindulópontot, nem sikerül kitalálni, hogy mit, miért és hogyan akarjon. Annak idején éppen a szellemesség, a kreatív gondolatiság emelte fel a magyar focit, de kiirtották belőle, és az edzőktől a vezetőségig csak a technokrata materializmus maradt, amely az erőlködés közben fel sem ismeri a gondolatok és a lélek hiányát. Elismerésre méltó, hogy a futballkörülmények rendberakását tényleg példásan megoldották az illetékesek – vagyis a kormány és az MLSZ –, ám amint nem építkezés, szervezés, gazdálkodás a feladat, hanem maga a szűken vett foci, akkor elakad a tudomány.

Amikor nem téglát rakni vagy számolgatni kell, hanem beletenni a gondolatokat és a lelket a futball létrehozásába, az nem megy. A technokrata képességek nem pótolják a humán tőkét.

A foci ugyanattól szenved, mint a sporton kívül is nem egy szektor idehaza. Az anyagi természetű feladatokat kiválóan oldja meg a vezetés – pénzügyi és intézményi stabilitást teremt, szép létesítményeket épít, kipattintja az infrastruktúrát, hibátlan rendezvényeket bonyolít le, korszerű műszaki rendszereket állít üzembe, professzionalizálja a külcsínt – ám valami végül hiányzik.

Hiányzik az a szellemi tőke, amit jó eszű, kiművelt, érzelmi intelligenciával is rendelkező, kreatív és motivált emberek tesznek bele egy-egy rendszer működésébe.

Mert akármennyi pénzt beleönthetünk bármibe, ha nincsenek ott a szépen kifestett létesítményeket szellemmel, tudással megtöltő emberek, akkor hiába az egész. Akkor nem jövendenek ki klasszisok a futballakadémiáinkról, és marad a mások által kineveltek csábítgatása, a matatás a sikeres európai futballkultúrák maradékában.